A helyi és regionális képviselők elnöke szerint „a kemény brexitnek kemény következményei lesznek”  
President of EU's local and regional politicians: a hard border after Brexit will have hard consequences

Uniós helyi és regionális vezetők a brüsszeli ülésükön megvitatták a brexit régiókra, városokra és falvakra gyakorolt hatásait. A Régiók Európai Bizottsága (RB) által Brüsszelben tartott vita középpontjában a brexit helyi és regionális kormányzatokra gyakorolt társadalmi, gazdasági és politikai következményei, az állampolgárságot illető hatásai, valamint az Ír Köztársaság és Észak-Írország közti határ jövője állt. A vita során az RB elnöke a szigorú határellenőrzés bevezetése ellen érvelt, illetve hangsúlyozta, hogy a brexit semmiféleképpen nem veszélyeztetheti a kohéziós politika méretét és jelentőségét a jövőbeli uniós költségvetésen belül. Az RB első alelnöke emellett új együttműködési formákat szorgalmazott a brit és a 27 uniós tagállambeli helyi és regionális kormányzatok között, biztosítva, hogy a kapcsolatok az Egyesült Királyság kilépése után, hosszú távon is folytatódjanak.

„A kemény brexitnek kemény következményei lesznek”

Karl-Heinz Lambertz , a Régiók Európai Bizottsága – azaz a helyi és regionális kormányzatok uniós politikai közgyűlésének – elnöke ezt a november 30-i plenáris ülésen jelentette ki, ahol régióelnökök, polgármesterek és önkormányzati képviselők megvitatták, hogy a brexit lehetősége milyen konkrét kihívásokat tartogat. Az Egyesült Királyság és Írország közti kapcsolatokat illetően, melyek az állam- és kormányfők december 14–15-i brüsszeli ülésén tartott vita fontos elemét képezik, Lambertz elnök elmondta: „egy éles határ létrehozása komoly következményekkel jár majd mind az Egyesült Királyság, mind pedig a 27 tagállam régióira, városaira és ezek lakosságára nézve. Egy ilyen felfordulás kihat a kereskedelemre, a turizmusra, a mezőgazdaságra és a több ezer határ menti ingázó mindennapi életére, és mindkét fél városai és régiói nagy árat fognak fizetni ezért a sajnálatos válásért. Olyan innovatív megoldást kell keresni az áruk és az emberek szabad mozgásának fenntartására, amely a brexit után mindenkinek megfelel.”

„A brexit nem mehet az uniós kohéziós politika rovására”

A brexitnek a majdani uniós költségvetésre gyakorolt, gazdasági hatásait ecsetelve Lambertz elnök így fogalmazott: „a brexit nem lehet ürügy a kohéziós politika háttérbe szorítására, mivel e politika munkahelyeket teremt, képzést kínál, infrastruktúrafejlesztést finanszíroz, és megerősíti az uniós polgároknak nyújtott közszolgáltatásokat. Európának a jövőben is be kell fektetnie az emberekbe, a régiókba és a városokba, ezért a kohéziós politika költségvetési részaránya nem csökkenhet a jelenlegihez képest. Ezért indítottuk el a #CohesionAlliance nevű szövetséget, melyhez egyre több helyi és regionális politikus, területi szövetség, vállalkozás, civil szervezet, EP-képviselő és miniszter csatlakozik, akik mind egy robusztus, közismertebb és eredményesebb kohéziós politikát szorgalmaznak a jövőbeli EU-ban.”

A helyi és regionális önkormányzatok együttműködése akkor is fennmarad, ha az Egyesült Királyság kilép az EU-ból

A britek tervezett kilépése miatt felmerül a kérdés: mi lesz az angliai, walesi, skóciai és északír városok és régiók, illetve a többi uniós város és régió közti kapcsolatokkal? Az RB első alelnöke, Markku Markkula elmondta: „Az angol, walesi, skót és északír önkormányzatok több mint 40 éven át kiválóan együttműködtek az EU-n belül. A Régiók Európai Bizottsága sajnálja, hogy a brexit után kapcsolatuknak meg kell változnia. Uniós intézményként mindent megteszünk az együttműködés fenntartásáért, akár makroregionális stratégiák vagy európai területi együttműködési csoportosulások keretében. Össze kell fognunk, meg kell próbálnunk enyhíteni a válás nehézségein és szembe kell néznünk a 21. századi városok és régiók előtt álló, mindannyiunkat érintő kihívásokkal, amilyen például a fenntartható növekedés gazdasági, ökológiai, társadalmi és kulturális vetületei. Együtt erősebbek vagyunk!”

Az RB-tagokkal folytatott vitában felszólalt még Cristina Cifuentes, Madrid régió elnöke, aki a brexitnek a városok és régiók társadalmi-gazdasági életére gyakorolt hatásait ecsetelte; Brian Hayes EP-képviselő (IE/EPP), aki a külső határok jelentette kihívásról szóló vitát vezette, valamint két olyan helyi politikus, akiket hazájukon kívül választottak képviselőnek: a portugál Guilherme Rosa, jelenleg Lambeth londoni kerület alpolgármestere, és a brit Derek Monks, aki Spanyolország Alicante régiójában Rojales önkormányzati képviselője. Ők a brexit uniós polgárságot megbonyolító hatásairól beszéltek.

Kapcsolat:

Andrew Gardner

Tel.: +32 473 843 981

andrew.gardner@cor.europa.eu