Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
Az európai zöld megállapodás keretet ad a városok és régiók új prioritásaihoz  
Az újonnan megalakult ENVE szakbizottság a zöld megállapodás által kínált lehetőségekre összpontosít, mivel a globális felmelegedés súlyosbítja az éghajlatváltozással kapcsolatos kihívásokat

A Régiók Európai Bizottsága (RB) „Környezetvédelem, éghajlatváltozás és energiaügy” (ENVE) szakbizottsága február 27-én tartotta első olyan ülését, amelyet már a szakbizottság új elnöke, Juan Espadas (ES/PES) Sevilla polgármestere vezetett. Az új szakbizottsági elnök számára az európai zöld megállapodás jelenti mandátuma legfontosabb prioritását. A közeljövőben készülő ENVE-vélemények többek között a vízzel, a tiszta levegővel, a hidrogénnel és a biológiai sokféleséggel foglalkoznak. Új előadókat neveztek ki az európai éghajlat-politikai jogszabályról, az európai éghajlati paktumról és a körforgásos gazdaságra vonatkozó új cselekvési tervről szóló véleményekhez.

Az ENVE szakbizottság 2. ülése egy, a zöld megállapodásról tartott vitával indult. Juan Espadas (ES/PES) , az ENVE szakbizottság elnöke, Sevilla polgármestere a következőket nyilatkozta: „Az európai zöld megállapodás komoly kihívás, de egyben olyan hatalmas lehetőség is, amelyet nem szalaszthatunk el. Meg kell erősítenünk szövetségünket az Európai Parlamenttel, hogy a küszöbön álló jogalkotási és politikai reformok során erőteljesebben képviselhessük a városok és régiók érdekeit. Aktív szerepet kell vállalnunk annak biztosításában, hogy a zöld megállapodás konkrét előnyökkel – új munkahelyekkel, jobb levegőminőséggel, megfizethető energiával és mindenki számára elérhető tiszta mobilitási megoldásokkal – járjon polgáraink számára. Helyi és regionális képviselőként vállalnunk és biztosítanunk kell, hogy az ökológiai átmenet olyan változás legyen, amelyben mindenki csak nyerhet.”

Pierre Larrouturou európai parlamenti képviselő hangsúlyozta, hogy „meg kell sokszorozni a rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat, mivel ez az egyetlen módja annak, hogy megvalósítsuk azt az átmenetet, amelyet a zöld megállapodás célul tűzött ki” . Az Európai Parlament 2021. évi költségvetéssel foglalkozó főelőadója azt javasolta, hogy vezessenek be átláthatósági szabályokat, hogy a bankok és a biztosítótársaságok fokozatosan megszüntessék a fosszilis tüzelőanyagokra irányuló beruházásokat. „Ezt meg is tehetjük, de egyértelmű időkeretet kell meghatároznunk hozzá.”

A Méltányos Átállást Támogató Alapról szóló RB-vélemény előadója, Vojko Obersnel (HR/PES) arra emlékeztetett, hogy „ha az EU valóban elkötelezett a klímasemlegesség 2050-ig történő megvalósítása mellett, akkor megfelelő finanszírozásra van szükségünk, amely viszont nem mehet a kohéziós politika kárára. Az egyre erősödő populizmus idején elfogadhatatlan, hogy a Méltányos Átállást Támogató Alapot kijátsszák az Európai Szociális Alap ellen. Nehéz elmagyarázni az embereknek, hogy az egyik régióban azért jut kevesebb a munkaerőpiaci programokra, mert egy másik régióban támogatjuk a zöld átmenetet. Kiegészítő finanszírozást kell találni ehhez az új alaphoz. Ez a probléma az EU hitelességének próbája.” A Vojko Obersnel által írt véleményt várhatóan a következő, 2020. március 25–26-i plenáris ülésen fogadják majd el.

A tagok eszmecserét folytattak az alábbi, hamarosan elfogadásra váró véleményekről is:

Hidrogén: Ütemterv a tiszta hidrogénért – a helyi és regionális önkormányzatok hozzájárulása a klímasemleges Európához , előadó: Birgit Honé (DE/PES). „Sürgősen szükségünk van egy zöld hidrogénre vonatkozó európai stratégiára, valamint egy olyan uniós keretre, amely fellendíti az erős hidrogéngazdaság létrehozását. Ez az energiaforrás számos uniós régióban nagy lehetőségeket kínál az innovációra, az értékteremtésre és a foglalkoztatásra, és kulcsfontosságú szerepet játszik a zöld megállapodás dekarbonizációs és klímasemlegességi célkitűzéseinek elérésében” – jelentette ki Alsó-Szászország szövetségi és európai ügyekért, valamint regionális fejlesztésért felelős minisztere. A vélemény elfogadása a május 13–14-i plenáris ülésen várható.

Víz: A víz-keretirányelv és az árvízvédelmi irányelv célravezetőségi vizsgálata , előadó: Piotr Całbecki (PL/EPP). „Kutatáson, interdiszciplináris tudományos ismereteken és természetalapú megoldásokon alapuló, innovatív vízgazdálkodási eszközöket kell alkalmaznunk. A vélemény célja, hogy konkrét javaslatokat terjesszen elő a jogalkotás javítására és egyszerűsítésére, úgy, hogy közben javuljanak térségeinkben a vízminőségi normák” – jelentette ki Kujávia-Pomerániai vajdaság elnöke. A vélemény elfogadása a május 13–14-i plenáris ülésen várható.

Tiszta levegő: „A rossz levegőminőség idő előtti haláleseteket és krónikus légzőszervi problémákat okoz, felgyorsítja a biológiai sokféleség csökkenését és negatívan hat a kulturális örökségre. Csak uniós alapokból támogatott, helyi és regionális kezdeményezésekkel és innovatív projektekkel lehet érdemi hatást elérni a levegőminőség javításának terén” – nyilatkozta Karácsony János Ádám (HU/EPP), Tahitótfalu önkormányzati képviselője, A tiszta levegőre vonatkozó uniós politika jövője a szennyezőanyag-mentességi célkitűzés keretében című RB-vélemény előadója. A vélemény elfogadására várhatóan a 2020. július 1–2-i plenáris ülésen kerül sor.

Biodiverzitás: „Veszélyben van bolygónk hatalmas és csodálatos biológiai sokfélesége. Most kell cselekednünk az ökoszisztémák és a biológiai sokféleség védelme és helyreállítása érdekében, méghozzá minden szinten: a helyitől a globális szintig. Ahhoz, hogy az EU biológiai sokféleséggel kapcsolatos új stratégiája sikeres legyen, a városokat és a régiókat is be kell vonni az ambiciózus politikai fellépések kialakításába, a megfelelő finanszírozás meghatározásába és a végrehajtásba” – hangsúlyozta Roby Biwer (LU/PES), Bettembourg képviselő-testületének tagja azon az eszmecserén, amelyet a Biológiai sokféleséggel rendelkező városok és régiók 2020 után az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezménye részes feleinek 15. konferenciáján és a következő uniós stratégiában című véleményről tartottak. A vélemény elfogadása a május 13–14-i plenáris ülésen várható.

Az ENVE szakbizottság tagjai a következő előadókat nevezték ki:

Juan Manuel Moreno Bonilla (ES/EPP), Andalúzia régió elnöke lett a 2050-re vonatkozó klímasemlegességi célkitűzést rögzítő európai éghajlat-változási jogszabályról szóló vélemény előadója.

Tjisse Stelpstrát (NL/ECR), Drenthe tartomány kormányának tagját nevezték ki a körforgásos gazdaságra vonatkozó új cselekvési tervről szóló vélemény előadójának.

Rafał Trzaskowski (PL/EPP), Varsó polgármestere lett az európai éghajlati paktumról szóló vélemény előadója.

Ezen a linken keresztül elérheti az ülés dokumentumait.

Kapcsolattartó: David Crous | david.crous@cor.europa.eu |+32 (0) 470 88 10 37

Megosztás :