Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
Biztonsági háló a polgárok számára a Covid19-válság elleni küzdelemben  

Most, hogy Európában több mint 11 millió fertőzöttet tartanak számon, és több mint 270 000 ember halt meg, a pandémiás válság rávilágított arra, hogy minden regionális, köztes és helyi hatóság alapvető szerepet játszik a polgárokhoz lehető legközelebb eső közszolgáltatások nyújtásában. Helyi szinten kezelik az összes szükséges egészségügyi intézkedést, például a karanténintézkedéseket és a fertőzöttekkel érintkezett személyek felkutatását.

André VIOLA (FR/PES) , a CEPLI*, a Helyi Köztes Hatóságok Európai Szövetsége elnöke és a Régiók Európai Bizottsága tagja a «Helyi Köztes Hatóságok: Biztonsági háló polgáraink számára a Covid19-válság elleni globális küzdelemben» című konferencia nyitóbeszédében a következőket nyilatkozta :

„Területeinket közvetlenül érintik a társadalmaink fenntartható fejlődését megzavaró társadalmi-gazdasági, környezeti, generációs és demográfiai változások hatásai. A Covid-válság így a fent említett összes kihívás nehéz kontextusában alakult ki. A helyi köztes hatóságokra ruházott hatáskörök arra késztetnek minket, hogy közvetlenül lépjünk fel polgártársainkkal együtt e gazdasági és társadalmi hatások enyhítése érdekében. Ne feledjük, hogy egy helyi, köztes és regionális hatóságok nélkül működő Európa egy polgárai és területei nélkül működő Európa, egy üres, jövő nélküli projekt.”

A helyi köztes hatóságokat – azaz megyéket, tartományokat és minden hasonló helyi önkormányzatot – tömörítő legnagyobb európai szövetség nevében arra kérjük az uniós tagállamokat és az európai intézményeket, hogy:

1.) hangolják össze az intézkedéseket Unió-szerte, és hozzanak létre megfelelő pénzügyi és egészségügyi támogatást a helyi és regionális önkormányzatok számára a Covid19 elleni küzdelemben, valamint

2.) a koronavírus-válság negatív társadalmi-gazdasági hatásainak enyhítése érdekében biztosítsanak közvetlen hozzáférést a helyi köztes hatóságok számára az Európai Uniós Helyreállítási Eszköz új finanszírozási lehetőségeihez

3.) a Régiók Európai Bizottságával együtt vonják be a helyi köztes hatóságokat az EU egészségügyi uniójáról szóló jövőbeli tárgyalásokba, valamint az Európa jövőjével foglalkozó konferenciába.

A konferencián felszólalt Apostolos Tzitzikostas elnök, aki megjegyezte: „Európa minden városának, tartományának és megyéjének regionális elnökei és helyi vezetői olyan névtelen hősök, akik emberéleteket és gazdaságokat védenek. Sürgősen beruházásokra van szükségük: az uniós költségvetés és a helyreállítási tervek elfogadásának késedelme az emberek életét és Uniónkat teszi kockára. Ne legyenek kétségeink afelől sem, hogy egy olyan helyreállítási terv, amely csak a nemzeti szükségleteket elégíti ki, kudarcra van ítélve. A regionális és helyi önkormányzatok az uniós közberuházások feléért és a közkiadások egyharmadáért felelősek, és ezeket úgy kell alakítaniuk, hogy megfeleljenek közösségeik valós igényeinek.”

Manuel BALTAR , Partenalia elnöke, a Diputación de Ourense elnöke, a spanyolországi CEPLI alelnöke így nyilatkozott: „Közvetlen pénzügyi támogatás az egyéni vállalkozóknak, középületek rendelkezésre bocsátása az egészségügyi személyzet számára, irányítóbizottságok a gazdaság hatékony helyreállításához, a polgárok napi tájékoztatása: a Covid-válság ismét megmutatta, hogy a tartományok területeink építőelemei, és hogy ők vannak a legjobb helyzetben a jelentős gazdasági, társadalmi és egészségügyi sokkhatások hatásának enyhítése, valamint a polgárok ilyen nehéz időszakokon való átsegítése szempontjából”.

Luca MENESINI (IT/PES) RB-tag kifejtette: „A Covid-válság idején az olasz tartományok részt vettek a vészhelyzet kezelésében. 2020-ban a tartományok által a beruházásokra elkülönített költségvetés 14%-kal nőtt az előző évhez képest, ami jelentős mértékben hozzájárult a gazdaság helyreállításához. Ez a válság alkalmat kínál számunkra arra, hogy az uniós iránymutatásoknak megfelelően elgondolkozzunk egy új fejlődési modellen, de ebben a modellben a helyi önkormányzatoknak kell főszerepet játszaniuk.

„A koronavírus válsága ismét megmutatja, mennyire fontos, hogy közösen és összehangoltan nézzünk szembe az európai kihívásokkal. Az elszigetelődés és annak sugallása, hogy a fenyegetés kívülről származik, rossz út és végzetes jelzés. Kohézióra és szolidaritásra van szükségünk. Örömömre szolgál, hogy az elmúlt hónapokban sokan megmutatták, hogy készek segítséget nyújtani egymásnak. Ami kicsiben működik, annak az általános helyzetre is alkalmazhatónak kell lennie. Európa csak egységesen tudja leküzdeni korunk válságait ” – mondta Hauke Jagau , Hannover régió elnöke, a Deutscher Landkreistag (Németország) szóvivője.

Serge HUSTACHE , Hainaut tartomány elnöke, az APW elnöke hozzátette: „A tartományok legyőzték azokat a nagy, gyakran példa nélküli kihívásokat, amelyekkel szembesültek. Képesek arra, hogy nyitottságon és szolidaritáson alapuló megközelítést alkalmazva működjenek együtt a válság csapásaival szembesülő egyéb intézményi szereplőkkel.”

Andrzej PLONKA , Bielsko Biala megye elnöke, a lengyelországi ZPP elnöke így nyilatkozott: „A világjárványok elleni küzdelem globális szinten a nemzetközi szervezetek, a kormányok és a gyógyszeripari vállalatok fellépésétől függ. Ami azonban a probléma hatékony kezelését illeti, a szükséges intézkedések konkrét végrehajtása a helyi köztes hatóságok feladata, mivel tevékenységük területi dimenziója különösen alkalmassá teszi őket erre a szerepre. Számos országban a köztes hatóságok felelősek a kórházakért és a válságkezelési rendszer fontos elemeiért is. A mai CEPLI-ülés egyértelműen bizonyítja ezt az elméletet.”

Adrian NICA , a Temes megyei tanács elnöke, 2007 és 2020 között a Régiók Európai Bizottsága román tagja kifejtette: „A világjárvány lendületet adott a digitalizációs folyamatnak, az uniós szolidaritási politikák és finanszírozás újragondolására késztetett minket, és rámutatott arra, hogy megfelelő forrásokat kell elkülöníteni a helyreállításra, a hatásköröket pedig a helyi köztes szintre kell átruházni, ami a válságban lévő polgárok számára bizonyítottan biztonsági hálót jelent. Ki kell használnunk ezeket a lehetőségeket, vagy semmit sem tanultunk!

Jan OLBRYCHT európai parlamenti képviselő, a 2021–2027 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keret társelőadója hangsúlyozta: „A koronavírus-világjárvány által okozott gazdasági és társadalmi károk sürgős beavatkozást tesznek szükségessé a pénzügyi támogatás érdekében. Ezért a helyreállítási terv rendkívül fontos szerepet játszik a válság hatásainak megelőzésében. Az uniós helyreállítási csomag elfogadását illető bármilyen késedelem rendkívül súlyos hatással lehet a gazdaság válság alatti helyreállítására. Hangsúlyozni kell, hogy a világjárvány elleni küzdelemben élen járó helyi és regionális önkormányzatoknak különösen nagy szükségük lesz a gazdaság helyreállításához szükséges forrásokra.”

*A CEPLI az első olyan európai szövetség, amely hat európai ország (Belgium, Bulgária, Franciaország, Németország, Lengyelország és Románia) 1 167 helyi köztes hatóságát képviselő nemzeti szövetségeket, valamint a köztes helyi önkormányzatok két európai hálózatát, az Arco Latino-t és a Partenalia-t tömöríti.

A Római Szerződés 50. évfordulója alkalmából 2008-ban alapított, az európai helyi köztes hatóságok együttműködési hálózataként működő Helyi Köztes Hatóságok Európai Szövetsége azon munkálkodik, hogy fokozza részvételüket az európai döntéshozatali folyamatban, európai szinten képviselje érdekeiket, gondoskodjon az információk és bevált gyakorlatok állandó cseréjéről a helyi közösségek között, növelje az európai területen történő beavatkozásaik koherenciáját és ismertségét, valamint elősegítse a közös együttműködési projekteket.

Kapcsolattartó:

PressCdR@cor.europa.eu

Megosztás :