Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
A szociális jogok európai pillérének „az EU központi elemévé kell válnia”  

A régiók és városok várakozással tekintenek a szociális jogok európai pillérének végrehajtására vonatkozó cselekvési terv március 3-i előterjesztése elé. A Régiók Európai Bizottságának (RB) tagjai a Tanács portugál elnökségének képviselőjével folytatott vitában hangsúlyozták, hogy a tervtől azt várják, hogy határozott üzenetet küldjön a május 7-én és 8-án Portóban összeülő állam- és kormányfőknek, kérve őket, hogy fokozzák ambícióikat és biztosítsák a Covid19-világjárvány utáni méltányos átmenetet.

A Tanács portugál elnöksége felkérte az RB SEDEC szakbizottságát , hogy készítsen véleményt „ A szociális jogok európai pillérének végrehajtása helyi és regionális szemszögből” címmel. Ez a vélemény hangsúlyozni fogja, hogy a pillér központi szerepet játszik Európa helyreállításában és abban, hogy az EU alkalmazkodni tudjon a zöld, digitális és demográfiai átalakuláshoz. A dokumentumot a tervek szerint a májusi plenáris ülésen fogadják el, alig néhány nappal a portói szociális csúcstalálkozó előtt.

A SEDEC szakbizottság elnöke, Anne Karjalainen (FI/PES), aki Kerava képviselő-testületének tagjaként a készülő vélemény összeállításáért felel, elmondta: „A szociális jogok európai pillérének az Európai Unió központi elemévé kell válnia annak érdekében, hogy fel tudjunk lépni a társadalmi igazságtalanságok ellen, kiépítsük a válságokkal szembeni ellenálló képességet, valamint segítsük az embereket a zöld és digitális átállásban. Legfőbb ideje, hogy ezt az egész Unióban összehangolt módon ültessük át a gyakorlatba. A pillér végrehajtására vonatkozó cselekvési tervnek egyértelműnek és ambiciózusnak kell lennie, és kötelezően elérendő célokat kell kitűznie az előrehaladás tényleges nyomon követése érdekében. Ezenkívül teljes mértékben el kell ismernie a helyi és regionális önkormányzatok szerepét a pillér elveinek helyi szintű, a méltányosság és a befogadás biztosítása mellett történő végrehajtásában”.

Gabriel Bastos , a portugál kormány szociális biztonságért felelős államtitkára kijelentette: „Tekintettel arra, hogy az RB közel áll a polgárokhoz és tisztában van a helyi szintű történésekkel, hozzájárulása és véleménye kulcsfontosságú lesz ahhoz, hogy felismerjük, miként kell végrehajtanunk a szociális jogok európai pillérét, illetve hogyan alakítsuk és finomítsuk tovább a szociálpolitikákat.”

Az Európai Bizottság március 3-án fogja előterjeszteni a szociális jogok európai pillérének végrehajtására vonatkozó cselekvési tervet. Joost Korte , az Európai Bizottság Foglalkoztatás, Szociális Ügyek és Társadalmi Befogadás Főigazgatóságának főigazgatója hangsúlyozta, hogy a szociális jogok pillérének középponti szerepet kell kapnia az EU összehangolt helyreállítási erőfeszítéseiben, és támogatnia kell a digitális és zöld átállást . A főigazgató megerősítette, hogy a cselekvési terv az európai szemeszter keretében, egy továbbfejlesztett szociális eredménytáblának köszönhetően tartalmazni fog számszerűsíthető, 2030-ra elérendő célkitűzéseket a tagállamok számára.

A SEDEC tagjai megvitatták az Európai Bizottság irányelvtervezetre irányuló javaslatát is, amelynek célja, hogy megfelelő minimálbért biztosítson valamennyi munkavállaló számára az EU-ban, ami a szociális jogok pillére 20 alapelvének egyike. Peter Kaiser (AT/PES), Karintia tartományi kormányfője és a témában készülő RB-s véleménytervezet előadója így nyilatkozott: „Az alacsony keresetűeket, különösen a fiatalokat, az alacsony képzettségűeket és a bizonytalan foglalkoztatási helyzetben levőket különösen súlyosan érintette a koronavírus-válság, amely a bérekre is negatívan hatott. Ezért támogatni kell a minimálbérek egyfajta európai keretrendszerének létrehozását annak érdekében, hogy a jövőben biztosítható legyen a munkavállalók jobb védelme, erősödjön a társadalmi kohézió és megelőzhető legyen az aktív keresők szegénysége, valamint a képzett munkaerő elvándorlása a különösen alacsony béreket kínáló régiókból.”

Emil Boc (RO/EPP), Kolozsvár polgármestere ismertette az általa összeállított véleménytervezetet , amely az európai oktatási térség témájában készült. Az Európai Bizottság azt szeretné, ha ez utóbbit az Európai Unió és a tagállamok 2025-ig megvalósítanák. A vélemény felhívja a figyelmet arra, hogy meg kell határozni a regionális oktatási igényeket, és csökkenteni kell a vidéki és városi területek között az oktatás terén jelenleg fennálló különbségeket. „Az európai oktatási térség a kulcs a jobb munkahelyekhez, amelyek az EU-ban jobb béreket is biztosítanak. Alapul szolgál továbbá az intolerancia csökkentéséhez, az elfogadottság javításához és az európai identitás megerősítéséhez. Az európai oktatási térség alulról felfelé építkezve erősebbé teszi Európát, és végső soron a jobb demokrácia biztosítéka az egész Európai Unióban" – jelentette ki Emil Boc.

Mindkét vélemény elfogadására az RB következő, március 17–19-i plenáris ülésén kerül sor.

További információk:

A SEDEC szekció február 17-i ülésén – amelyre a Covid19-világjárvány miatt teljes mértékben digitális formában került sor – az alábbi két véleménytervezetet is előterjesztették elfogadásra:

Egyenlőségközpontú Unió: az EU rasszizmus elleni cselekvési terve a 2020–2025-ös időszakra

Yoomi Renström (SE/PES), a vélemény előadója, Ovanåkers képviselő-testületének tagja kijelentette: „A helyi és regionális önkormányzatok döntő szerepet játszanak az európai értékek védelmében, és élen járnak a rasszizmus és a gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelemben, a kiszolgáltatott csoportok és kisebbségek védelmében, valamint a társadalmi kohézió előmozdításában. Ezért teljes mértékben stratégiai partnerként kell elismerni őket a rasszizmus elleni küzdelem terén. Ezek a kormányzati szintek ráadásul kulcsfontosságúak olyan helyi és regionális cselekvési tervek kidolgozásához is, amelyek – a nemzeti szintű cselekvési tervek mellett – helyi alapú megközelítéssel, az intézkedések helyi szintű adottságoknak megfelelő kialakításával és végrehajtásával segíthetik a strukturális rasszizmus kezelését.”

Az európai média a digitális évtizedben: cselekvési terv

Az előadó, Jan Trei (EE/EPP), aki Viimsi képviselő-testületének tagja, hangsúlyozta: „A Covid19-válság nagyon világosan rámutat arra, hogy szilárd, egyfajta társadalmi intézményként működő sajtóra van szükség, amely kiegyensúlyozott és tényeken alapuló információkkal látja el az embereket, és nyílt vitát tesz lehetővé. Ugyanakkor a válság okozta gazdasági recesszió miatt a média egyre kevésbé képes ellátni ezt a felelősségteljes szerepet. Ahhoz, hogy minden szinten erős, magas színvonalú sajtó maradhasson fenn, támogató intézkedésekre van szükség, különösen a helyi és regionális médiavállalatok túlélésének biztosítása érdekében. Különös figyelmet kell fordítani a kis országok helyzetére, ahol a piac kis mérete miatt korlátozottak a helyi és regionális média fennmaradásához igénybe vehető források.”

A tagok elfogadták még a SEDEC szakbizottság 2021. évi munkaprogramját is, illetve Daniela Ballicót (IT/ECR), Ciampino polgármesterét jelölték ki az Egyenlőségközpontú Unió: A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló stratégia (2021–2030) címmel összeállítandó vélemény főelőadójának.

Kapcsolattartó:

Lauri Ouvinen

Tel.: +32 473536887

lauri.ouvinen@cor.europa.eu