Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
Mindenki számára egyenlő lehetőségeket biztosítani az Erasmus költségvetésének növelésével  
Az európai identitás megerősítéséhez be kell ruházni az oktatásba és a kultúrába – mondták helyi és regionális vezetők az európai biztossal folytatott vita során

Miközben üdvözli az Erasmus program költségvetésének megduplázására irányuló európai bizottsági javaslatot, a Régiók Európai Bizottsága hangsúlyozza, hogy javítani kell az uniós program inkluzivitását annak érdekében, hogy az valamennyi korcsoportot, a különféle társadalmi háttérrel rendelkezőket és az összes oktatási és képzési formát elérje. A Navracsics Tibor uniós biztossal folytatott vita során a helyi és regionális vezetők európai uniós közgyűlésének tagjai kiemelték, hogy az oktatás és a kultúra fontos szerepet játszik az európai identitás erősítésében, és támogatásukat fejezték ki az európai oktatási térség iránt, amelynek 2025-ig kell megvalósulnia.

Navracsics Tibor , az oktatásért, a kultúráért, az ifjúságpolitikáért és a sportért felelős biztos elmondta: „Az ellenállóképes, összetartó Európa megteremtése szempontjából kulcsfontosságú az oktatás, az ifjúság és a kultúra terén történő beruházás. Büszke vagyok arra az ambiciózus javaslatra, amelyet az Európai Bizottság e téren az Erasmus és a Kreatív Európa kiemelt programokra irányulóan terjesztett elő az EU következő hosszú távú költségvetése számára. Meg kell erősítenünk ezeket a programokat annak biztosítása érdekében, hogy valóra váltsuk az európai oktatási térséggel kapcsolatos elképzelésünket, és teljes mértékben kiaknázzuk a kultúrában rejlő lehetőségeket a gazdasági és társadalmi fejlődés terén, amint azt az európai kulturális menetrendünk is kifejti. Európa régióinak alapvető szerepet kell játszaniuk ebben. Ezért örülök a Régiók Bizottsága folyamatos támogatásának – együtt kell működnünk annak érdekében, hogy az oktatás és a kultúra terén tett erőfeszítéseink az európai polgárok és vállalkozások javát szolgálják.”

A Régiók Európai Bizottsága elnöke, Karl-Heinz Lambertz megjegyezte: „Az Erasmus program költségvetésének megduplázásával és a Kreatív Európa programba történő kétmilliárd eurós beruházás révén az EU új távlatokat nyit meg több millió ember számára. A kultúrába és az oktatásba való beruházás a közös jövőnkbe való befektetés. Biztosítanunk kell, hogy hátterüktől függetlenül mindenki számára lehetővé váljon a más uniós országokban való tanulás és munkavállalás. Ez lényeges alapeleme annak, hogy egy nyitott, dinamikus, sokszínű és egységesebb Európa épüljön ki.”

A régiók és városok Erasmus programra vonatkozó ajánlásait Ulrike Hiller (DE/PES), Bréma Szabad Hanzaváros szenátusának szövetségi és európai ügyekért felelős tagja ismertette. Az RB február 6-i plenáris ülésén elfogadott vélemény a lehetőségekhez való egyenlő hozzáférés biztosítását szorgalmazza olyan akadályok kezelése révén, mint a nyelvi akadályok vagy a tanulási nehézségek. A programnak támogatást kell nyújtania a nyelvi és interkulturális előkészítő intézkedésekhez, és több ösztönzőt kell tartalmaznia a mobilitás előmozdítására a szakképzés és a tanulószerződéses gyakorlati képzés terén. A tanulmányi ösztöndíjakat mentesíteni kell az adózás alól, és rendszeresen hozzá kell igazítani a befogadó régió tényleges megélhetési költségeihez.

„Az egy másik európai országban szerzett tanulási tapasztalatok jelentősen növelik a jövőorientált szakmai készségek fejlődését, és szorosan kapcsolódnak az európai identitás kialakulásához. Az Erasmus egy sikertörténet, és meg kell erősíteni a programot, hogy minden európai fiatal számára esélyt adjon arra, hogy élhessenek a mobilitási lehetőségekkel” – mondta Ulrike Hiller, a vélemény előadója.

A vélemény rámutat az egész életen át tartó tanulás jelentőségére is, és amellett érvel, hogy valamennyi korcsoportot, valamint mind a formális, mind a nem formális oktatást egyenlő mértékben kell támogatni. Kéri a források átláthatóbb és méltányosabb elosztását a teljes hétéves időszak (2021–27) során, és amellett foglal állást, hogy a pályázati eljárást, a projektvezetést és a dokumentációra vonatkozó követelményeket jelentősen egyszerűsíteni kell a program valamennyi területe számára. A további javaslatok között szerepel az együttműködési lehetőségek fokozatos kialakítása a dél- és kelet-mediterrán, illetve az afrikai országok intézményeivel.

Ami az új DiscoverEU kezdeményezést illeti, amely ingyenes vasúti utazási igazolványt biztosít a fiataloknak, az EGSZB úgy véli, hogy a kezdeményezés alkalmazási körét a köz- és magánszféra közötti partnerségek révén lehetne kiterjeszteni, különös tekintettel a mobilitási és idegenforgalmi ágazatbeli partnerekre.

Az RB Közgyűlése a Kreatív Európa programról is elfogadott egy véleményt, amelynek előadója Karácsony János Ádám (HU/EPP), Tahitótfalu önkormányzati képviselője volt. Mivel az új programban jelentősen nagyobb a prioritások száma, az RB véleménye azt ajánlja, hogy a javasolt 1,85 milliárd euróról több mint 2 milliárd euróra emeljék a költségvetési célt, valamint a következő uniós költségvetés prioritásai közé jobban építsék be a kultúrát és a kulturális örökséget.

Mivel a városok és a régiók kulcsszerepet játszanak közösségeik művészeti és kulturális életének előmozdításában és megünneplésében, a vélemény a regionális és helyi önkormányzatok részvételének fokozását szorgalmazza a programban. „Fontos megfelelő egyensúlyt biztosítani a nagy, átfogó projektekre szánt források, illetve a helyi és regionális szintre összpontosító, többek között kkv-k által végzett intézkedések és tevékenységek finanszírozása között” – mondta el az előadó, Karácsony János Ádám.

A régiók és városok 8. európai csúcstalálkozója, március 14–15., Bukarest – #EULocal

A 2021–2027-es időszakra szóló hosszú távú uniós költségvetés keretén belüli uniós programok következő generációja képezi majd az egyik vitapontot a régiók és városok 8. európai csúcstalálkozóján , amelyre Romániában, Bukarestben kerül sor március 14–15-én – csupán két héttel az Egyesült Királyság március 29-i várható kilépése előtt és két hónappal az európai választásokat megelőzően.

A román fővárosban több mint 500 európai, nemzeti, regionális és helyi vezető találkozik majd az összes uniós tagállamból, hogy megvitassa a helyi és regionális önkormányzatok Európa jövőjével kapcsolatos hozzájárulását. A „(Re)New EUrope” (Új Európa/Újítsuk meg Európát) címmel megrendezendő csúcstalálkozó a polgármesterek, regionális elnökök és más választott helyi és regionális képviselők idei legnagyobb politikai gyűlése lesz az Unióban.

Az eseményre meghívást kap 100 fiatal helyi és regionális politikus is, hogy aktívan részt vegyenek az Európa jövőjéről szóló vitában. A rendezvényen indítják útjára hivatalosan a Régiók Európai Bizottsága regionális központok hálózatára (#RegHub) vonatkozó kezdeményezését, a részt vevő 20 régió képviselőinek jelenlétében.

Amennyiben részt kíván venni az eseményen, kérjük, hogy regisztráljon az EU román elnökségének médiaakkreditációs weboldalán (határidő: március 1.). Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a rendezvényre csak regisztrált újságírók kaphatnak médiaakkreditációt.

Kapcsolat:

Lauri Ouvinen

Tel. +32 22822063

lauri.ouvinen@cor.europa.eu

Megosztás :