Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
A helyi szint vezetőinek üzenete Dubravka Šuica alelnökhöz: készen állunk az összefogásra annak érdekében, hogy megerősítsük és korszerűsítsük a demokráciát az EU-ban, és hozzájáruljunk az Európa jövőjéről szóló konferencia sikeréhez  

A helyi és regionális szint vezetői ismét kijelentették, hogy készek létrehozni az uniós ügyekkel foglalkozó regionális és helyi önkormányzati képviselők hálózatát, hogy a több mint egymillió európai helyi és regionális vezető közvetítésével növeljék a polgári szerepvállalást.

A mai napon a helyi és regionális szint vezetői vitát tartottak Dubravka Šuicával, az Európai Bizottság demokráciáért és demográfiáért felelős alelnökével. A Régiók Európai Bizottsága (RB) tagjai méltatták, hogy az Európai Bizottság szerepet vállal annak biztosításában, hogy a régiók, városok és falvak véleménye megfelelően képviselve legyen a konferencián. Ismételten szorgalmazták annak biztosítását, hogy az Európa jövőjéről szóló vitát a helyi és regionális önkormányzatokon keresztül vigyék közelebb a polgárokhoz, eleget téve kéréseiknek.

Nyitóbeszédében Apostolos Tzitzikostas , a Régiók Európai Bizottsága elnöke és Közép-Makedónia görög régió kormányzója a következőket mondta: „Köszönöm Šuica alelnöknek az Európa jövőjéről szóló konferencia alelnökeként végzett kemény munkát, illetve a támogatást, amelyben az EU regionális és helyi szintű vezetőit részesíti. Minden egyes fellépésével egyértelműen bizonyítja, hogy ő az egyik legjobb barátunk Brüsszelben. Valamennyi regionális és helyi szintű képviselő keményen fog dolgozni annak érdekében, hogy a konferencia sikeresen közelebb hozza Európát a polgáraihoz.”

Dubravka Šuica , az Európai Bizottság demokráciáért és demográfiáért felelős alelnöke kijelentette: „A Régiók Bizottsága részvétele és elkötelezettsége nélkül a konferencia nem tudná teljes mértékben kihasználni azt a lehetőséget, hogy valamennyi polgárt megszólítson, a hegyvidékek lakosságától a szigetekig. A demokrácia jövőállóvá tételéhez létfontosságú az RB elkötelezettsége egy »Emberközelibb Európa« és az európai demokrácia valamennyi kormányzati szinten történő – de mindenekelőtt annak gyökereitől kiinduló – megerősítése mellett.”

Vasco Ilídio Alves Cordeiro (PT/PES) , a Régiók Európai Bizottsága első alelnöke és az Azori-szigetek regionális parlamentjének tagja így nyilatkozott: „A polgárokkal való párbeszéd nem lehet csupán egy olyan feladat, amelyet az Európa jövőjéről szóló konferencia lezárultával majd teljesítettnek tekintünk. Ez a párbeszéd tudatos és tájékozott polgári szerepvállalást generál, ezért folytatódnia kell a konferencia után is. A polgárokkal folytatott állandó strukturált párbeszéd elképzelését az RB egykori elnöke, Karl-Heinz Lambertz vetette fel. Ez a projekt – amint a Régiók Bizottsága szerepe és a Szerződések esetleges módosítása is – olyan kérdés, amelyet a konferencia zárónapján meg kell válaszolni.”

Ahhoz, hogy a konferencia plenáris ülésének valamennyi formájában részt vegyen, az RB küldöttsége:

  • írásbeli hozzájárulásokat terjeszt elő az európai demokráciával foglalkozó magas szintű munkacsoport támogatásával. Ez egy hét bölcs férfiból és nőből álló független tanácsadó testület Herman van Rompuy, az Európai Tanács volt elnöke vezetésével, melynek feladata, hogy a helyi és regionális szempontokra összpontosító stratégiai politikai elemzéssel támogassa az RB politikai és intézményi szerepét,
  • párbeszédeket és vitákat szervez tagjai választókörzeteiben, és beszámol ezek eredményeiről,
  • szövetségeket épít a konferencián részt vevő, hasonló gondolkodású küldöttekkel, hogy közösen szálljanak síkra a régiók, városok és falvak számára EU-szerte releváns ajánlások mellett,
  • mozgósítja az RB hálózatait, például az EU-ban működő helyi és regionális önkormányzatok szövetségeit, az RB Volt Tagjainak Hálózatát és az uniós helyi önkormányzati képviselők újonnan létrehozott hálózatát annak érdekében, hogy lakossági viták szervezésére ösztönözze a helyi és regionális politikusokat. E konzultációk eredményeiről beszámolnak majd a konferencia plenáris ülésén.

Az RB által a konferenciához nyújtott valamennyi hozzájárulást felhasználják majd a 2022. március 3–4-én Marseille-ben megrendezendő Régiók és Városok 9. Európai Csúcstalálkozóján benyújtandó jelentésben.

Háttér:

Az Európa jövőjéről szóló konferencia 2021. május 9-én vette kezdetét. A konferencia valójában konzultáció, amely egyedülálló lehetőséget jelent a polgárok számára arra, hogy elmondják, miként látják a jövőbeli Európai Uniót. Az RB-t a konferencia vezető testületében az elnök, a konferencia plenáris ülésén pedig egy 30 képviselőből álló küldöttség képviseli. A konferencia plenáris ülésein a cél a többi 420 küldött megszólítása annak érdekében, hogy megerősödjön a helyi és regionális önkormányzatok által az Európai Unió demokratikus működésében betöltött szerep, és előtérbe kerüljön az uniós szakpolitikák területi dimenziója.

Itt található egy áttekintés arról, hogy a konferencián megvitatott kilenc témakörön belül mit tartanak fontosnak az EU régiói és városai.

Kapcsolat:

Ella Huber

Tel.: +32 2 284 24 18

ella.huber@cor.europa.eu

Marie-Pierre Jouglain

Tel.: +32 (0) 473 52 41 15

mariePierre.Jouglain@cor.europa.eu

Megosztás :