Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
Az EU-nak a digitális és ökológiai átállás középpontjába kell helyeznie a befogadást  

A Tytti Tuppurainen európai ügyekért felelős finn miniszterrel folytatott vita során az EU helyi és regionális képviselői arra kérték az EU-t, hogy gondoskodjon arról, hogy minden régió összes polgára élvezhesse a társadalmainkat is átalakító digitális és ökológiai átállás előnyeit. A Régiók Európai Bizottsága (RB) október 9 - én két olyan véleményt is elfogadott, amely a finn tanácsi elnökség felkérésére készült: egyet a digitális szakadék megszüntetéséről, egy másikat pedig arról, hogy minden európai számára biztosítani kell a kohéziót és a szolidaritást.

A finn miniszter kijelentette: ahhoz, hogy az EU 2050-re szén-dioxid-semlegessé válhasson, „az EU-nak más jelentős gazdaságokkal együtt vezető szerepet kell vállalnia a digitális, fenntartható és éghajlati szempontból semleges gazdaságra való átállásban. Ezt az átállást lehetőségnek kell tekinteni. El kell fogadnunk és magunknak is formálnunk kell az ökológiai átállásból, a technológiai fejlődésből és a globalizációból eredő változásokat, hogy senki se maradjon le.”

Tuppurainen hozzátette: „A kohéziós politika jelentős mértékben hozzájárul az EU valamennyi régiójának fenntartható és inkluzív növekedéséhez, és segít megbirkózni az EU előtt álló kihívásokkal. Fontos eszköz a fenntartható gazdasági növekedés ösztönzéséhez és a regionális egyenlőtlenségek csökkentéséhez. A jövőbeli kohéziós politikának ugyanakkor eredményorientáltabbnak, hatékonyabbnak és célzottabbnak kell lennie.”

Karl-Heinz Lambertz , a Régiók Európai Bizottsága elnöke kijelentette: „A versenyképes, inkluzív és fenntartható Európa megteremtése érdekében minden régiónak és városnak ki kell használnia a digitális gazdaság előnyeit. Gazdaságaink digitális átalakulása szorosan összefügg Európa gazdasági, társadalmi és területi kohéziójával. Nemcsak a munkahelyteremtést segíti, hanem a régiókat és különösen a vidéki és az átmeneti térségekben fekvő városokat is támogatja abban, hogy mielőbb szénsemlegessé váljanak, amit Európának 2050-ig el kell érnie. Elegendő beruházás nélkül azonban a régiók és a városok nem fognak tudni eredményeket elérni. A következő uniós költségvetés mérete és formája az elkövetkező évekre meghatározza közös jövőnket. A regionális beruházások csökkentése és a források központosítása csak visszafogja Európa fejlődését.”

A két vélemény közül az első rámutat, hogy a digitális társadalomban való aktív részvétel kulcsfontosságú a sikeres jövőbeli helyi és regionális fejlődés szempontjából, és kiemeli, hogy a digitális kohézió az uniós szerződésekben meghatározott gazdasági, társadalmi és területi kohézió hagyományos fogalmának fontos új dimenziója. Az RB azonban sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az új Európai Bizottság politikai prioritásai nem helyeznek kellő hangsúlyt az inkluzív digitális egységes piacra, amely az egész Európai Unióban valamennyi polgár javát szolgálja.

Az előadó, Anne Karjalainen (FI/PES), Kerava képviselő-testületének tagja szerint „a digitális átalakulást az EU-ban a fenntartható, versenyképes és emberközpontú adatgazdaságra kell alapozni. A technológiavezérelt termékfejlesztés helyett a figyelmet emberközpontú technikák, szolgáltatások és termékek kifejlesztésére kell fordítani, ideértve a felhasználóközpontú tervezést, a közös alkotást és a gyors kísérletezést.”

Annak érdekében, hogy a hálózati összekapcsoltsághoz való jog minden európai polgár számára biztosítva legyen, az RB több támogatást kér a nagy sebességű, széles sávú és 5G hálózatok helyi közösségekben történő kiépítéséhez, függetlenül azok méretétől és népsűrűségétől. Anne Karjalainen véleménye további beruházásokat szorgalmaz a digitális készségek és a médiaműveltség javítása, a kiberbiztonság és a digitális gazdaságbeli fogyasztóvédelem terén, és kiemeli, hogy a digitális innovációs központok regionális hálózatai milyen fontos szerepet játszanak az új Digitális Európa program végrehajtásában.

A közszolgáltatások – különösen a közlekedés és az energiaágazat – digitalizációja és intelligens megoldásainak bevezetése szintén kulcsfontosságú a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődés felgyorsítása szempontjából. Az Andries Gryffroy (BE/EA) flamand parlamenti képviselő által készített vélemény elsősorban azzal foglalkozik, hogy milyen szerep jut az intelligens városoknak az éghajlat-politikai semlegességre való igazságos átállás biztosítása és a fenntartható fejlődési célok helyi szintű végrehajtása terén.

Andries Gryffroy hangsúlyozza, hogy „a városok és a közösségek fontos szerepet játszanak az erőforrás-hatékony, éghajlatsemleges és biológiai sokféleséget képviselő Európa létrehozásában. Több és jobb lehetőséget kell teremtenünk ahhoz, hogy segítsük és támogassuk a helyi és regionális szereplőket ebben a fejlődésben. Alulról felfelé építkező megközelítésre lesz szükség, helyi együttműködésből születő, intelligens intézkedésekkel. Ez az inkluzivitás ahhoz is szükséges, hogy megszüntessük a digitális szakadékot, biztosítva, hogy a leggyengébbek se maradjanak le a digitális társadalom felé való átmenetben.”

Háttér-információk

A kohéziós politika az EU fő finanszírozási eszköze a hálózati összekapcsoltság javítására: az Unió jelenlegi (2014 - 2020-as) többéves pénzügyi keretében 6,94 milliárd euró esb-finanszírozást irányoztak elő a széles sávú internetkapcsolat kiépítésére, elsősorban az Európai Regionális Fejlesztési Alap forrásaiból. 2020 végéig ez várhatóan további 14,6 millió háztartást fog segíteni a széles sávú kapcsolathoz való hozzáférésben; 77 500 vállalatot támogat az IKT-szolgáltatások használatának fokozásában, és 41,7 millió embert abban, hogy jobb egészségügyi szolgáltatásokat kapjon – ideértve az e-egészségügyet is. Erre a célra az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) és az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz, ezen belül a 2018-ban elindított Szélessávfejlesztési Alap is biztosít forrásokat. További információk

Az RB 2017 óta együttműködik az Európai Bizottsággal a széles sávú rendszerekkel foglalkozó platform keretében, ahol helyi döntéshozók és szakértők megoldásokat keresnek a gyorsabb, jobb és fenntartható, nagy sebességű széles sávú hozzáférés valamennyi európai régióban történő kiépítésére, arra törekedve, hogy megszüntessék a földrajzi elhelyezkedés vagy a piaci hiányosságok miatti digitális szakadékot. A platform a digitális társadalom és gazdaság átfogóbb szempontjaira is kiterjeszti a tevékenységét. A Karl-Heinz Lambertz RB-elnök és Markku Markkula első alelnök által készített, Digitális Európát mindenkinek című állásfoglalást a 2019. évi digitális közgyűlésen ismertették.

Kapcsolat:

Lauri Ouvinen

Tel.: +32 2 282 2063

lauri.ouvinen@cor.europa.eu

Megosztás :