Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
A környezetszennyezés csökkentése nélkül nem lehet megszüntetni az EU-n belüli egészségügyi egyenlőtlenséget  

A szennyezőanyag-mentesség érdekelt feleinek platformja, amely a Régiók Európai Bizottsága (RB) és az Európai Bizottság közös kezdeményezése, április 25-én tartotta második ülését. Ennek központi témája az egészség és a szennyezőanyag-mentességi cselekvési terv közötti kapcsolat volt, hiszen ez utóbbi a víz-, a levegő- és a talajszennyezés csökkentése mellett az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek csökkentésében is fontos szerepet játszik az EU-ban.

Az EU-ban az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek kezelhetők és sürgősen kezelni is kell őket – különösen a szennyezőanyag-mentességi cselekvési terv és annak „Az egészségi egyenlőtlenségek csökkentése a szennyezőanyag-mentesség révén” elnevezésű kiemelt kezdeményezése révén. Többek között ezt a fontos üzenetet fogalmazták meg a szennyezőanyag-mentesség érdekelt felei platformjának április 25-i ülésén, ahol a résztvevők hangsúlyozták, hogy a környezetszennyezés drámai hatást gyakorol az emberi egészségre: ugyanis az EU-ban a tüdőrák okozta halálesetek 17%-a a légszennyezésnek, a korai halálesetek 11%-a pedig a környezetszennyezésnek róható fel. A víz-, levegő- és talajszennyezés csökkentése mellett az újonnan létrehozott platform egyik fő célkitűzése ezért az, hogy hozzájáruljon a közegészség javításához és az egészségi egyenlőtlenségek csökkentéséhez, mivel egyes társadalmi csoportok jobban ki vannak téve a környezetszennyezésnek, illetve esetükben komolyabb annak egészségügyi hatása.

Marieke Schouten (NL/Zöldek), a szennyezőanyag-mentesség érdekelt felei platformjának társelnöke, egyben Nieuwegein önkormányzatának tagja így nyilatkozott: „A platform létrehozása kulcsfontosságú lépést jelent az Európai Unió zöld megállapodással kapcsolatos törekvéseinek megvalósítása terén. Nagyon fontos, hogy a környezetszennyezés megszüntetése révén mindenkinek egyforma esélye legyen az egészséges életre az EU-ban, hiszen ezzel Európa ellenállóbb és még inkább környezetbarát lehet. A tudományos ismeretek és az innovációk nagyban segítenek abban, hogy a környezetszennyezés elleni küzdelem konkrét formát öltsön.” Marieke Schouten, a szennyezésmentesség témájával foglalkozó RB-s előadó azt is hangsúlyozta, hogy a szennyezésmentességgel kapcsolatos különböző témakörök és tevékenységek teljességgel összhangban vannak a zöld megállapodás helyi szintű végrehajtása elnevezésű kiemelt RB-s kezdeményezéssel.

Patrick Child, az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságának főigazgató-helyettese és a szennyezőanyag-mentesség érdekelt felei platformjának társelnöke így nyilatkozott: „A jelenlegi válság és az ukrajnai orosz invázió fényében még inkább szükség van az európai zöld megállapodásra, illetve a szennyezőanyag-mentesség érdekében végzett munkánkra. Az Európai Bizottság RePowerEU stratégiájában tárgyalt energiabiztonság kihívása szükségessé teszi a szén-dioxid-mentesítés mielőbbi felgyorsítását és a megújuló energia bevezetését. Mindez kedvező hatással lenne a szennyezőanyag-mentességgel kapcsolatos uniós célkitűzések megvalósítása szempontjából is.  A platform keretében szorosan együtt tudunk működni fontos partnereinkkel és az érdekelt felekkel, a környezetvédelem és a közegészségügy szempontjából maximális előnyöket kínálva így az emberek számára.”

Hans Bruyninckx, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy „lassan, de folyamatosan haladunk a szennyezőanyag-mentesség célkitűzésének megvalósítása felé. Az Európai Unió egészében javítanunk kell az emberek egészségi állapotán és csökkentenünk kell az idevonatkozó egyenlőtlenségeket.” Azt is kiemelte, hogy meg kell akadályozni, hogy a környezetszennyezés különböző betegségeket okozzon, vagy hogy súlyosbítsa azokat. Ennek egyik eszköze szennyezőanyag-mentességi cselekvési terv. Emellett jobb életminőséget kell biztosítani az uniós polgároknak és meg kell óvni a környezetet.

A platform tagjai megvitatták a fenntartható termékekre vonatkozó kezdeményezés keretében kidolgozott európai bizottsági javaslatokat és az ipari kibocsátásokról szóló irányelv felülvizsgálatáról szóló javaslatot is. Ezeknek a kezdeményezéseknek az a céljuk, hogy az európai zöld megállapodás célkitűzéseivel összhangban csökkenjen a környezetszennyezés, a termelés és a fogyasztási ciklusok pedig még inkább körforgás jelleget öltsenek. A résztvevők rámutattak arra, hogy a tudomány és az innováció új megoldásokat kínál a környezetszennyezés kezelésére, és hogy ezeket az innovációkat különösen helyi és regionális szinten kell bevezetni és végrehajtani.

A Horizont Európa küldetéseiről szóló RB-véleményt ismertetve Markku Markkula (FI/EPP) előadó, Helsinki régió elnöke hangsúlyozta, hogy ezek a küldetések olyan új és fontos eszközök, amelyek nagyban segíthetnek a szennyezőanyag-mentességi célkitűzés elérésében. Hangsúlyozta, hogy „tudásmegosztáson alapuló új munkakultúrát kell kiépítenünk a tudományos élet, az ipari szakértők és a politikai döntéshozók közötti szakadék csökkentése érdekében”. Az RB korábbi elnöke végezetül emlékeztet arra, hogy „az előrejelzési tevékenységek fontosak a nagy mennyiségű információ megértéséhez és a tudásmegosztás megvalósításához, és ehhez ötvözni kell egymással a kultúrát, a tanulást, a kapacitásépítést és a kutatást. Több beruházásra van szükség a kutatás és az innováció terén egy olyan szénkéznyom kifejlesztése érdekében, amely képes ellensúlyozni a szennyezést és a szénlábnyomunkat. Ehhez együtt kell működnünk az ipari partnerekkel és az üzleti szereplőkkel.”

Az ülés alkalmat kínált arra is, hogy megvitassák a platform 2022–2024-es munkaprogramjának elfogadását. A szennyezőanyag-mentesség érdekelt feleinek platformja a tervek szerint 2022 októberében tartja majd 3. ülését. A következő ülésre szóló meghívó, valamint a workshopokkal és egyéb rendezvényekkel kapcsolatos információk elérhetők a platform honlapján.

Háttér:

A szennyezőanyag-mentesség érdekelt feleinek platformja 2021. december 16-án tartotta első ülését, amelyen jelen volt Virginijus Sinkevičius, a környezetért, az óceánokért és a halászatért felelős biztos, valamint Apostolos Tzitzikostas, a Régiók Európai Bizottsága elnöke, egyben a görögországi Közép-Makedónia régió kormányzója. Itt olvashatja el a vonatkozó sajtóközleményt, illetve itt tekintheti meg az ülésről készült felvételt.

Kapcsolattartó:

David Crous

Tel.: +32 (0)470 881 037David.Crous@cor.europa.eu

Theresa Sostmann

Tel.: +32 2282 2457Theresa.Sostmann@cor.europa.eu

Megosztás :
 
Kapcsolódó hírek

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/GREEN-DEAL-GOING-LOCAL-WORKING-GROUP-ON-MULTIGOVERNANCE.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/REDUCING-POLLUTION-KEY-OVERCOME-HEALTH-INEQUALITIES.ASPX

Multilevel governance is key to EU's climate ambitions
Multilevel governance is key to EU's climate ambitions
31.05.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/EU-TARGETS-FOR-WASTEWATER-TREATMENT-AND-AIR-QUALITY.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/REDUCING-POLLUTION-KEY-OVERCOME-HEALTH-INEQUALITIES.ASPX

Regions and cities need support to comply with ambitious EU targets for wastewater treatment and air quality
Regions and cities need support to comply with ambitious EU targets for wastewater treatment and air quality
11.05.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/KIRUNA-DECLARATION.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/REDUCING-POLLUTION-KEY-OVERCOME-HEALTH-INEQUALITIES.ASPX

Kiruna declaration calls for more support to remote areas to achieve just transition
Kiruna declaration calls for more support to remote areas to achieve just transition
28.04.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/GREEN-DEAL-FUNDING-ALERT-APRIL-2023.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/REDUCING-POLLUTION-KEY-OVERCOME-HEALTH-INEQUALITIES.ASPX

Green Deal Funding Alert - April 2023
Green Deal Funding Alert - April 2023
28.04.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/HAVE-YOUR-SAY-ROLE-LOCAL-REGIONAL-AUTHORITIES-NATIONAL-ENERGY-CLIMATE-PLANS.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/REDUCING-POLLUTION-KEY-OVERCOME-HEALTH-INEQUALITIES.ASPX

Have your say: The role of local and regional authorities in defining and implementing National Energy and Climate Plans
Have your say: The role of local and regional authorities in defining and implementing National Energy and Climate Plans
27.04.2023