Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
A körforgásos gazdaságra vonatkozó új cselekvési terv: elindult a konzultáció az érdekeltekkel  

A Régiók Európai Bizottsága körforgásos gazdaságról szóló konzultációjában minden helyi és regionális önkormányzat és más fontos érdekelt fél részt vehet 2020. május 1-jéig.

Bolygónk erőforrásai kimerülőben vannak. Mivel a globális fogyasztás a következő évtizedekben várhatóan megkétszereződik, és a globális felmelegedés csökkenése sem várható egyhamar, sürgősen el kell érnünk, hogy a gazdasági növekedéssel párhuzamosan ne nőjön az erőforrás-felhasználás is. Ehhez tartós, újrafelhasználható és javítható termékeket kell előállítanunk. A gazdaság körforgásos jellegének erősítése jót tesz majd a környezetnek, de a COVID-19 utáni gazdasági fellendülés szempontjából is döntő fontosságú lesz. Tjisse Stelpstra (NL/ECR), Drenthe tartomány regionális minisztere most dolgozik egy véleményen, amelyben az RB meg kívánja erősíteni a körforgásos gazdaságra vonatkozó új cselekvési terv helyi és regionális pillérét, hogy a városokat és a régiókat helyezze a középpontba.

Az EU-ban az összes gazdasági tevékenységből származó éves hulladéktermelés 2,5 milliárd tonna. Ez évente 5 tonnának felel meg fejenként. Jelenleg nem létezik olyan átfogó jogi és szakpolitikai követelményrendszer, amely biztosítaná, hogy az uniós piacon forgalomba hozott valamennyi termék egyre inkább fenntartható legyen és megfeleljen a körforgásos gazdálkodás elvének. Ezt a hiányosságot kívánja orvosolni a körforgásos gazdaságra vonatkozó új cselekvési terv , amelyet 2020. március 11-én terjesztett elő az Európai Bizottság.

Az új cselekvési terv számos javaslatot tartalmaz. Ezek közé tartozik, hogy minél több termékre kiterjesztik a környezettudatos tervezésre vonatkozó keretet , ösztönzik a zöld közbeszerzést, korlátozásokat vezetnek be a csomagolóanyagok használatára vonatkozóan, hulladékcsökkentési célokat tűznek ki egyes hulladékáramokkal kapcsolatban, harmonizálják a szelektív hulladékgyűjtési rendszereket, valamint bevezetik az uniós piacra a régóta várt egységes telefontöltőt. A cselekvési terv elsősorban a következő termékeket célozza: elektronikai berendezések, építőanyagok, járművek és akkumulátorok, csomagolóanyagok, műanyagok és mikroműanyagok, textiltermékek, élelmiszerek, emellett kitér a vízre és a tápanyagokra is.

A Régiók Európai Bizottsága írásbeli konzultációs eljárást indít, amely 2020. május 1-jén zárul . Az RB arra kér minden uniós helyi és regionális önkormányzatot, valamint érdekelt felet, hogy vegyenek részt a konzultációban és mondják el véleményüket az Európai Bizottság javaslatáról, illetve terjesszék elő saját javaslataikat.

A nyilvános konzultáció alapjául szolgáló munkadokumentum itt érhető el .

„A körforgásos gazdaság az évtized egyik kiemelt témája. A fenntartható termékekre vonatkozó politikából minél előbb konkrét jogszabályokat kell kidolgoznunk, hogy a fogyasztók tartós termékekhez juthassanak, és véget vessünk az idő előtti elavulás gyakorlatának, illetve annak, hogy tömegével semmisítünk meg eladatlan tartós termékeket. Végső célul a hulladékmentes társadalmat kell kitűzni” – jelentette ki Tjisse Stelpstra (NL/ECR) , Drenthe tartomány regionális minisztere.

Az RB készülő véleményének fő célkitűzése az új cselekvési terv területi pillérének kidolgozása, valamint azoknak a lehetőségeknek és kihívásoknak a meghatározása, amelyek a tervezett politikai fellépésekkel összefüggésben az EU helyi és regionális önkormányzatait érintik.

„Melegen üdvözöljük az Európai Bizottság által javasolt átfogó jogalkotási és szakpolitikai intézkedéseket. Mégis úgy véljük, hogy a körforgásos gazdaságra vonatkozó új cselekvési terv nem elég mélyreható abból a szempontból, hogy kiaknázza azokat a politikai lehetőségeket, amelyeket a régiók és városok tartogatnak a körforgásos gazdaság helyi, gyakorlati megvalósítása szempontjából. Konkrét célkitűzésekre, megfelelő árpolitikára és ösztönzőkre is szükségünk van ahhoz, hogy a termelők, a felhasználók és a fogyasztók egyaránt a fenntarthatóság elvét tartsák szem előtt” – tette hozzá Tjisse Stelpstra előadó.

A COVID-19 és annak az egészségügyi rendszerekre és a gazdaságra gyakorolt hatásai kapcsán Tjisse Stelpstra előadó felhívja a figyelmet arra, hogy az EU mennyire függ az erőforrásoktól, és felteszi a kérdést, hogy milyen tanulságokat vonhatunk le, és mit kell figyelembe venni a gazdaságélénkítési tervek kidolgozásakor. „A COVID 19 által okozott rettenetes helyzetben minden döntéshozónak össze kell fognia, és végre olyan új gazdasági modellt kell sürgetnie, amely a társadalmi jóllétet és a környezeti fenntarthatóságot helyezi az EU gazdasági fellendülésének középpontjába” – tette hozzá Tjisse Stelpstra előadó.

Nem szabad alábecsülni azt, hogy az új cselekvési terv milyen sokkal segítheti a COVID-19 utáni gazdasági fellendülést, hiszen a körforgásos gazdaság számos új üzleti lehetőséget kínál. A körforgásos gazdasághoz köthető munkahelyek száma 2012 és 2018 között 5%-kal nőtt az EU-ban, és elérte a 4 milliót ( EB ).

Megjegyzés:

A COVID-19-cel kapcsolatos helyzet alakulásának függvényében a körforgásos gazdaságra vonatkozó új cselekvési tervről szóló RB-vélemény elfogadásának folyamata a következő: a munkadokumentumot várhatóan az ENVE szakbizottság június 8-i ülésén vitatják meg. A véleménytervezetet előreláthatólag az ENVE szakbizottság szeptember 9-i ülésén fogadják el, a végső szavazásra pedig a tervek szerint a 2020. október 13–14-i plenáris ülésen kerül majd sor.

Kérjük a helyi és regionális önkormányzatok képviselőit és a többi érdekelt felet, hogy észrevételeiket 2020. május 1-jéig küldjék el az Aliona.Fornea@cor.europa.eu és az enve@cor.europa.eu e-mail-címre.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy Tjisse Stelpstra előadó – szakértőjével, Ingrid Zeegers -szel és az RB ENVE-csapatával együtt – igény esetén szívesen áll rendelkezésükre online ülések és megbeszélések keretében .

A megbeszélések előkészítéseként az előadó megosztja a körforgásos gazdaságra vonatkozó új cselekvési tervről szóló munkadokumentumát , amely néhány általános és konkrét kérdést tartalmaz az alábbi négy szempont köré csoportosítva:

1. A helyi és regionális önkormányzatok szerepe a körforgásos gazdaság megvalósításában

2. Átállás a gazdasági rendszerben

3. Nincs hulladék, csak erőforrások

4. Célok kitűzése és jogszabályi keret létrehozása

Az előadó munkadokumentuma április 8-tól minden hivatalos uniós nyelven elérhető lesz a konzultáció honlapján .

Sajtókapcsolat:

David Crous

Tel.: +32 (0) 470 88 10 37

david.crous@cor.europa.eu

Megosztás :