A szövetség az ukrajnai városok és régiók újjáépítési szükségleteit helyezi tevékenysége középpontjába, és részét képezi az EU és a nemzetközi közösség Ukrajnának nyújtott hosszú távú támogatásának.
A Régiók Európai Bizottsága és az európai városokat és régiókat képviselő szövetségek június 30-án létrehozták a Városok és Régiók Európai Szövetsége Ukrajna Újjáépítéséért elnevezésű szervezetet, hogy segítsék az ukrajnai helyi és regionális önkormányzatokat az Oroszország által a február 24-i invázió óta lerombolt otthonok, iskolák, infrastruktúra és szolgáltatások újjáépítésében. A szövetséget, amelynek elindítására mindössze hét nappal azután került sor, hogy az EU tagállamai megállapodtak abban, hogy Ukrajnának tagjelölt ország státuszt adnak, Ukrajna településekért és területfejlesztésért felelős minisztere „országunk európai integrációjának potenciális alapjaként” üdvözölte.
A szövetséget az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij áprilisban közzétett felhívására reagálva, többek közt Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke támogatásával hozták létre. Részét képezi majd annak az „Ukrajna újjáépítését célzó platformnak”, amelyet az Európai Bizottság és az ukrán kormány jelenleg hoz létre az uniós támogatások koordinálására. A tervek várhatóan július 4–5-én konkretizálódnak, amikor az ukrán miniszterelnök a svájci Luganóban megrendezésre kerülő, Ukrajna újjáépítéséről szóló konferencián ismerteti kormánya újjáépítési stratégiáját.
A Régiók Európai Bizottsága elnöke – Vasco Alves Cordeiro (PT/PES), az Azori-szigetek regionális parlamentjének képviselője – kijelentette: „A Régiók Bizottsága szilárdan kiáll ukrán barátaink mellett. Ma a városok és régiók szövetségeivel közösen elindítjuk a Városok és Régiók Európai Szövetségét Ukrajna újjáépítéséért, hogy reagáljunk erre a vészhelyzetre és alakítsuk a jövőt. Sürgetünk minden uniós várost és régiót, hogy csatlakozzanak a szövetséghez, és konkrét intézkedésekkel demonstrálják az európai szolidaritást.”
Olekszij Csernyisov, Ukrajna településekért és területfejlesztésért felelős minisztere az RB plenáris ülésén tartott nyitórendezvényen – amelyen az európai önkormányzati szövetségek vezető képviselői is részt vettek – elmondta, hogy az Ukrajnát ért károk becsült összege jelenleg 195 milliárd dollárra (186 milliárd euró) tehető. Mintegy 120 000 családi ház semmisült vagy rongálódott meg, és 20 000 társasházat ért találat, amelyek egyharmada teljesen megsemmisült. Olekszij Csernyisov üdvözölte a szövetséget, és kijelentette, hogy „az ilyen partnerségek alapként szolgálhatnak hazánk európai integrációjához”, és hogy „mindent megteszünk azért, hogy Ukrajna teljes mértékben európai országgá váljon”.
Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere, az Ukrán Városok Szövetségének elnöke és az RB tiszteletbeli tagja szerint Ukrajna „megvédi a jogát ahhoz, hogy egy modern európai országot építhessen”, és kijelentette, hogy „európai országot kell építenünk európai normákkal, ezért köszönetet mondok mindenkinek, aki megpróbál segíteni Ukrajnának”.
A megnyitón személyesen vett részt Olekszandr Markusin, a háború első heteiben legnagyobb károkat szenvedett egyik város, Irpin polgármestere, aki megosztott egy, a károk jellegét és mértékét (a város több mint 50%-a elpusztult) bemutató videót, és azt javasolta, hogy Irpin szolgáljon kísérleti projektként a szövetség újjáépítési erőfeszítéseihez. A portugál Cascais városa már ígéretet tett arra, hogy segít egy óvoda újjáépítésében.
Dario Nardella, a Eurocities elnöke és Firenze polgármestere elmondta: „Városi szinten már régóta építünk kapcsolatokat és hálózatokat, amelyek közül a menekültek befogadásának és a segélyek küldésének köszönhetően több is megerősödött az elmúlt hónapokban. Készek vagyunk gyorsan reagálni az emberek szükségleteire, és a jövőt szem előtt tartva tervezünk. A szövetségen keresztül számos önkormányzattal és régióval együttműködve segíteni fogjuk az ukrán népet abban, hogy talpra álljon.”
María del Valle Miguélez Santiago, az Európai Külső Tengeri Régiók Konferenciájának (CPMR) alelnöke és Murcia regionális kormányának tagja elmondta: „A Fekete- és Azovi-tenger kikötőinek elpusztítása és blokádja globális katasztrófa. Az európai kikötők mindent megtesznek, de nehezen tudják az ukrán gabonát a világ többi részébe eljuttatni. Az egyre súlyosbodó élelmiszerválsággal szemben együtt kell működnünk annak érdekében, hogy Ukrajna tengerparti régiói és nagy kikötővárosai, mint például Herszon, Mariupol, Mikolajiv és Odessza ismét kiemelkedő szerepet töltsenek be a világgazdaságban.”
Jean-Claude Marcourt, az Európai Regionális Jogalkotói Közgyűlések Konferenciájának (CALRE) elnöke hozzátette: „Az európai integrációs projekthez való csatlakozásra törekedve az ukrán régiók és városok számíthatnak a CALRE teljes körű támogatására, amely alapító nyilatkozatával összhangban igyekszik majd megvédeni a regionális demokrácia elveit és értékeit Európában.”
Magnus Berntsson, az Európai Régiók Gyűlésének (AER) elnöke kiemelte: „Az ukrán régióknak a háború során megmutatkozott nagyszerű vezetése egész Európa számára inspirációt jelent, és ugyanez lesz igaz az újjáépítésükre is. Az AER regionális partnereivel együtt támogatja Ukrajnát a jobb jövő felé vezető úton.”
Karl-Heinz Lambertz, az Európai Határ Menti Régiók Szövetségének (EHMRS) elnöke kifejtette: „A határ menti régiók közötti, határokon átnyúló együttműködésnek központi szerepe van az alulról szerveződő európai integrációban. „Az uniós integráció laboratóriumaiként” a határ menti régiók hozzá fognak járulni Ukrajna fejlődésének és uniós integrációjának felgyorsításához.”
Az Európai Települések és Régiók Tanácsa (CEMR) szintén tagja a szövetségnek.
Az európai szövetségek az RB-vel és a Polgármesterek Szövetségével együtt a szövetség kulcsfontosságú tagjai az EU részéről. A legfontosabb ukrán tagok: az Ukrán Városok Szövetsége, az Ukrán Kerületi és Regionális Tanácsok Szövetsége, Ukrajna Vidéki és Falusi Tanácsainak Szövetsége és az egyesült „gromádák” (ukrán területi közigazgatási egységek) összukrán szövetségei. A szövetség alapító tagjai remélik, hogy csatlakoznak hozzájuk a helyi önkormányzatok nemzeti szövetségei, az egyes régiók és városok, valamint köz- és magánintézmények.
Az Európai Unió Tanácsának cseh elnöksége októberre nagyszabású konferenciát tervez Ukrajna újjáépítési szükségleteiről, megelőzve az Ukrajna újjáépítését célzó platform 2022 végére tervezett elindítását. Az RB június 29-i plenáris ülésén Ivan Bartoš digitalizációért felelős miniszterelnök-helyettes és regionális fejlesztési miniszter megjegyezte, hogy Ukrajna újjáépítése a cseh elnökség egyik prioritása lesz, kijelentve hogy „Ukrajna stabilitása kulcsfontosságú a jövő szempontjából.”
A kezdeményezés elindítása megtekinthető a Europe by Satellite csatornán. Az Irpin polgármesterével, Olekszandr Markusinnal, Bucsa városi tanácsának tagjával, Irina Jarmalenkóval és a nyitórendezvényen részt vett RB-tagokkal készített felvételekért és interjúkért kérjük, írjon az audiovisualcor@cor.europa.eu címre.
Sajtóreferens: További információért kérjük, forduljon Andrew Gardnerhez – andrew.gardner@cor.europa.eu, +32 473 843 981.
Háttér:
- A szövetség szorgalmazza, hogy Ukrajna újjáépítése a következő elvekre épüljön: Ukrajna területi integritásának és szuverenitásának támogatása, Ukrajna európai integrációjának támogatása, a helyi önkormányzatok megerősítése, a helyi és regionális szintű integrált tervezésen alapuló újjáépítési stratégia, a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának elvei, a vidék fejlesztése és modernizációja, a jó kormányzás előmozdítása, regionális vállalkozásfejlesztés és innováció. Az EU számára háromszoros kihívást jelent a reziliencia, a helyreállítás és a reformok előmozdítása az intézmények, a gazdaság, a társadalom, valamint a zöld és a digitális átállás területén.
- A Városok és Régiók Európai Szövetsége Ukrajna Újjáépítéséért kezdeményezésről, valamint az Ukrajnának nyújtott RB-s támogatás egyéb aspektusairól további információk az RB honlapján találhatók. A háború kezdete óta az RB valamennyi plenáris ülésén, valamint az RB munkacsoportjának március 30-án és május 23-án tartott kibővített és rendkívüli ülésén is felszólaltak ukrán polgármesterek. Június 27-én az RB szakértői konzultációt tartott arról, hogy az uniós városok és régiók milyen szerepet játsszanak Ukrajna újjáépítésében.
- A Régiók Európai Bizottsága október 12–13-án ajánláscsomagot tervez elfogadni Ukrajna újjáépítésének támogatására vonatkozóan. Ehhez június 23-ánDario Nardellát (PES/IT), Firenze polgármesterét és a Eurocities elnökét nevezték ki főelőadónak. Karl-Heinz Lambertz (BE/PES), az Európai Határ Menti Régiók Szövetségének elnöke az RB tagja, 2017 és 2020 között pedig az elnöke volt. Cees Loggen (NL/Renew Europe), az Európai Külső Tengeri Régiók Konferenciájának elnöke korábban az RB tagja volt.
- Az európai szövetségekben és a Régiók Európai Bizottságában képviselt régiók és városok az ukrajnai orosz invázió kezdete óta humanitárius segítséget nyújtanak az ukrán menekülteknek. Az ENSZ becslése szerint jelenleg 5,2 millió ukránt tartanak nyilván menekültként. Június 29-én az Európai Bizottság bejelentette, hogy az ukrán menekülteket befogadó uniós régiókba és városokba történő forráselosztás megkönnyítése és felgyorsítása érdekében tovább növeli a márciusban létrehozott szükséghelyzeti támogatási eszköz, az Európában lévő menekültekre irányuló kohéziós fellépés (CARE) rugalmasságát.
- Az európai területi szövetségek által nyújtott széles körű és sokrétű támogatásról a CALRE, a CEMR, a CPMR, a Eurocities, az AER és az EHMRS honlapjain található információ. A háború előtt mindannyian együttműködtek a helyi és regionális önkormányzatokkal Ukrajnában.
- Az RB 2010 óta dolgozik együtt az ukrán városokkal és régiókkal, 2015-ben pedig munkacsoportot hozott létre az ukrajnai decentralizációs reformok támogatására. Széles körben úgy tekintik, hogy a reformok hozzájárultak ahhoz, hogy Ukrajna eddig sikeresen ellen tudott állni az orosz inváziónak.
- Az RB a plenáris üléshez kapcsolódó fotókiállítással tisztelgett 13 ukrán helyi önkormányzat háború alatt végzett munkája előtt. A fényképekért kérjük, a következő címre írjon: SupportUkraine@cor.europa.eu.