Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
A helyreállítási intézkedéseknek a nemek közötti egyenlőség szempontjával is foglalkozniuk kell – hangsúlyozzák az európai régiók és városok  

Közelebb hozhatjuk Európát a polgárokhoz, ha segítjük a nőket otthon, a munkahelyen és a politikában

Az uniós nemi esélyegyenlőségi stratégiának a Covid19-pandémia hatását sem szabad figyelmen kívül hagynia – emelte ki a Régiók Európai Bizottsága (RB) a Közgyűlés október 14-i plenáris ülésén elfogadott véleményében . Az RB szerint az Európai Unió „Egyenlőségközpontú Unió – a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia (2020-2025)” című stratégiájának be kell vonnia a helyi és regionális önkormányzatokat az irányításba, mivel meghatározó szerepük van ezen a területen és konkrét hatásköreik révén kulcsfontosságú szereplők lehetnek a nemek közötti egyenlőség kérdésének kezelésében.

A Covid19-válság még egyértelműbbé tette a már meglévő egyenlőtlenségeket, ezek között különösen a nők és férfiak közötti egyenlőtlenséget. Az RB október 12-én ismertetett 2020. évi regionális és helyi barométere azt mutatja, hogy a korlátozó intézkedések idején nőtt a családon belüli erőszak bejelentett eseteinek száma, bár összehasonlítható uniós szintű adatállomány még nem áll rendelkezésre. Néhány országban, köztük Litvániában a családon belüli erőszak előfordulása 20%-kal nőtt egy háromhetes lezárási időszak alatt. Spanyolországban a családon belüli erőszakkal kapcsolatos segélyhívó számra a lezárás első két hetében 18%-kal több hívás érkezett. A spanyolországi regionális hatóságok kézikönyvet tettek közzé az otthonukban nemi alapú erőszakot elszenvedő nők számára. Amszterdam városa a nemzeti kormánnyal együttműködve létrehozott egy rendszert, amellyel a családon belüli erőszak áldozatai segítséget kérhettek a szomszédos gyógyszertárakban, kódként a „19-es maszk” kifejezést használva.

„A nők jobban ki vannak téve a pandémia okozta gazdasági válság következményeinek. Ezért ezt maradéktalanul figyelembe kell venni a jövő évben elindítandó helyreállítási és rezilienciaépítési tervekben. A véleményben ezenkívül javasoljuk a nemek közötti egyenlőség megvalósulásának figyelembevételét az európai szemeszterben és a jogállamisági jelentésben” – hangsúlyozta Concepción Andreu Rodríguez (ES/PES) , La Rioja régió elnöke.

Az ajánlásokban a helyi és regionális önkormányzatok azt kérték, hogy ismerjék el őket stratégiai partnerként az uniós nemi esélyegyenlőségi stratégia kialakításában, végrehajtásában és nyomon követésében. Mivel a stratégiát a Covid19 okozta közegészségügyi válság előtt dolgozták ki és tették közzé, a vélemény azt hiányosnak tartja, és kéri annak értékelését, hogy a válság hogyan mutatott rá még jobban a nők és férfiak között fennálló egyenlőtlenségekre.

Az RB felhívja a figyelmet arra, hogy a foglalkoztatási ágazatokban dolgozó munkavállalók különösen ki voltak téve a Covid19-világjárvány veszélyeinek, és hogy erősebb szociális védelemre, biztonságosabb munkakörülményekre és jobb javadalmazásra van szükségük. Mivel ezekben az ágazatokban a legtöbb munkavállaló nő, a pandémia hatásaival az uniós nemi esélyegyenlőségi stratégiának is foglalkoznia kell. Az olyan kérdéseket, mint hogy a kijárási korlátozások tovább súlyosbították a nemi alapú erőszakot, hogy EU-szerte számos nőnek nehézséget okozott a távmunka és a gondozási feladatok összeegyeztetése, hogy a világjárvány idején elsősorban nők láttak el első vonalbeli munkákat (az egészségügyben, a gyermek- és idősgondozás terén, valamint a háztartási és kiskereskedelmi alkalmazottak stb.), az egészségügyi válság által generált új kontextus perspektívájába kell helyezni.

A helyi és regionális önkormányzatok azt kérik, hogy strukturált módon bekapcsolódhassanak a nemi alapú erőszak megelőzésével foglalkozó uniós hálózatba, valamint az európai szinten indítandó figyelemfelkeltő és kommunikációs kampány végrehajtásába – ezt a kampányt az RB létfontosságúnak tartja a nemi sztereotípiák elleni küzdelemben. Fontosnak tartják emellett, hogy az EU 2020 és 2027 közötti időszakra szóló hosszú távú költségvetésében támogatott programok révén megfelelő forrásokat fordítsanak a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos politikákra.

„A nőknek központi szerepet kell játszaniuk az európai helyreállításban és az Európa jövőjéről szóló vitában. Bár vezető szerepünk alapvető fontosságú, mi nők továbbra is alulreprezentáltak vagyunk a döntéshozatali folyamatokban” – nyilatkozta Concepción Andreu Rodríguez „A nemek közötti egyenlőség felé vezető út a politikában” címmel október 15-én megrendezett workshopon. Az előadó ismertette az RB véleményének főbb pontjait és a nők politikában való részvételére vonatkozó legfrissebb adatokat. Megvitatták a nemek közötti szakadék megszüntetéséhez szükséges lépéseket és cselekvési javaslatokat. Számos fiatal választott politikus osztotta meg helyi és regionális szinten szerzett tapasztalatait a nemek közötti egyenlőség és az egyenlő alapokon működő demokrácia kérdésében. A workshopra a Régiók és Városok Európai Hete keretében került sor – ez egy évente megrendezett esemény, amelynek során a városok és régiók bemutatják a növekedésre és munkahelyteremtésre, az Európai Unió kohéziós politikájának végrehajtására irányuló kapacitásukat, valamint igazolják, hogy a jó európai kormányzáshoz mennyire fontos a helyi és regionális szint.

Az egyik olyan terület, ahol a nemek közötti egyenlőtlenségek a legaggasztóbbak, a politikai hatalom gyakorlása. Az európai politikai szférában jelenleg 1 millió helyi és regionális választott tisztviselő van, de csupán mintegy 30%-uk nő. Az Európai Települések és Régiók Tanácsának 2019-es Nők a politikában című tanulmánya szerint Európában a helyi önkormányzati képviselőknek csupán 29%-a nő, a női polgármesterek aránya pedig ennek csak a felét, 15%-ot tesz ki. Regionális szinten sokkal kevesebb nő vezet regionális közgyűlést (18%), mint ahány nő tagja a regionális közgyűléseknek (31%). Magán a Régiók Bizottságán belül a nők csupán a tagok 23%-át teszik ki, ami rámutat arra, hogy regionális és helyi szinten egyértelmű a nemek közötti különbség a nők képviseletében, amit kezelni kell.

Az éves regionális és helyi barométer megállapításai:

Kapcsolat:

Wioletta Wojewodzka

Tel.: +32 (0)2 282 2289

Mobil: +32 (0)473 843 986

wioletta.wojewodzka@cor.europa.eu

Megosztás :
 
Kapcsolódó hírek

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/FOSTERING-DIVERSITY-AND-INCLUSION-ON-THE-GROUND.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/RECOVERY-MESURES-GENDER.ASPX

Local and regional leaders welcome Commissioner Dalli's support for their work in fostering diversity and inclusion on the ground
Local and regional leaders welcome Commissioner Dalli's support for their work in fostering diversity and inclusion on the ground
24.05.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/CP-33-A-TIME-OF-CRISES-MUST-SPUR-EFFORTS-FOR-GENDER-EQUALITY.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/RECOVERY-MESURES-GENDER.ASPX

A time of crises must spur efforts for gender equality
A time of crises must spur efforts for gender equality
14.03.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/CP30-THE-DANGER-OF-A-TALENT-TRAP.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/RECOVERY-MESURES-GENDER.ASPX

EU's regions: the danger of a talent trap
EU's regions: the danger of a talent trap
13.03.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/COR-PRESIDENT-STATEMENT-INTERNATIONAL-WOMENS-DAY.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/RECOVERY-MESURES-GENDER.ASPX

Statement by the President of the European Committee of the Regions, Vasco Alves Cordeiro, for International Women's Day
Statement by the President of the European Committee of the Regions, Vasco Alves Cordeiro, for International Women's Day
08.03.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/VIOLENCE-AGAINST-WOMEN-NO-PLACE-ANYWHERE.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/RECOVERY-MESURES-GENDER.ASPX

Violence against women has no place anywhere!
Violence against women has no place anywhere!
25.11.2022