Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
Brexit: A Régiók Európai Bizottsága kapcsolattartó csoportot hoz létre ‎ az Egyesült Királysággal  

A Régiók Európai Bizottsága (RB) létrehozta az RB és az Egyesült Királyság közötti kapcsolattartó csoportot, amelynek célja, hogy fenntartsa a kommunikációs csatornákat az Európai Unió helyi és regionális önkormányzatai, valamint az Egyesült Királyság városai, régiói és decentralizált közigazgatási szervei között. A kezdeményezés azt követően jött létre, hogy az Egyesült Királyság 2020. január 31-én kilépett az EU-ból.

A kapcsolattartó csoport első ülése, amelyre szeptember 22-én videokonferencia keretében került sor, a 27 uniós tagállam politikusai részvételével tartott előkészítő ülés volt. A kormányzók, polgármesterek és helyi önkormányzati képviselők körében felszólalt Michel Barnier , az Európai Unió főtárgyalója, valamint Kati Piri (NL/PES), az Egyesült Királysággal kialakítandó új partnerségre irányuló tárgyalásokkal foglalkozó európai parlamenti társelőadó.

Az EU arra törekszik, hogy október 31-ig megállapodás szülessen az Egyesült Királysággal a jövőbeli kapcsolatokról. Ezt követően az Európai Parlamentnek ratifikálnia kell a megállapodást. Ha nem sikerül megállapodást kötni, az EU és az Egyesült Királyság között fennálló jogi kapcsolatok 2020. december 31-én megszűnnek.

A kapcsolattartó csoport elnöke, Loïg Chesnais-Girard (FR/PES), Bretagne régió közgyűlésének elnöke elmondta: „Az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti jelenlegi patthelyzet nem zárhatja be az ajtót a regionális és helyi szintű együttműködés fenntartása előtt, mivel a tárgyalások kimenetelétől függetlenül a helyi és regionális önkormányzatoknak 2020 után is együtt kell majd működniük. Örömmel látjuk, hogy a helyi önkormányzatok, a decentralizált parlamentek és közgyűlések tagjai szerte az Egyesült Királyságban komoly érdeklődést mutatnak a velünk való kapcsolat fenntartása iránt. A brexit jelentős következményekkel jár majd számos európai régióra és városra, például Bretagne-ra nézve is. Hallatni kell a hangunkat, és – például a brexit miatti kiigazításokra képzett tartalékhoz hasonló – támogatási rendszereket kell létrehozni a régiók számára.”

A Régiók Európai Bizottságának elnöke, Apostolos Tzitzikostas (EL/EPP), a görögországi Közép-Makedónia régió kormányzója így nyilatkozott: „A helyi és regionális önkormányzatok fognak elsőként szembesülni azzal, hogy a brexitről folytatott végső tárgyalások milyen következményekkel járnak az emberek életére nézve. Egy olyan időszakban, amikor a közösségeknek stabilitásra van szükségük, az ideológiai és politikai indíttatású, megállapodás nélküli brexit visszafogja a talpraállást, és veszélyezteti az Ír-sziget békéjét. Az RB és az Egyesült Királyság közötti kapcsolattartó csoport arra törekszik, hogy megvédje a helyi és regionális vezetők között évtizedek alatt kialakult szoros kötelékeket, hogy megoszthassák egymással aggályaikat, enyhíthessék a brexit hatásait, és polgáraik érdekeit szem előtt tartva megvédhessék az együttműködést.

A kapcsolattartó csoport évente legfeljebb három alkalommal ülésezik, hogy a kereskedelemmel, az áruk, személyek és szolgáltatások mozgásával, valamint a határokon átnyúló együttműködés folytatásával kapcsolatos kérdéseket vitasson meg.

Egyoldalú testület, amely az RB 12 teljes jogú tagjából és az RB újonnan megalakult Zöldek csoportjának megfigyelőjéből áll. Az egyes ülések napirendje alapján a csoport meghívja üléseire az Egyesült Királyság helyi önkormányzatainak, valamint decentralizált parlamentjeinek és közgyűléseinek képviselőit. A kapcsolattartó csoport egyesült királyságbeli helyi önkormányzatok, decentralizált parlamentek és közgyűlések felkérésére üléseket szervezhet az Egyesült Királyságban is.

Az Egyesült Királyság kilépése előtt az RB leköszönő brit delegációja sürgette egy olyan testület létrehozását, amely jó kapcsolatokat tart fenn és mozdít elő az EU és az Egyesült Királyság helyi és regionális önkormányzatai között.

Loïg Chesnais-Girard mellett a kapcsolattartó csoport RB-s tagjai a következők: Ellen Nauta-Van Moorsel (NL/EPP), a holland delegáció vezetője és Hof van Twente polgármestere; Michael Murphy (IE/EPP), az RB ír delegációjának tagja és Tipperary megye közgyűlésének tagja; Ximo Puig i Ferrer (ES/PES), Valencia régió elnöke; Aleksandra Dulkiewicz (PL/EPP), Gdańsk polgármestere; Erik Flyvholm (DK/Renew Europe), Lemvig polgármestere; Pehr Granfalk (SE/EPP), Solna polgármestere; Antje Grotheer (DE/PES), a Brémai Közgyűlés alelnöke; Michiel Rijsberman (NL/Renew Europe), Flevoland tartomány kormányának tagja; Maria Gomes (PT/PES), Portimão polgármestere; Karl Vanlouwe (BE/EA), a Flamand régió parlamentjének tagja; valamint Oldřich Vlasák (CZ/ECR), Hradec Králové képviselő-testületének tagja. A Zöldek csoportjának megfigyelője Henrike Müller (DE), a Brémai Közgyűlés tagja.

Kapcsolattartó:

Andrew Gardner

Tel. +32 473 843 981

andrew.gardner@cor.europa.eu

Megosztás :