Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
Az EU helyi és regionális vezetői arra kérik a fehérorosz helyi önkormányzatokat, hogy segítsenek politikai megoldást találni a válságra  

Az RB „Uniós polgárság, kormányzás, intézményi és külügyek” (CIVEX) szakbizottságának tagjai szeptember 22-én vitát tartottak a fehéroroszországi politikai helyzetről Petras Auštrevičius (LT/Renew Europe), az Európai Parlament Fehéroroszországgal fenntartott kapcsolatokkal foglalkozó előadójának részvételével.

Szeptember 17-én az európai parlamenti képviselők elsöprő többséggel elutasították az augusztus 9-i „úgynevezett elnökválasztás” hivatalos eredményeit. Petras Auštrevičius kijelentette: az EU Fehéroroszországgal kapcsolatos politikájában „szolidaritásra, támogatásra és szankciókra van szükség”. Rámutatott, hogy az Európai Parlament által „szabálytalan választások”-ként aposztrofált események elleni tüntetésekre válaszul Aljakszandr Lukasenka, aki 1994 óta Fehéroroszország elnöke, „brutális” válaszlépéseket rendelt el.  Petras Auštrevičius beszámolt az Európai Parlament Szvjatlana Cihanouszkajával, az ellenzék elnökjelöltjével szeptember 21-én tartott találkozójáról is.

Az RB Elnöksége szeptember 11-én nyilatkozatot tett közzé, amely határozottan elítélt „mindennemű erőszakot, elnyomást és a békés tüntetők letartóztatását”, és arra kérte „a fehérorosz helyi önkormányzatokat, hogy [...] segítsenek politikai megoldást találni a válságra”. Ösztönözte továbbá az EU városait és régióit, hogy alakítsanak ki „együttműködést és partnerségeket [...] a fehéroroszországi városokkal és régiókkal”. Ennek előmozdításához a Keleti Partnerség Helyi és Regionális Önkormányzatainak Konferenciája (CORLEAP) jelentheti a keretet: a CORLEAP intézményi kommunikációs csatornát biztosít a helyi és regionális szinten – többek között Belaruszban – megválasztott képviselőkkel, valamint platformot jelent a fenntartható területi fejlődést és a decentralizációt célzó reformokat előmozdító helyi és regionális kezdeményezések számára.

A CIVEX szakbizottság ülésén a Petras Auštrevičius európai parlamenti képviselővel folytatott eszmecsere során az RB valamennyi politikai csoportjának tagjai hangsúlyozták, hogy politikai csoportjaik széles körben egyetértenek a választásokra adott uniós válasszal. Aleksandra Dulkiewicz (PL/EPP), Gdańsk polgármestere kijelentette: „rendkívül fontos, hogy [az EU-ba érkező fehéroroszok] biztonságban érezzék magukat helyi közösségeinkben, de még fontosabb, hogy támogassuk a hazájukat elhagyni kényszerült fiatalokat abban, hogy folytathassák tanulmányaikat”. Per Bødker Andersen (DK/PES), Kolding képviselő-testületének tagja elmondta, hogy az európai szocialisták határozottan támogatják az Európai Parlament azon döntését, hogy kiáll a fehérorosz nép és annak demokráciáért folytatott küzdelme mellett. Kiemelte még, hogy a pártcsalád online kampányt indított „ We Hear You, Belarus ” [Hallunk téged, Belarusz] címmel. Matteo Bianchi (IT/ECR), Morazzone képviselő-testületének tagja kijelentette, hogy az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoport „határozottan támogatja a Fehéroroszországnak nyújtott támogatás növelését, de azt oly módon kell megvalósítani, hogy a finanszírozásból Aljakszandr Lukasenka ne húzhasson hasznot”.

Megosztás :