Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
Vegyen részt a fenntartható fejlesztési célokról szóló RB/OECD-felmérésben!  

A Régiók Európai Bizottsága (RB) a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel (az OECD-vel) együttműködve felmérést indított arról, hogy a helyi és regionális szint elsősorban mivel járul hozzá a fenntartható fejlesztési célok teljesítéséhez. Ossza meg velünk tapasztalatait február 22-éig, és működjön közre a fenntartható fejlesztési célokkal kapcsolatos jövőbeli uniós stratégia kialakításában!

Az Egyesült Nemzetek 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendje és a 17 fenntartható fejlesztési cél 2015. évi elfogadása óta a 193 aláíró országnak rendszeresen jelentést kell készítenie ennek az egyetemes menetrendnek a végrehajtásáról, amely valamennyi szakpolitikára kiterjed és valamennyi érintett fél részvételét szükségessé teszi. A regionális és helyi önkormányzatok rendkívül fontos partnerek ebben a végrehajtási folyamatban, nemcsak azért, mert a fenntartható fejlesztési céloknak meghatározó része (az OECD szerint 65%-a) közvetlenül érinti őket vagy rájuk vonatkozik, hanem azért is, mert sokuk már sikerrel szerepet vállalt a fenntartható fejlesztési célok helyi szinten történő elérésében .

A helyi és regionális önkormányzatoknak a fenntartható fejlesztési célokra vonatkozó munkájával kapcsolatos visszajelzései alapján a Régiók Európai Bizottsága meg szeretné mutatni, hogy a városok és régiók hogyan hajtották, illetve hajtják végre a fenntartható fejlesztési célokat. Ezeket az adatokat az RB arra fogja felhasználni, hogy befolyásolja a fenntartható fejlesztési célokra vonatkozó jövőbeni uniós stratégiát, jobban kiemelje az európai és a nemzeti politikaalkotási folyamatok területi megközelítését, valamint előmozdítsa a végrehajtási intézkedéseket. Az Ön arról alkotott nézetei, hogy az EU-nak milyen intézkedéseket kellene tennie a fenntartható fejlesztési célokra vonatkozóan, illetve milyen prioritások mentén kellene cselekednie, abba az RB-s véleménybe is beépülnek majd, amelyet 2019 folyamán dolgozunk ki a 2030-ra megvalósítandó fenntartható Európáról.

A felmérés emellett hozzájárul „ A fenntartható fejlesztési célok területi megközelítése: A városok és régiók szerepe abban, hogy senki ne maradjon ki” elnevezésű átfogóbb OECD-programhoz, melynek célja, hogy az alábbiak révén támogassa a városokat és a régiókat a fenntartható fejlesztési célok területi megközelítésének előmozdításában:

helyzetük felmérése az országos átlaghoz és társaikhoz képest,

többszintű párbeszéd folytatása az alacsonyabb és felsőbb kormányzati szintekkel annak érdekében, hogy konszenzus alakuljon ki arról, hogy ki mit tehet, valamint

a legjobb gyakorlatok és a nemzetközi tapasztalatok megosztása.

Kitöltöm a kérdőívet!

A felmérés elérhető az EU összes nyelvén; a kívánt nyelv kiválasztásához kattintson a képernyő jobb oldalán található legördülő menüre.

A felmérés február 22., péntek éjfélig érhető el.  

Minden választ bizalmasan kezelünk.

További információkat a következő címen kaphat: econ-survey-cor@cor.europa.eu

Az RB szeretné megköszönni a Regionális Kormányzatok Hálózata a Fenntartható Fejlődésért (nrg4sd) szervezet közreműködését.

Megosztás :
 
Kapcsolódó hírek

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/EU_RECOVERY_PLAN_TERRITORIAL_COHESION.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/TAKE-PART-IN-THE-COR-OECD-SURVEY-ON-SUSTAINABLE-DEVELOPMENT-GOALS.ASPX

The EU Recovery Plan will fail if it does not contribute to territorial cohesion
The EU Recovery Plan will fail if it does not contribute to territorial cohesion
23.02.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/ECON-MEETING-15-FEB.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/TAKE-PART-IN-THE-COR-OECD-SURVEY-ON-SUSTAINABLE-DEVELOPMENT-GOALS.ASPX

Industrial transition: regional and local leaders warn against risks for SMEs if the territorial impact is neglected
Industrial transition: regional and local leaders warn against risks for SMEs if the territorial impact is neglected
15.02.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/OVER-CENTRALISED-RECOVERY-PLANS-RISK-INCREASING-DISPARITIES-BETWEEN-TERRITORIES.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/TAKE-PART-IN-THE-COR-OECD-SURVEY-ON-SUSTAINABLE-DEVELOPMENT-GOALS.ASPX

Over-centralised Recovery Plans risk increasing disparities between territories
Over-centralised Recovery Plans risk increasing disparities between territories
09.02.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/CITIES-AND-REGIONS-DEMAND-NEW-RESOURCES-EU-BUDGET.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/TAKE-PART-IN-THE-COR-OECD-SURVEY-ON-SUSTAINABLE-DEVELOPMENT-GOALS.ASPX

Cities and regions demand new revenue sources for the EU budget
Cities and regions demand new revenue sources for the EU budget
01.12.2022

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/COHESION-ALLIANCE-REACTION-TO-GAC-CONCLUSIONS.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/TAKE-PART-IN-THE-COR-OECD-SURVEY-ON-SUSTAINABLE-DEVELOPMENT-GOALS.ASPX

Az uniós régiók és városok üdvözlik, hogy a tagállamok a kohéziós politikát továbbra is az Unió egyik alappillérének kívánják tekinteni
Az uniós régiók és városok üdvözlik, hogy a tagállamok a kohéziós politikát továbbra is az Unió egyik alappillérének kívánják tekinteni
22.11.2022