Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
Az EU-nak sokkal több pénzt kell fordítania a bevándorlók integrációjára  
Az uniós helyi és regionális vezetők figyelmeztetnek arra, hogy az EU határellenőrzésre, illetve a migráció kezelésére vonatkozó finanszírozási tervei nincsenek egyensúlyban.

A regionális és helyi vezetők sürgették az Európai Uniót, hogy a 2021–2027-es időszakban közel 6 milliárd euróval növelje a Menekültügyi és Migrációs Alap költségvetését. Miközben óva intették az uniós döntéshozókat attól, hogy „túlzott hangsúlyt helyezzenek a határellenőrzésre”, kérték, hogy az alap mintegy egyharmadát a legális migráció kezelésére és az integrációra fordítsák, és tegyék kötelezővé, hogy a források egy részéből integrációs intézkedéseket finanszírozzanak.

Az erre vonatkozó ajánlásokat a Régiók Európai Bizottsága (RB) október 9-én fogadta el, egy hónappal az után, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy a Menekültügyi és Migrációs Alap új hétéves keretösszegét 51%-kal 10,4 milliárd euróra növelik. Az RB az általa elfogadott módosító indítványban azt ajánlja, hogy az alap keretösszege közel 16,2 milliárd euró legyen. Ez összhangban van azzal, hogy Európai Bizottság a határellenőrzésre szánt összegeket illetően 240%-os emelést javasolt, melyet különböző forrásokból biztosítanának.

Peter Bossman (SI/PES), Piran polgármestere, az RB Menekültügyi és Migrációs Alappal foglalkozó főelőadója ekképpen fogalmazott: „Mindenki azt akarja, hogy a migráció kezelése hatékony és összehangolt legyen. Ezek az elképzelések azonban még messze nem elég kiforrottak ahhoz, hogy elmondhassuk, hogy az EU pénzét átgondoltan és megfelelően költjük el. A migráció kezeléséhez a kérdés valamennyi aspektusára – az irreguláris migrációra, a menekültügyre, a legális migrációra, az integrációra – meggyőző megoldást kell találni, és kezelni kell annak kiváltó okait is. Az, hogy az alap nevéből törölték az integrációs szót, sokatmondó és aggasztó; attól tartunk, hogy ez olyan szemléletet tükröz, amely a falak építését helyezi előtérbe, ahelyett hogy kiegyensúlyozott megközelítést keresne a probléma kezelésére. Európának komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy hogyan integrálja azokat, akik nemrég érkeztek a közösségeinkbe.”

Bossman hozzátette: „A hatékony koordinációhoz együtt kell működni a helyi és regionális önkormányzatokkal is, mert ezek felelősek egyebek mellett a rövid távú integrációs intézkedések többségéért. A jelenlegi javaslatokban sajnos nem tükröződik, amit már többször kértünk, hogy a városok és a régiók kapjanak nagyobb szerepet az alap kezelésében. Európa számára óriási segítséget jelentett, hogy a helyi és regionális önkormányzatok fogadták, elszállásolták, integrálták a 2015-ben érkezett menekülteket és migránsokat, és munkát adtak nekik. Egy válság kellős közepén bizony nem egyszerű egy eleve összetett politikát megreformálni. Most azonban, hogy jóval kevesebben érkeznek, reméljük, hogy az uniós döntéshozók el tudnak fogadni egy olyan, kiegyensúlyozott reformot, amely elismeri a helyi politikusokkal való együttműködés értékét.”

Ajánlásaiban az RB egyebek mellett szorgalmazta, hogy a válságok során a régiók és a városok kapjanak közvetlen hozzáférést az uniós forrásokhoz, biztosítva, hogy amint csak lehet, a pénz eljusson a rendkívüli helyzet előtt álló önkormányzatokhoz. Az RB átfogó európai migrációs politikát sürget. Ennek részeként azt kéri, hogy a kiadásokra vonatkozó iránymutatásoktól eltérő tagállamokat kötelezzék arra, hogy „részletes magyarázatot” adjanak arról, hogy „hogyan fogják biztosítani, hogy ez a döntés ne veszélyeztesse az AMF [...] célkitűzéseinek megvalósítását”.

A Menekültügyi és Migrációs Alapból származó forrásokat jelenleg például a menedékkérőknek nyújtott szálláshelyek és fogadási szolgáltatások fejlesztésére, a kiszolgáltatott helyzetben lévők támogatására, a tagállamok közti információcserére és együttműködésre, valamint az Unión kívüli országokban folytatott tájékoztató kampányokra költik.

A Menekültügyi és Migrációs Alapról szóló vélemény is része a Régiók Európai Bizottsága arra irányuló munkájának, hogy kifejtse nézeteit a 2021–2027-es uniós költségvetésre vonatkozó európai bizottsági javaslatokról. Október 9-én az RB az általános költségvetési javaslatról és a költségvetési javaslat egyes részeiről – a kutatással foglalkozó Horizont Európa programról , az Európai Tengerügyi és Halászati Alapról , a Jogok és értékek programról , valamint a környezetvédelmi és éghajlat-politikai (LIFE) program jövőjéről – is ajánlásokat fogadott el.

Szintén október 9-én az RB elnöke, Karl-Heinz Lambertz tartalmas beszédet tartott az Európai Unió helyzetének helyi és regionális szempontjairól, melyben egy olyan kampány indítását támogatta, „amely bemutatja a városainkban és régióinkban megvalósuló integrációs projekteket”.

Az RB plenáris ülésének október 10-i ülésnapján tartott vita során néhány példán keresztül bemutatták a helyi és regionális önkormányzatok által végzett munkát. Maria Angeles Elorza Zubiria (ES/ALDE) például részletesebben beszámolt a baszk kormány új integrációs kezdeményezéséről, Basilio Horta (PT/PES) Sintra város tervét ismertette a migránsok fogadására és integrációjára vonatkozóan, a Flandriát képviselő Luc Van den Brande (BE/EPP) pedig hangsúlyozta, hogy a migráció kezelését nagyban elősegítheti, ha európai és afrikai helyi önkormányzatok partnerségre lépnek egymással.

Kapcsolat:

Andrew Gardner

Tel.: +32 473 843 981

andrew.gardner@cor.europa.eu

Megosztás :