Az RB plenáris ülésén ( #CoRplenary ) ezenkívül egy német miniszter és négy uniós biztos is jelen lesz, hogy megvitassa az éghajlat-politikai célok, az integráció, a mezőgazdaság, a bővítés, illetve az EU stratégiai tervezése kérdését
Michel Barnier, az uniós tárgyalóküldöttség vezetője, Sadiq Khan, London polgármestere és Loïg Chesnais-Girard, Bretagne elnöke december 9-én felszólal a Régiók Európai Bizottsága első teljesen virtuális formában tartott plenáris ülésén . A brexitről szóló vita – amelyre bő három héttel az Egyesült Királyság kilépésére vonatkozó átmeneti időszak lejárta előtt kerül sor, miközben a kereskedelmi megállapodás véglegesítése még várat magára – azt járja körül, hogy a brexit milyen hatással lesz az Egyesült Királyság és az EU régióira és városaira, valamint a decentralizált közigazgatásokra, és mi várható a jövőbeli kapcsolatok terén.
Kövesse a plenáris ülést az RB weboldalán
December 8.: Az éghajlatváltozás elleni fellépés fokozása a Covid19-válság idején
A Régiók Európai Bizottsága meghívta Svenja Schulze német környezetvédelmi, természetvédelmi és nukleáris biztonsági minisztert a plenáris ülésére, melyre két nappal az Európai Tanács ülése előtt kerül sor, ahol megvitatnak egy esetleges új 2030-ra vonatkozó éghajlat-politikai célt. A miniszter áttekinti az éghajlat- és az energiapolitika terén az EU német elnöksége alatt elért eredményeket, és megvitatja a régiók és városok javaslatait az éghajlatváltozás kezelésére és a zöld európai helyreállítás biztosítására – amely kiemelten fontos kérdés az RB számára.
December 9.: Az EU bővítésének jövője
Várhelyi Olivér , az európai szomszédságpolitikáért és a bővítésért felelős biztos december 9-én megvitatja az EU és a szomszédos országok, köztük a csatlakozni kívánó nyugat-balkáni országok közötti kapcsolatokat.
December 10.: Helyreállítás európai előrejelzés révén
Maroš Šefčovič , az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért és tervezésért felelős alelnöke ismerteti a rezilienciára összpontosító első előrejelzési jelentést és az Európai Bizottság 2021. évi munkaprogramját – beleértve a Covid19-világjárványból való kilábalás elősegítésére irányuló uniós erőfeszítéseket is.
December 10.: Migráció – a Régiók Bizottsága és az Európai Bizottság közös cselekvési terve
Ylva Johansson , az uniós belügyekért felelős biztos december 10-én megbeszélést folytat az új migrációs és menekültügyi paktumról , valamint a paktum egyik alappilléréről, az integrációról és a befogadásról szóló cselekvési tervről . A 2019-ben elindított integrációs kezdeményezésre építve az Európai Bizottság és az RB testre szabott partnerséget indít el, hogy támogassa a helyi és regionális önkormányzatokat a migránsok közösségeikbe való integrálásával kapcsolatos politikák végrehajtásában.
December 10.: A helyreállítás támogatása Európa vidéki területein
Janusz Wojciechowski mezőgazdaságért felelős európai biztos megvitatja, hogyan lehetne fellendíteni a helyreállítást Európa vidéki területein. A plenáris ülésen folytatott vita középpontjában az áll majd, hogy miként lehet összehangolni az EU közös agrárpolitikáját, strukturális alapjait, valamint a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközt a helyi termelők támogatása, az agrár-élelmiszeripar zöldebbé tételének ösztönzése, a kohézió erősítése és a vidéki közösségek növekedési lehetőségeinek diverzifikálása érdekében.
Az RB tagjai ezenkívül megvitatnak és elfogadnak kilenc véleményt olyan ajánlásokkal, amelyek tükrözik az EU régióinak és városainak e politikai prioritásait. Az RB emellett egy állásfoglalást is elfogad az Európai Bizottság 2021. évi munkaprogramjáról.
A LEGFONTOSABB VITÁK
December 8. 16.15: Az éghajlat-politikai törekvések fokozása a Covid19-válság idején – Svenja Schulze környezetvédelemért, természetvédelemért és nukleáris biztonságért felelős német szövetségi miniszter részvételével
December 9. 14.30: Az EU és az Egyesült Királyság közötti megállapodás és a brexit területi következményei – Michel Barnier , az EU–Egyesült Királyság kapcsolatrendszerrel foglalkozó európai bizottsági munkacsoport vezetője, Sadiq Kahn, London polgármestere és Loïg Chesnais-Girard, Bretagne elnöke részvételével
December 9. 17.00: A bővítési csomag és az európai szomszédságpolitika – Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztos részvételével
December 10. 11.00 : Az új migrációs és menekültügyi paktum – Ylva Johansson belügyekért felelős biztos részvételével
December 10. 14.30: Helyreállítás és reziliencia a vidéki területeken – Janusz Wojciechowski mezőgazdaságért felelős európai biztos részvételével
December 10. 15.30: Az Európai Bizottság 2021. évi munkaprogramja és az első uniós stratégiai előrejelzési jelentés – Maroš Šefčovič , az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért és tervezésért felelős alelnöke részvételével
ELFOGADÁSRA VÁRÓ VÉLEMÉNYEK
- A gazdasági kormányzás felülvizsgálata. Előadó: Elio di Rupo (BE/PES), a vallon kormány miniszterelnöke
- A helyi kormányzás és a képviseleti demokrácia megerősítése új digitális technológiai eszközök révén . Előadó: Rait Pihelgas (EE/Renew Europe), Järva képviselő-testületének tagja
- Az éghajlatváltozás hatása a régiókra: az európai zöld megállapodás értékelése . Előadó: Andries Gryffroy (BE/EA), a Flamand Parlament tagja
- Az éghajlatváltozáshoz való előretekintő alkalmazkodás lehetőségei és szinergiái a fenntarthatóság és az életminőség régiókban és településeken történő javítása érdekében . Előadó: Markku Markkula (FI/EPP), Espoo képviselő-testületének tagja
- A közösségi közlekedés előtt álló kihívások a városokban és a nagyvárosi régiókban . Előadó: Adam Struzik (PL/EPP), Mazóvia (Mazowieckie) vajdaság elnöke
- A termelőtől a fogyasztóig – a helyi és regionális dimenzió . Előadó: Guido Milana (IT/PES), Olevano Romano képviselő-testületének tagja
- Uniós stratégia a vidék újjáélesztésére . Előadó: Enda Stenson (IE/EA), Leitrim megye közgyűlésének tagja
- A Bizottság jelentése a „Szorosabb és megújított stratégiai partnerség az EU legkülső régióival” című bizottsági közlemény végrehajtásáról. Előadó: Ángel Víctor Torres Pérez (ES/PES), a Kanári-szigetek kormányának elnöke
- Fenntarthatóbb turizmus az uniós városokban és régiókban . Előadó: Manuel Alejandro Cardenete Flores (ES/Renew Europe), Andalúzia kormányának turizmusért, adminisztratív megújulásért, igazságügyekért és helyi önkormányzatokért felelős miniszterhelyettese
Gyakorlati tudnivalók:
Helyszín : online
Időpont : 2020. december 8., kedd – 2020. december 10. csütörtök
Háttéranyag: a plenáris ülés napirendje és vélemények és módosító indítványok
Internetes közvetítés : az RB weboldalán
Kapcsolat:
PresseCdr@cor.europa.eu