Céljaink
A helyi és regionális önkormányzatok hajtják végre az uniós jogszabályok több mint 70%-át, ezért jó helyzetben vannak ahhoz, hogy megítéljék azok célszerűségét és hatékonyságát. Az európai jogszabályok és politikák csak akkor hajthatók végre jobban helyi szinten, és csak akkor érhetik el céljaikat, ha az uniós jogalkotók figyelembe veszik a regionális és helyi szempontokat.
A RegHub céljai a következők:
-
Részvétel az EU
minőségi jogalkotásra irányuló törekvéseiben azzal, hogy helyi és regionális szempontokkal egészíti ki az uniós jogszabályok értékelését.
-
A helyi és regionális
önkormányzatok fokozottabb bevonása az uniós jogszabályok kialakításába és végrehajtásának javításába.
-
A helyi és regionális önkormányzatok és az uniós intézmények közötti
kapcsolatok erősítése a szubnacionális szempontok előmozdításával és a párbeszédre való lehetőségek teremtésével.
-
Az uniós jog végrehajtásával kapcsolatos
bevált gyakorlatok bemutatása és
terjesztése a régiókban, a városokban és egyéb településeken.
A RegHub többféle módon igyekszik megvalósítani a céljait, például kiaknázva, hogy az Európai Bizottság jövőállósági platformjának alcsoportjaként működik. Ennek keretében célzott konzultációkat folytat, együttműködik a platform előadóival, valamint jelentéseket oszt meg a platformmal. A RegHub emellett intézményi partnerekkel és kutatóintézetekkel is szorosan együttműködik, továbbá munkaértekezleteket és szemináriumokat szervez a Régiók és Városok Európai Hete keretében.
Módszerünk
Az Európai Bizottság
jövőállósági platformjában való részvétele óta a RegHub munkája a következőket foglalja magában:
1. Hozzájárul a
jövőállósági platform éves munkaprogramjához – ennek keretében kikéri a központok véleményét azokról a jogszabályszövegekről, amelyek felülvizsgálatát az Európai Bizottság tervbe vette.
2. Célzott konzultációkat folytat az érdekelt felekkel a RegHub hálózaton keresztül, és e konzultációk eredményeit a platform előadóinak rendelkezésére bocsátja.
3. A platform véleményeit népszerűsíti az uniós intézményekben.
A RegHub egyedülálló munkamódszerét képező, az érdekelt felekkel folytatott célzott konzultációk hatékony eszköznek bizonyultak az uniós jog végrehajtásával kapcsolatos egyedi és részletes információk összegyűjtéséhez.
A folyamat első lépéseként a hálózat elküldi a kérdőíveket a központoknak (a helyi és regionális önkormányzatoknál működő kapcsolattartóknak), akik ezután megkeresik a konzultáció tárgyát képező uniós politikát végrehajtó konkrét érdekelt feleket.
A visszajelzések összegyűjtése után a központok összesítik az érdekelt felektől beérkezett adatokat, és a válaszukat visszaküldik az RB RegHub-titkárságának. Az RB ezen észrevételek alapján ajánlásokat fogalmaz meg.
A RegHub és a jövőállósági platform 2021-ben
2021-ben a RegHub az e-közbeszerzés és az INSPIRE-irányelv helyi és regionális szintű végrehajtásáról konzultált a tagjaival. A válaszok – feldolgozásuk után – beépültek a
jövőállósági platform fenti témákban kidolgozott két véleményébe. Ezenkívül a RegHub két korábbi (a környezeti levegő minőségéről, illetve a határon átnyúló egészségügyi ellátásról szóló) konzultációjának eredményeit is felhasználták a platform vonatkozó véleményeiben.
A jövőállósági platform által 2021-ben elfogadott véleményekmind megtalálhatók a platform weboldalán.
Szintén 2021-ben a RegHub kétlépcsős konzultációt folytatott21. századi szabályok a 21. századi infrastruktúrához címmel. Az összegyűjtött adatok alapján külön RegHub-jelentés készül, amelyet a jövőállósági platform elnöke, Maroš Šefčovič európai bizottsági alelnök elé terjesztenek.
A RegHub és a jövőállósági platform 2022-ben
Ami a
2022. évi munkaprogramot illeti, a
jövőállósági platform Mark Speich (DE/EPP) és Anne Karjalainen (FI/PES) RB-tagokat nevezte ki előadónak
az elhasználódott járművekről szóló irányelv (M. Speich), illetve
a kormányzati interoperabilitási stratégia (A. Karjalainen) tárgyában készülő véleményekhez. A RegHub 2022-ben mindkét témáról célzott konzultációt fog folytatni. A platform vonatkozó véleményeinek elfogadására várhatóan 2022 negyedik negyedévében kerül sor.