Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
Az RB európai demokráciával foglalkozó magas szintű munkacsoportja annak szenteli első ülését, hogy támogassa a helyi vezetők hozzájárulását az Európa jövőjéről szóló konferenciához  

A csoportot „Európa hét bölcse” alkotja: Herman Van Rompuy elnököl, mellette pedig Joaquin Almunia, Tomasz Grzegorz Grosse, Rebecca Harms, Silja Markkula, Maria João Rodrigues és Andrúla Vaszilíu vesz részt a munkában.

A mai napon tartotta első ülését az európai demokráciával foglalkozó magas szintű munkacsoport, amelyet a Régiók Európai Bizottsága (RB) hozott létre. A csoport elnöki teendőit Herman Van Rompuy, az Európai Tanács első elnöke és Belgium korábbi miniszterelnöke látja el. A csoport támogatást fog nyújtani az Európa jövőjéről szóló konferenciával kapcsolatos RB-s munkához.

A magas szintű munkacsoport független tanácsadó testület, amelynek feladata, hogy az Európa jövőjéről szóló konferencián való részvétel kapcsán támogassa az RB politikai és intézményi szerepét. Ennek keretében stratégiai politikai elemzést végez, az európai helyi és regionális önkormányzatok előtt álló kihívásokra összpontosítva. A magas szintű csoport feladata, hogy megerősítse a helyi és regionális önkormányzatok – RB-n keresztül kifejtett – hatását és befolyását az európai politikai döntéshozatali folyamatban, és ösztönözze az európai demokráciáról folyó vitát.

Apostolos Tzitzikostas , az RB elnöke így nyilatkozott: „Köszönöm a magas szintű munkacsoport valamennyi tagjának, hogy elfogadták a felkérést. Szakértelmük, az uniós értékek melletti elkötelezettségük és az Európai Unió dinamikájával kapcsolatos mélyreható ismereteik felbecsülhetetlen értéket képviselnek, amelynek segítségével bizottságunk a lehető legnagyobb mértékben fog tudni hozzájárulni az Európa jövőjéről szóló konferenciához. Minden tag egyedülálló háttérrel és jövőképpel rendelkezik, ami hatalmas értéktöbblettel egészíti ki munkánkat. Nem hagyhatjuk, hogy a konferencia csupán egy újabb szépségverseny legyen az uniós intézmények között, ahonnan csak ígéreteket kapunk. Azt akarjuk elérni – és ennek érdekében mindent meg kell tennünk –, hogy a demokrácia európai háza valamennyi elemében megerősödjön a konferencia nyomán. A magas szintű munkacsoport létrehozása konkrét hozzájárulást jelent ehhez a folyamathoz.” 

Herman Van Rompuy , az RB európai demokráciával foglalkozó magas szintű munkacsoportjának elnöke kijelentette: „Megtiszteltetés számomra, hogy a Régiók Európai Bizottsága megbízott ennek a kiemelkedő személyiségekből álló csoportnak a vezetésével. Küldetésünk az, hogy innovatív és kreatív ötletekkel és javaslatokkal álljunk elő az európai demokrácia megerősítése, valamint egy olyan Európa kialakítása érdekében, amely megvédi polgárait és eszközöket ad a kezükbe. A helyi és regionális önkormányzatok elősegíthetik a demokrácia iránti bizalom helyreállítását, ezért nagyobb szerepet kellene kapniuk az uniós szakpolitikai döntéshozatalban. Az Európa jövőjéről szóló konferencia egyedülálló lehetőséget kínál az Európai Unió és a régiókban, városokban és falvakban élő polgáraink közötti szakadék áthidalására; meg kell vizsgálnunk, hogy miként erősíthetjük meg demokratikus rendszerünket, és hogyan építhetjük ki a bizalmat a régiók és városok jobb bevonása révén. A konferenciának megoldásokat kell kínálnia egy olyan modern európai demokrácia megvalósítására, amely bevonja a polgárokat, válaszokkal szolgál igényeikre és aggodalmaikra, és közös jövőképpel rendelkezik egy ellenállóbb és fenntarthatóbb jövőre vonatkozóan.”

A magas szintű munkacsoport a jövőben eszmecserét folytat és szorosan együttműködik majd az RB tagjaival, nevezetesen az RB-n belül működő Elnökök Értekezletével, az Elnökséggel, a tematikus bizottságokkal, valamint az Európa jövőjéről szóló konferencián részt vevő RB-s küldöttség tagjaival. Kapcsolatot tart továbbá az RB fiatal választott politikusokra vonatkozó kezdeményezésében, az Európai Ifjúsági Fórumban és más ifjúsági szervezetekben részt vevő fiatal regionális és helyi politikusokkal is. Munkája és tevékenysége segít majd az RB-nek abban, hogy érdemben részt tudjon venni az Európa jövőjéről szóló konferencián – amint az RB tagjai által az Európai Unió régióiban és városaiban szervezett helyi párbeszédek is, amelyek biztosítják, hogy a konferencia eredményei a nemzeti fővárosokon túl is hozzáférhetőek legyenek.

A magas szintű munkacsoportot az alábbi hét „európai bölcs” alkotja:

Herman Van Rompuy , Belgium korábbi miniszterelnöke és az Európai Tanács volt elnöke;

Joaquin Almunia , volt versenypolitikai, valamint gazdasági és pénzügyekért felelős európai biztos;

Tomasz Grzegorz Grosse, a Varsói Egyetem professzora;

Rebecca Harms, volt európai parlamenti képviselő;

Silja Markkula , az Európai Ifjúsági Fórum elnöke;

Maria João Rodrigues , Portugália korábbi szakképzési és oktatási minisztere és volt európai parlamenti képviselő; valamint

Andrúla Vaszilíu , volt egészségügyi, illetve az oktatásért, a kultúráért, a többnyelvűségért és az ifjúságpolitikáért felelős biztos.

Háttér-információk

Az RB Elnöksége az RB-s Elnökök Értekezletének javaslata nyomán 2020 decemberében hagyta jóvá az európai demokráciával foglalkozó magas szintű munkacsoport létrehozását. A csoport tevékenységének hivatalos és politikai szintű beindítására az RB májusi plenáris ülésén (május 5–7.) kerül sor. Az ülés során ezenkívül politikai vitát tartanak majd az RB Európa jövőjével kapcsolatos nézőpontjáról és az Európa jövőjéről szóló közelgő konferencián való részvételéről. Az Európa jövőjéről szóló konferenciát hivatalosan 2021. május 9-én nyitják meg, és a tanácskozás várhatóan 2022 tavaszáig fogalmazza meg következtetéseit.

Kapcsolattartó:

Berta López Domènech

Tel.: +32 (0)2 282 2170

Berta.LopezDomenech@cor.europa.eu

Megosztás :