Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
A helyi önkormányzatok üzenete Charles Michel számára: Az Európa jövőjéről szóló konferenciának meg kell erősítenie az EU demokratikus modelljét és meg kell szilárdítania Európa alapjait: a régiókat, a városokat és a falvakat.  

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke megvitatta Európa jövőjét és a gazdaság Covid utáni zöld helyreállítását a Régiók Európai Bizottságával.

A Régiók Európai Bizottsága március 17-i plenáris ülésén (#CoRplenary) üdvözölte Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét. Charles Michel ismertette elképzelését a helyi és regionális önkormányzatoknak az európai gazdaság helyreállításában és az európai demokráciában betöltött szerepéről. Emellett eszmecserét folytatott az RB tagjaival Európa jövőjéről (a vitáról készült felvételt itt nézheti meg).

Az RB elnöke, Apostolos Tzitzikostas felvázolta a régiók és városok elvárásait Charles Michelnek, és a következőket mondta: „ Az elmúlt tizenkét hónapban a Covid19-világjárvány végigsöpört Európán. E rendkívül nehéz idők során azonban a Régiók Európai Bizottsága szüntelenül dolgozott, ahogyan a kormányzók, a polgármesterek, a regionális és helyi önkormányzati képviselők is, akik nap mint nap küzdöttek helyben az életek, a munkahelyek és a helyi vállalkozások megmentéséért. A Covid19-válság rámutatott a jelenlegi, kizárólag a tagállamokon és Brüsszelen alapuló kétdimenziós Európa korlátaira. Az Európa jövőjéről szóló konferencia egyedülálló lehetőséget kínál demokráciánk közös európai házának megerősítésére, de semmit sem fog jelenteni, és semmit sem fog változtatni az emberek életében, ha csak »az uniós intézmények és a nemzeti kormányok közötti népszerűségi verseny lesz belőle«. A konferenciának egy jobb, nyitottabb és kevésbé bürokratikus, reziliens, fenntartható és hatékonyabb Európa létrehozásáról kell szólnia. Együtt kell hozzájárulnunk a demokrácia európai házának korszerűsítéséhez, ahol az EU a védőtetőt, a tagállamok az erős falakat, a régiók, városok és falvak pedig a szilárd alapokat jelentik.”

Charles Michel , az Európai Tanács elnöke így nyilatkozott: „Mivel magam is részt vettem a vallon helyi önkormányzatok munkájában, jól tudom, milyen fontos szerepet játszanak a helyi és regionális önkormányzatok a válság leküzdésében, amely immár egy éve sújtja Európát és a világot. Az önkormányzatok megmutatták, hogy milyen fontos részei is a demokráciának, hiszen a polgárok számára nyújtott szolgáltatások frontvonalában teljesítettek. Aktívan felléptek, és konkrét intézkedéseket hoztak, bizonyítva a helyi politikusok megkérdőjelezhetetlen létjogosultságát és szerepét. Az Európai Unió előtt álló valamennyi kihívásban és lehetőségben – legyen szó az értékek és a demokrácia védelméről, a gazdaság Covid19 utáni zöld helyreállításáról vagy a digitalizációról – értékes partnereket látok a helyi és regionális vezetőkben, akikkel a kormányoknak szorosabban együtt kell működniük. Ők állnak a legközelebb az emberekhez, pragmatikusak, közvetlen kapcsolatban vannak a polgárokkal, és tudják, hogyan mozgósítsák őket. Jobban be kell vonni őket a helyreállítási tervekbe, mivel ők kezelik az állami beruházások több mint 30%-át, és kulcsfontosságúak a siker szempontjából. Az Európa jövőjéről szóló konferencia keretében teljes szabadságot élveznek a vitában való részvétel módját illetően. Arra törekszem, hogy a helyi és regionális önkormányzatok által helyi szinten mutatott energiát jobban hasznosítsuk az európai erőfeszítésekben.

Az RB első alelnöke, Vasco Cordeiro kifejtette: „Az Európa jövőjéről szóló konferencia sikertelenségének legbiztosabb módja, ha túl sokat akarunk elérni vele. A konferenciának elsősorban két területre kellene összpontosítania: arra, hogy Európa hogyan működik, és arra, hogy mivel kellene foglalkoznia. A helyi és regionális önkormányzatok szerepe mindkét esetben nélkülözhetetlen. Ez az európai helyreállításra is igaz. Itt az ideje, hogy megvalósítsuk a szociális jogok pillérét, és biztosítsuk, hogy az általános mentesítési záradék jövőre is alkalmazható legyen. Ezért a Régiók Európai Bizottsága is a fenntartható beruházásokra vonatkozó aranyszabály mellett száll síkra.”

A helyi önkormányzatok együttműködnek az Unióval a vidéki területek digitalizálása, a legtávolabbi szigetek vagy hegyvidéki régiók összekapcsolása, a kkv-k és az iskolák következő generációs technológiákra való felkészítése, valamint a területek ellenállóbbá tétele érdekében. A régiók, városok és falvak az összes uniós jogszabály és az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló intézkedések 70%-ának, valamint az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó politikák 90%-ának végrehajtásával környezetbarátabbá teszik Európát. A konferencia keretében végzett munkájának támogatása érdekében az RB létrehozta az európai demokráciával foglalkozó magas szintű csoportot .

Kapcsolattartó:

Michele Cercone

Tel.: +32 (0)498 98 23 49

michele.cercone@cor.europa.eu

Megosztás :