Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
„Kohézió, egy közös európai érték”: Karl-Heinz Lambertz elnök támogatásáról biztosítja a román uniós elnökséget  

Románia a „Kohézió, egy közös európai érték” mottót választva veszi át az EU elnökségét egy olyan évben, mely meghatározó lesz az Unió jövője szempontjából. Ekkor kerül sor a következő uniós költségvetésről szóló vitákra, egy olyan évben, amikor a következő Európai Parlamentet várhatóan 27 és nem 28 tagállam polgárai választják meg. Románia joggal helyezte a kohéziót, a versenyképességet, a növekedést és a közös értékeket elnöksége középpontjába. E prioritások köré építve kell megújítanunk az EU-t és polgárbarátabbá tennünk. Ez csak együttesen, a régióink, városaink és falvaink segítségével és kezdeményezésével érhető el.

Mindannyiunknak jobban meg kell magyaráznia, hogy mi az EU és mit tesz, és meg kell mutatnunk, hogy az európai kohézió és jólét csak együttműködés révén érhető el. Az EU-nak jobban figyelembe kell vennie a helyi igényeket, és növelnie kell a polgárok szerepvállalását, hogy aggodalmaikat ne csak meghallgassák, hanem konkrét cselekvésekké alakítsák. Az RB jelenleg egy új módszert dolgoz ki annak biztosítására, hogy a polgárok véleménye közvetlen befolyást gyakoroljon a helyi és regionális önkormányzatokkal partnerségben hozott uniós döntésekre.

A szociális, összetartó és befogadó Európának beruházásokra van szüksége. Az RB keményen küzdött azért, hogy megvédje a regionális beruházásokat – a kohéziós politika és a vidékfejlesztés területén –, hogy azok minden régió, azaz a gazdagok és a szegények számára is előnyösek legyenek. Az uniós források csökkentése és központosítása akadályozza a régiók és városok azon képességét, hogy megerősítsék a területi együttműködést, munkahelyeket teremtsenek, előmozdítsák a társadalmi integrációt, és megmutassák, hogy az EU milyen hozzáadott értéket képvisel a helyi lakosság számára. 

Szilárd beruházások segítségével biztosítanunk kell, hogy minden egyes uniós jogszabály javítsa a mindennapi életet. Meg kell erősítenünk az uniós szubszidiaritás elvét, amely szerint a döntéseket a polgárokhoz legközelebb eső szinteken kell meghozni. Az uniós jogszabályok 70%-át a helyi és regionális önkormányzatok hajtják végre, ezért kevesebb papírmunkára és nagyobb autonómiára van szükségük. Nagyobb beleszólásra van szükségük az EU-ban, hogy ténylegesen elérjék céljaikat. Ez nem kevesebb Európát jelentene kevesebb jogszabállyal, hanem hogy egy hatékonyabb Európára van szükség, jobb szabályozással.

Elegendő forrás és hatékony uniós jogszabályok megléte esetén a helyi és regionális önkormányzatok segíthetnek az éghajlatváltozás kezelésében. A régiók és a városok tehetik környezetbaráttá gazdaságainkat a légszennyezés csökkentése, a közlekedés fenntarthatóvá és a háztartások energiahatékonnyá tétele, valamint a hulladékok újrahasznosítása révén. Az éghajlatváltozás elleni küzdelmet régióinkban és városainkban kell megvívni, illetve megnyerni.

Ezek a témák szerepelnek a régiók és városok március 14–15-i bukaresti csúcstalálkozójának napirendjén. A résztvevők között lesz a román EU-elnökség mellett a Robert Sorin Negoiţă elnök vezette román delegációnk. Az „Európa megújítása” címmel rendezendő csúcstalálkozó demonstrálni fogja, hogy a régiók és a városok élen járnak a fenntartható fejlesztési célok megvalósításában, melyeknek az EU átfogó, hosszú távú gazdasági modelljévé kell válniuk. A csúcstalálkozón elfogadott nyilatkozat az EU valamennyi regionális és helyi önkormányzatának üzenetét közvetíti a 27 uniós tagállam nemzeti kormányzatai számára: Európának szüksége van régióira és városaira, a régióknak és a városoknak pedig szükségük van Európára. Csak együtt alakíthatjuk ki a polgárok egységesebb Európáját.

Megosztás :