„Az uniós költségvetést a jogállamisághoz kell kötni, de a régiókat és a városokat nem érheti kár a nemzeti kormányok magatartása miatt” – mondja az RB elnöke.
Az Európai Tanács elnökével folytatott kétoldalú megbeszélések során Apostolos Tzitzikostas elnök kijelentette, hogy az uniós költségvetéshez és beruházási tervekhez való hozzáférés feltételéül kell szabni a jogállamiság teljes mértékű tiszteletben tartását. Hozzátette azonban: nem szabad, hogy a regionális és helyi önkormányzatok viseljék annak következményeit, ha a nemzeti kormányok nem tartják be a szabályokat. A Régiók Európai Bizottságának elnöke az Európai Parlamentet is arra kérte, hogy segítsen feloldani az uniós költségvetésről és a helyreállítási tervekről való megállapodás terén kialakult patthelyzetet, amely veszélybe sodorhatja Európa helyreállítását.
Tzitzikostas elnök elmondta: „A világjárvány az adóbevételek zuhanását és a közszolgáltatások iránti kereslet növekedését eredményezte. Az 1,8 billió eurót kitevő uniós költségvetésről és helyreállítási tervekről szóló megállapodás késleltetésével komoly a kockázata annak, hogy a közszolgáltatások Európa-szerte összeomlanak, ami emberéleteket és munkahelyeket sodorhat veszélybe. Az Európai Parlamentnek és az összes tárgyaló félnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy Európa, annak polgárai és a helyreállítás érdekében kompromisszumra jussanak.”
Az ülésen a két uniós vezető abban is egyetértett, hogy a Covid19-válság rámutatott arra, hogy át kell tekinteni az EU egészségügyi kompetenciáit, biztosítva, hogy a tervezett európai egészségügyi unió megfelelően tükrözze az uniós, nemzeti, regionális és helyi kormányzatok között megosztott hatásköröket. A Régiók Európai Bizottsága és az Európai Bizottság által az uniós zöld megállapodás helyi szintű végrehajtása érdekében a közelmúltban indított együttműködésre utalva Tzitzikostas elnök azt is javasolta, hogy az Európai Tanács jövőbeli következtetései keretében a tagállamok vállaljanak kötelezettséget arra, hogy együttműködnek a regionális és helyi önkormányzatokkal az éghajlatváltozás elleni fellépés terén.
Apostolos Tzitzikostas elnök ezenkívül azt is szorgalmazta Charles Michel elnökkel való találkozóján, hogy tartsanak „helyi párbeszédeket” annak érdekében, hogy „nyitott és őszinte, alulról építkező vita folyjon az emberekkel a valós szükségleteikről”. Megismételte a múlt héten Ursula von der Leyenhez , az Európai Bizottság elnökéhez és Angela Merkel német kancellárhoz intézett üzenetét, amely szerint „az Európa jövőjéről szóló konferencia nem lehet szépségverseny a brüsszeli intézmények között, hanem Európa mély demokratizálódásához kell vezetnie.”
Kapcsolattartó:
Michele Cercone
az elnök szóvivője
Tel.: +32 (0)498 98 23 49
michele.cercone@cor.europa.eu