ARLEM
2010-ben hozta létre a Régiók Európai Bizottsága (RB) öt, e téren aktív területi szövetséggel együtt, azzal a céllal, hogy a Földközi-tenger három partvidékének megválasztott képviselői
- politikai szinten képviseljék helyi és regionális önkormányzataikat, többek között az EU és az Unió a Mediterrán Térségért felé,
- politikai párbeszédet folytassanak, valamint
- előmozdítsák a nemzetközi együttműködést.
Mely országok vesznek részt benne?
Egyiptom, Törökország, Algéria, Marokkó, Szíria (tagsága jelenleg felfüggesztve), Tunézia, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Izrael, Jordánia, Libanon, Mauritánia, Palesztina, Monaco, Montenegró. Ezenkívül Líbia megfigyelőként vesz részt.
Mi az ARLEM célja?
Az ARLEM céljai a következők:
- területi dimenzió kölcsönzése az Unió a Mediterrán Térségért szervezetnek,
- a helyi demokrácia, a többszintű kormányzás és a decentralizált együttműködés előmozdítása a Földközi-tenger három partján,
- az észak–dél és dél–dél párbeszéd ösztönzése a helyi és regionális önkormányzatok között,
- a legjobb gyakorlatok, ismeretek és technikai tapasztalatok megosztásának támogatása azokon a területeken, amelyekért a helyi és regionális önkormányzatok felelősek,
- a regionális integráció és kohézió támogatása.
Hogyan működik az ARLEM?
Politikai téren az ARLEM fórumot biztosít a folyamatos politikai párbeszédnek. Tematikus jelentések révén hozzájárul az RB konzultatív munkáihoz. Ezenkívül az Unió a Mediterrán Térségért csúcstalálkozóin képviseli a helyi és regionális szintet.
Munkája során az ARLEM szinergiákat teremt partnereivel, köztük az Unió a Mediterrán Térségért szervezettel (2013-ban aláírt szándéknyilatkozat), az ARLEM-ben képviselt európai helyi és regionális önkormányzati szövetségekkel, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusával (megfigyelői státusz), az Unió a Mediterrán Térségért parlamenti közgyűlésével (megfigyelői státusz), az Európai Képzési Alapítvánnyal (2013-ban aláírt szándéknyilatkozat), valamint az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal (megfigyelői státusz).
Az ARLEM tagjai a Közgyűlés keretében találkoznak az éves plenáris ülésen, melynek során a tematikus jelentéseket elfogadják, továbbá a szakbizottsági és elnökségi üléseken. Emellett specifikus workshopok és konferenciák szervezésére is sor kerülhet, valamint egyes konkrét témákról tanulmányokat dolgozhatnak ki.
Kikből áll az ARLEM?
Az ARLEM-nek az uniós, valamint a földközi-tengeri térségbeli partnerországokból 80 tagja és 2 megfigyelője van. A tagok régiók vagy helyi testületek képviselői, és regionális vagy helyi önkormányzati ma ndátummal rendelkeznek.
Az ARLEM-et két társelnök vezeti, akik egyenlő felekként képviselik a földközi-tengeri partnereket és az EU-t. A mediterrán partnerek csoportját képviselő társelnököt konszenzussal nevezi ki a csoport két és fél évre, az EU-t képviselő társelnök pedig a mindenkori RB-elnök.
Az ARLEM elnöksége határozza meg a közgyűlés stratégiáját és tevékenységeinek körét.
A fenntartható területfejlesztéssel foglalkozó bizottság keretében az ARLEM előadói tematikus jelentéseket dolgoznak ki a következő területekre vonatkozóan:
- decentralizáció,
- város- és területfejlesztés,
- kulturális együttműködés,
- információs társadalom,
- migráció és integráció,
- kis- és középvállalkozások,
- kereskedelem,
- fenntartható fejlődés,
- vízgazdálkodás,
- hulladékgazdálkodás,
- energia, különösen a napenergia,
- közlekedés,
- mezőgazdaság és idegenforgalom,
- stb.