Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
A régióknak határozott szerepet kell kapniuk az alacsony szén-dioxid-kibocsátású mezőgazdaság uniós irányításában, ha nem akarjuk, hogy veszélybe kerüljön az élelmezésbiztonság  

A talajban és a növényi anyagokban történő szénmegkötés fontos eszköz lehet a kibocsátások csökkentéséhez, de Loïg Chesnais-Girard RB-előadó arra figyelmeztet, hogy a régiókat be kell vonni az uniós tanúsítás irányításába, mivel csak így biztosítható, hogy a projektek igazodjanak a helyi szükségletekhez, és ne veszélyeztessék Európában az élelmezésbiztonságot.

Annak érdekében, hogy olyan projektek kidolgozását támogassuk, amelyek igazodnak a helyi szükségletekhez és összhangban vannak a regionális mezőgazdasági és vidékfejlesztési stratégiákkal, elengedhetetlen, hogy a tanúsítás irányításában központi szerepet kapjanak a helyi és regionális önkormányzatok. Ez a legfontosabb üzenete a Loïg Chesnais-Girard, Bretagne régió elnöke által kidolgozott, „Regionális alkalmazkodási stratégiák az alacsony kibocsátású mezőgazdaság eléréséhez” című véleménynek, amelyet az RB 153. plenáris ülésszakán fogadtak el, válaszképpen a szén-dioxid-eltávolítási tanúsítványról szóló európai bizottsági rendelettervezetre. A szén-dioxid-eltávolításra vonatkozó új uniós tanúsítási rendszernek a gazdaság egészét és az összes üvegházhatásúgáz-kibocsátást figyelembe kellene vennie – tehát nem csak a szén-dioxidot –, és erős szociális, környezeti és gazdasági dimenziót is magában kell foglalnia, különben az EU-ban veszélybe kerülhet az élelmezésbiztonság.

A régiók számos uniós tagállamban közvetlenül részt vesznek a KAP stratégiai tervek kidolgozásában és végrehajtásában, és közreműködnek olyan fenntartható gyakorlatok ösztönzésében, amelyek csökkentik az üvegházhatásúgáz-kibocsátást a mezőgazdaságban. Ráadásul a helyi és regionális önkormányzatok felelnek az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló intézkedések 70%-ának és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó intézkedések 90%-ának a végrehajtásáért. Loïg Chesnais-Girard (PES/Franciaország) RB-előadó, Bretagne régió elnöke a „Regionális alkalmazkodási stratégiák az alacsony kibocsátású mezőgazdaság eléréséhez” című véleményében azt kéri, hogy a helyi és regionális önkormányzatokat – helyi elkötelezettségükre való tekintettel – teljeskörűen vonják be az uniós szén-dioxid-eltávolítási tanúsítvány bevezetéséről szóló vitába.

Loïg Chesnais-Girard elmondta: A mezőgazdaság elsődleges feladata továbbra is az európai emberek élelmezése kell, hogy legyen. Ezért az Európai Bizottság szén-dioxid-tanúsításra vonatkozó javaslatát – különösen a mezőgazdasági ágazatban – szabályozni kell, és össze kell hangolni a közös agrárpolitikával. Emiatt a régiók vannak a legjobb helyzetben ahhoz, hogy összevonjanak projekteket, és gondoskodjanak arról, hogy az alacsony szén-dioxid-kibocsátású mezőgazdaság elsősorban az agrár-élelmiszeripari ágazat javát szolgálja, ne pedig más, olyan ágazatok zöldrefestését, amelyek nem tesznek elég erőfeszítést üvegházhatásúgáz-kibocsátásuk csökkentése érdekében.”

Az előadó a kizárólag eredményalapú megközelítés helyett inkább egy olyan megközelítés elfogadását javasolja, amely a talajok széntartalmának növelése és fenntartása szempontjából elismert gyakorlatokon alapul, és mindemellett hozzájárul a biológiai sokféleség védelméhez. Fontos továbbá, hogy ne csak a szén-dioxidra összpontosítsunk: a mezőgazdasági termelőket az üvegházhatásúgáz-kibocsátás általános csökkentésében kell támogatnunk.

A vélemény rámutat, hogy az uniós szén-dioxid-kibocsátási tanúsítási rendszer, ha nincs a kezdetektől fogva szabályozva, financializáláshoz és termőföldszerzéshez vezethet. A földhasználat megváltozása pedig az uniós élelmiszer-termelés egészére hatással lehet. Fontos, hogy az új rendszer ne büntesse a legkisebb mezőgazdasági termelőket és azokat, akik már beépítettek munkafolyamatukba ÜHG-csökkentési és -tárolási módszereket. A rendszernek koherensnek, átláthatónak és biztonságosnak kell lennie, hogy az ebben az ágazatban kiosztott kibocsátási egységek megbízhatóak legyenek. A tanúsítás nyomonkövetési és értékelési keretének megbízhatónak és hozzáférhetőnek kell lennie, de nem szabad aránytalanul magas adminisztratív és ellenőrzési költségekkel járnia.

További információk:

2021 decemberében az Európai Bizottság közleményt tett közzé a szénkörforgásról, amelyet 2022. november 30-án az uniós szén-dioxid-eltávolítási tanúsítványról szóló rendeletre irányuló javaslatkövetett. Az RB – saját kezdeményezésre – véleményt dolgozott ki „Regionális alkalmazkodási stratégiák az alacsony kibocsátású mezőgazdaság eléréséhez”címmel. A vélemény előadója Loïg Chesnais-Girard. Az Európai Parlament módosítani fogja az európai bizottsági javaslatot, és jelentéséről az EP szeptemberi plenáris ülésén szavaz. Az Európai Parlament előadója Lidia Pereira (EPP/Portugália).

Kapcsolattartó:

Marie-Pierre Jouglain

mariepierre.jouglain@cor.europa.eu

Tel.: +32 473 52 41 15

Megosztás :
 
Kapcsolódó hírek

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/ENVE-COMMISSION-IN-MALAGA.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/STRONG-ROLE-EU-GOVERNANCE-CARBON-FARMING-AVOID-RISK-FOOD-SECURITY.ASPX

ENVE in Málaga debates on green hydrogen, governance of Green Deal and its impact on coastal areas
ENVE in Málaga debates on green hydrogen, governance of Green Deal and its impact on coastal areas
28.09.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/EU-ORGANIC-AWARD-2023.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/STRONG-ROLE-EU-GOVERNANCE-CARBON-FARMING-AVOID-RISK-FOOD-SECURITY.ASPX

Burgenland, Vienna and Idanha-a-Nova (Portugal) honoured by EU Organic Awards 2023
Burgenland, Vienna and Idanha-a-Nova (Portugal) honoured by EU Organic Awards 2023
25.09.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/REDUCE-POLLUTION-SAVE-LIVES-ENVIRONMENT.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/STRONG-ROLE-EU-GOVERNANCE-CARBON-FARMING-AVOID-RISK-FOOD-SECURITY.ASPX

Ambitious targets to reduce pollution will save lives and environment but regions and cities need support to deliver
Ambitious targets to reduce pollution will save lives and environment but regions and cities need support to deliver
06.07.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/WE-NEED-TO-BUILD-A-RESILIENT-AGRICULTURAL-SYSTEM-EU-REGIONAL-AND-LOCAL-LEADERS-URGE.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/STRONG-ROLE-EU-GOVERNANCE-CARBON-FARMING-AVOID-RISK-FOOD-SECURITY.ASPX

We need to build a resilient agricultural system, EU regional and local leaders urge
We need to build a resilient agricultural system, EU regional and local leaders urge
02.06.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/EU-POLICIES-FOR-SUSTAINABLE-FOOD-SYSTEMS.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/STRONG-ROLE-EU-GOVERNANCE-CARBON-FARMING-AVOID-RISK-FOOD-SECURITY.ASPX

Local and regional leaders want a stronger role and more coherence in EU policies for sustainable food systems
Local and regional leaders want a stronger role and more coherence in EU policies for sustainable food systems
25.05.2023