Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
Helyi vezetők az EU orosz olaj-, gáz- és szénimportjának megszüntetését sürgetik  

Az energiaválság – amelyet Putyin ukrajnai inváziója váltott ki – még egyértelműbbé teszi, hogy az EU-nak fokozatosan meg kell szüntetnie az olajtól, gáztól és széntől való függőségét. A jelenlegi geopolitikai helyzet és annak az energiapiacokra gyakorolt hatása tükrében a Régiók Európai Bizottsága – a helyi és regionális választott vezetők uniós közgyűlése – állásfoglalást fogadott el a REPowerEU-ról, ezzel is hozzájárulva az Európai Bizottság energiastratégiájához, amelynek célja, hogy az EU 2030-ra elérje az orosz energiaimporttól való függetlenséget. A helyi vezetők hangsúlyozzák, hogy az Európa energiabiztonságával és -ellátásával kapcsolatos jelenlegi fenyegetések nem sodorhatják veszélybe a klímasemlegességre való átállást, amelynek nincs alternatívája.

Vasco Alves Cordeiro, a Régiók Európai Bizottságának első alelnöke és az Azori-szigetek regionális parlamentjének képviselője a jelenlegi energiaválságról szólva elmondta: „Az ukrajnai háború hatásai most már az egész Európai Unióban érezhetők. Az orosz agresszió leginkább a családokat és a vállalkozásokat érinti, nem utolsósorban az energiaárak emelkedése miatt. A Régiók Európai Bizottságának üzenete egyértelmű: fokozatosan meg kell szüntetni az Oroszországból származó olaj-, gáz- és szénimportot. Ezt nem lehet úgy elérni, hogy magukra hagyjuk az embereket vagy visszalépünk az éghajlatváltozással kapcsolatos kötelezettségvállalásoktól. A háború és a klímaválság arra kényszerít bennünket, hogy most újragondoljuk a jövőnket. A helyi és regionális önkormányzatok központi szerepet játszanak az energetikai átállásban, és azt kérjük, hogy az új európai REPowerEU stratégia támogassa az energiabiztonság és a megújuló energiaforrásokba történő beruházások helyi tervezését.”

A REPowerEU-ról elfogadott állásfoglalás üdvözli, hogy a nagyfokú volatilitás kezelése, valamint a legkiszolgáltatottabbakra, illetve a mikro- és kisvállalkozásokra gyakorolt hatás enyhítése érdekében lehetőség nyílik a villamosenergia-árakba történő beavatkozásra. Lehetséges intézkedésként az RB a gáz és a villamos energia szétválasztását javasolja annak elkerülése érdekében, hogy a magas gázárak befolyásolják a villamosenergia-árakat. Arra kéri továbbá az Európai Bizottságot, hogy legalább 2023 végéig hosszabbítsa meg a Stabilitási és Növekedési Paktum (SNP) általános mentesítési záradékának alkalmazását. A helyi vezetők arra figyelmeztetnek, hogy az EU energetikai szuverenitása csak a gáz-, hidrogén- és villamosenergia-ellátó hálózatok és összeköttetések szinkronizálásának javításával és befejezésével érhető el az EU-ban. Felül kell vizsgálni az állami támogatásokra vonatkozó szabályokat, hogy fel lehessen lendíteni a megújuló hidrogénbe és az elektromos járművek töltésére szolgáló állami infrastruktúrába történő kulcsfontosságú stratégiai beruházásokat.

A REPowerEU-ról szóló állásfoglalás kiegészítéseként az RB véleménycsomagot fogadott el, ezzel is hozzájárulva az „Irány az 55%!” energiaügyi csomag folyamatban lévő felülvizsgálatához, valamint az európai zöld megállapodás helyi és regionális szintű végrehajtásához.

A kibocsátáskereskedelmi rendszer felülvizsgálatával kapcsolatban az RB arra kéri a tagállamokat, hogy az ETS-kibocsátási egységek árveréséből származó bevételek legalább 20%-os minimális küszöbértékét közvetlenül a helyi és regionális önkormányzatok kezeljék. Ezt az intézkedést Peter Kurz (DE/PES), Mannheim főpolgármesterének véleménye javasolja, amelyben kijelentette: „Az ukrajnai háborúra adott válasz nem vezethet a hatékony átalakítási eszközök – különösen a szén-dioxid-árképzés – megkérdőjelezéséhez. Éppen ellenkezőleg, ez csak megerősíti azt a régóta fennálló meggyőződésünket, hogy véget kell vetnünk a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségünknek. Biztosítanunk kell, hogy az „Irány az 55%!” intézkedéscsomag a városok és régiók javát szolgálja azáltal, hogy bevonja őket a felülvizsgált kibocsátáskereskedelmi rendszerbe és az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus létrehozásába, valamint a Szociális Klímaalap segítségével megvédi a kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket és térségeket.”Az elfogadott véleményben a tagok ismét azt kérik, hogy a szén-dioxid-árazást terjesszék ki minden ágazatra, így a közlekedésre és az építőiparra is.

A Rafal Trzaskowski (PL/EPP) előadó által készített véleményben a helyi és regionális vezetők különféle javaslatokat terjesztettek elő az energiahatékonyságról. Varsó polgármestere kijelentette: „Az oroszok Ukrajna elleni háborúja és az egyes uniós tagállamok gázellátásának közelmúltbeli leállítása csak tovább kell, hogy ösztönözzön bennünket az ambiciózus klímacélok mielőbbi elérésére. Az „első az energiahatékonyság” elv kulcsfontosságú az EU stratégiai autonómiája szempontjából. Éppen ezért támogatjuk azt a célt, hogy a középületek évente 3%-a megújuljon, és a közszféra energiaszükséglete legalább 1,7%-kal csökkenjen. Ehhez azonban pénzügyi és technikai támogatásra van szükségünk. Ismételten szorgalmazom, hogy bocsássanak közvetlenül forrásokat a városok és régiók rendelkezésére a zöld megállapodással kapcsolatos projektek végrehajtására. Mivel drámai mértékben megnőtt az energia- és mobilitási szegénységgel szembesülő, kiszolgáltatott helyzetben lévő polgárok száma, arra kérjük az Európai Bizottságot, hogy támogassa az épületek energetikai felújításával foglalkozó ipari szereplők köz- és magánszféra közötti konzorciumait.”

A megújuló energiákkal kapcsolatban a városok és régiók elfogadták „A megújulóenergia-irányelv módosítása a 2030-ra vonatkozó új éghajlat-politikai célok megvalósítása érdekében” című véleményt. Andries Gryffroy (BE/EA) előadó kifejtette: „Üdvözöljük az új irányelv változtatásait, de még mindig hiányoljuk a megújulóenergia-közösségek létrehozásának további ösztönzőit. Továbbra is elő kell segítenünk az engedélyezés megkönnyítését, ezzel is csökkentve a hálózathoz való hozzáférést gátló adminisztratív akadályokat és tényezőket annak érdekében, hogy ösztönözzük a megújuló energiaforrások kollektív saját termelését és saját fogyasztását. A helyi szintű megújulóenergia-termelés alapvető fontosságú az energiafüggetlenség biztosításához és az éghajlatváltozással kapcsolatos globális kötelezettségvállalásaink megtartásához. Fokozni kell a megújuló energiaforrásokba történő beruházásokat, és több határon átnyúló megújulóenergia-projektet kell kidolgoznunk az uniós energiaellátás diverzifikálása, valamint egy integrált és dekarbonizált energiarendszer megvalósítása érdekében.” A flamand parlament képviselője arra kéri az Európai Bizottságot, hogy „haladéktalanul ismertesse az általa bejelentett uniós napenergia-stratégiát, és még jobban ösztönözze a tisztahidrogén-piacok fejlesztését”.

Borboly Csaba (RO/EPP), a zöld megállapodás társadalmilag igazságos végrehajtásáról szóló vélemény előadója által előterjesztett javaslatok középpontjában egy olyan, igazságos átmenet biztosítása áll, melynek során senkit sem hagynak magára. Hargita Megye Tanácsának elnöke világossá tette: „Támogatnunk kell az anyagilag legkiszolgáltatottabb helyzetben lévőket, és mentességet kell biztosítanunk az energia- és mobilitási szegénység által sújtott háztartások, mikro- és kisvállalkozások számára. A Szociális Klímaalapnak a strukturális alapok részét kell képeznie, és megosztott irányítás alatt kell állnia, tiszteletben tartva a partnerség és a többszintű kormányzás elvét. A városokat és régiókat aktívan be kell vonni a nemzeti szociális klímatervek kidolgozásába, és a Szociális Klímaalap pénzügyi keretösszegének legalább 35%-át közvetlenül nekik kell kezelniük.”

További információk:

Az Európai Bizottság 2022. március 8-án javaslatot tett egy arra irányuló tervre, hogy – tekintettel az Ukrajna elleni orosz invázióra – Európa jóval 2030 előtt függetlenné váljon az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól, a gázzal kezdve. A REPowerEU célja a gázellátás diverzifikálása, a megújuló gázok bevezetésének felgyorsítása, valamint a fűtésre és villamosenergia-termelésre használt gáz kiváltása, ami az év vége előtt kétharmadával csökkentheti az orosz gáz iránti keresletet. A terv számos intézkedést tartalmaz az európai energiaárak emelkedésére való reagálásra és a gázkészletek jövő téli feltöltésére vonatkozóan. Európában hónapok óta emelkednek az energiaárak, az ellátással kapcsolatos bizonytalanság azonban most súlyosbítja a problémát.

A zöld megállapodás helyi szintű végrehajtása révén a Régiók Európai Bizottsága elkötelezett amellett, hogy támogassa a városokat és a régiókat az EU klímasemlegességre való átállásában. A zöld megállapodás helyi szintű végrehajtása a Régiók Európai Bizottsága kiemelt kezdeményezése azzal a céllal, hogy a városokat és régiókat a klímasemlegességre való uniós átállás középpontjába helyezze. Számos cselekvési felhívást tartalmaz, például a „Trees for Life” [Életet jelentő fák] kezdeményezést, egy felmérést a városok és régiók véleményéről az európai zöld megállapodás helyi szintű végrehajtásának kihívásaival és lehetőségeivel kapcsolatban, valamint egy felhívást az összes helyi és regionális önkormányzat felé, hogy adjanak tájékoztatást az éghajlatváltozással kapcsolatos kötelezettségvállalásaikról.

Kapcsolat:

David Crous

Tel.: +32 (0)470 881 037

david.crous@cor.europa.eu

Megosztás :
 
Kapcsolódó információ
Kapcsolódó hírek

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/CP90-REACTION-SOTEU.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/END-EU-IMPORTS-RUSSIAN-OIL-GAS-COAL.ASPX

State of the EU: involving the local and regional level will make Europe stronger, fairer and more democratic
State of the EU: involving the local and regional level will make Europe stronger, fairer and more democratic
13.09.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/GREEN-DEAL-FUNDING-ALERT-AUGUST-2023.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/END-EU-IMPORTS-RUSSIAN-OIL-GAS-COAL.ASPX

Green Deal Funding Alert - August 2023
Green Deal Funding Alert - August 2023
31.08.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/REFORM-EU-ELECTRICITY-MARKET-BOOSTING-ENERGY-TRANSITION.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/END-EU-IMPORTS-RUSSIAN-OIL-GAS-COAL.ASPX

Reform of the EU electricity market: Local action for boosting the energy transition
Reform of the EU electricity market: Local action for boosting the energy transition
06.07.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/REDUCE-POLLUTION-SAVE-LIVES-ENVIRONMENT.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/END-EU-IMPORTS-RUSSIAN-OIL-GAS-COAL.ASPX

Ambitious targets to reduce pollution will save lives and environment but regions and cities need support to deliver
Ambitious targets to reduce pollution will save lives and environment but regions and cities need support to deliver
06.07.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/REDUCE-DEPENDENCE-RAW-MATERIALS-BOOST-NET-ZERO-TECHNOLOGY.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/END-EU-IMPORTS-RUSSIAN-OIL-GAS-COAL.ASPX

EU industry transition: regional action needed to reduce dependence on critical raw materials and boost net-zero technology manufacturing
EU industry transition: regional action needed to reduce dependence on critical raw materials and boost net-zero technology manufacturing
06.07.2023