Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
A Régiók Európai Bizottsága új elnököt választ  

Július 12-én Markku Markkula (FI/EPP), miután két és fél éven keresztül vezette a Régiók Európai Bizottsága (RB) munkáját, várhatóan Karl-Heinz Lambertznek (BE/PES) adja át az elnökséget. Az RB tagjainak brüsszeli találkozóján ezenkívül megvitatják a főbb uniós politikákat, köztük például a 2020 utáni közös agrárpolitikát és az EU közelmúltban közzétett „téli energiacsomagját”. Carlos Moedas uniós biztos vezeti a Horizont 2020 kutatási program félidős felülvizsgálatáról szóló vitát, Violeta Bulc közlekedésért felelős biztos pedig az alacsony kibocsátású mobilitás és az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz jövőjét vitatja meg az RB tagjaival. A fenntarthatósággal kapcsolatos globális fellépés szintén kiemelt helyen szerepel a napirenden, az arra vonatkozó elképzelésekkel egyetemben, hogy a városok és a régiók miként járulhatnak hozzá az ENSZ fenntartható fejlesztési céljainak eléréséhez. A 2018. évi „Európai vállalkozói régió” (EVR) díj ünnepélyes átadására július 12-én kerül sor; idén három új nyertest köszönthetünk.

Az EU észt elnökségének prioritásai

Matti Maasikas európai uniós ügyekért felelős észt miniszterhelyettes ismerteti az Európai Tanács július 1-jén hivatalba lépett észt elnökségének prioritásait, melyek között számos, Európa régiói és városai számára kiemelt terület található.

A közös agrárpolitika reformja 2020 után

Az RB a közös agrárpolitika 2020 utáni reformjára vonatkozó, Guillaume Cros (FR/PES) által kidolgozott ajánlások és az EU kohéziós politikájáról májusban elfogadott álláspontja alapján megvitatja, hogy hogyan lehetne a jövőben átalakítani az EU két legnagyobb költségvetési tételét. Czesław Adam Siekierski, az Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságának elnöke is részt vesz ezen a vitán.

Horizont 2020: a kutatás és az innováció jövője Európában

A Horizont 2020 félidős értékelése során az RB hangsúlyozni fogja a kutatás és az innováció központi jelentőségét az európai gazdaság hosszú távú kilátásai szempontjából. Carlos Moedas kutatásért, innovációért és tudományért felelős európai biztos részt vesz az RB Christophe Clergeau (FR/PES) által megfogalmazott ajánlásaival kapcsolatban tartandó eszmecserén.

Közlekedés Európában: EU-szerte indul a „tiszta buszok” kezdeményezés

Violeta Bulc európai biztos a közlekedési kihívásokat fogja megvitatni az RB tagjaival „Az alacsony kibocsátású mobilitás európai stratégiája” című, Ribányi József (HU/EPP) vezetésével készült vélemény elfogadása nyomán. A vitát követően a közlekedési biztos az RB újonnan kinevezett elnökével együtt elindítja a környezetbarát buszok uniós platformját a régiók és városok számára, melynek célja, hogy legalább 2000 kibocsátásmentes autóbuszt biztosítson 2019 végéig. Az éghajlatváltozás mérséklésének szükségességéről is élénk vita folyik majd, amikor az RB tárgyalja az EU „téli energiacsomagjáról” kidolgozott három véleményét, melyek témája a tiszta energia, az energiahatékonyság és a megújuló energiák támogatása.

Fejlesztés: 600, a világ minden tájáról érkező helyi és regionális vezető találkozója Brüsszelben

Az ENSZ a 2015-ben elfogadott fenntartható fejlesztési célok révén a világ valamennyi országa számára kitűzött célokat. Az „Európai fellépés a fenntarthatóságért” című RB-véleményben Franco Iacop (IT/PES) azokat a közvetlen és közvetett kihívásokat vizsgálja, amelyeket az ENSZ az európai helyi és regionális önkormányzatok számára határozott meg. Véleményének európai dimenziója július 10–11-én kiegészül majd, amikor a világ minden részéről érkeznek helyi és regionális politikusok a „Régiók és városok a fejlesztésért” – „A decentralizált együttműködés konferenciája” címmel az RB és az Európai Bizottság által közösen szervezett rendezvényre.

A líbiai városok támogatására irányuló erőfeszítések részeként az RB ajánlásokat is elfogad majd a migráció kezelésére és az életek megmentésére vonatkozóan a közép-mediterrán migrációs útvonal mentén. Az előadó Hans Janssen (NL/EPP).

Sajtókonferencia az RB új elnökének részvételével a tervek szerint július 12-én 16 órakor

További elfogadásra váró vélemények:

A szociális biztonsági rendszerek koordinációja – előadó: Ulrike Hiller (DE/PES)

Területi osztályozás és tipológiák – előadó: Mieczysław Struk (PL/EPP)

Emberek közötti és kis méretű projektek a határokon átnyúló együttműködési programokban – előadó: Pavel Branda (CZ/ECR)

Az induló és a növekvő innovatív vállalkozások fellendítése Európában – előadó: Tadeusz Truskolaski (PL/EA)

A kkv-kra vonatkozó intelligens szabályozás – előadó: Christian Buchmann (AT/EPP)

Az energiaunió irányítása és a tiszta energia – előadó: Bruno Hranić (HR/EPP)

Az energiahatékonyságról szóló 2012/27/EU irányelv – előadó: Michiel Rijsberman (NL/ALDE)

Megújuló energia és a villamos energia belső piaca – előadó: Daiva Matonienė (LT/ECR)

Nemzetközi óceánpolitikai irányítás – előadó: Anthony Gerard Buchanan (UK/EA)

Hasznos tudnivalók:

Helyszín: Európai Parlament, Paul Henri Spaak épület – plenáris ülésterem, 60 rue Wiertz, B – 1047 Brüsszel

Időpont : július 12., 15.00–21.00; július 13., 9.00–13.00

• Itt találja a plenáris ülés napirendjét és a kapcsolódó dokumentumokat

A plenáris ülést élőben közvetítjük az RB honlapján.

• A plenáris ülés médiaprogramja

Kövessen minket: @EU_CoR , #CoRplenary

Elérhetőség: PresseCdr@cor.europa.eu

Megosztás :