A Régiók Európai Bizottsága adott otthont az évente megrendezésre kerülő Európai Hulladékcsökkentési Hét díjátadó ünnepségének, melyet a 2019. évi Zöld Hét keretében tartottak. Az Európai Hulladékcsökkentési Hét ( EWWR ) során hat olyan projektet jutalmaztak, amely az év legjobb intézkedésének bizonyult a hulladékmentes EU megteremtését célzó erőfeszítések között. Az éves díj célja a különböző társadalmi szereplők hulladékcsökkentési kezdeményezéseinek elismerése és ösztönzése. Az EWWR, amelyre minden év novemberében kerül sor, Európa-szerte több ezer figyelemfelkeltő és szemétszedési akciót is magában foglal. Az EWWR-díjakat most tizedik alkalommal ítélik oda, ami jól mutatja, hogy a helyi közösségek milyen alapvető szerepet játszanak a hulladék mennyiségének csökkentésében. A következő EWWR-re 2019. november 16. és 24. között kerül sor.
André van de Nadort (NL/PES) idei zsűritag, egyben a Régiók Európai Bizottsága (RB) tagja és Weststellingwerf település polgármestere, bevezető megjegyzéseiben kifejtette, hogy „a zsűri tagjaként igazán lenyűgöz, hogy milyen sokféle kezdeményezést dolgoznak ki Európa-szerte, és mennyiféle csoport, intézmény és közösség kapcsolódott be aktívan a hulladékképződés megelőzésébe és a keletkező hulladék mennyiségének csökkentésébe. Mi itt a Régiók Európai Bizottságánál és saját településeinken is mindent megteszünk azért, hogy a hulladékokra vonatkozó európai jogszabályok ambiciózusabb célokat kövessenek. A helyi közösségek elkötelezettsége és közreműködése nélkül azonban nem tudnánk elérni céljainkat.” André Van de Nadort (NL/PES) az előadója a műanyagok körforgásos gazdaságban betöltött szerepével kapcsolatos európai stratégiáról szóló, 2018 októberében elfogadott RB-véleménynek.
A Régiók Európai Bizottsága aktívan támogatja az EWWR-t és annak díjodaítélési rendszerét, így például az intézmény tölti be az irányítóbizottság elnöki tisztét és támogatást nyújt az EWWR fő tevékenységeihez, köztük az évente megrendezésre kerülő díjátadó ünnepséghez.
A hat díjazott projekt a következő:
1. „Közigazgatás és szervezés” kategória: Hulladékmentes maraton. Fenntartható iskolai étkeztetés. A projektet a katalóniai Sant Vicenç de Castellet település hajtotta végre. A több rendezvényt magában foglaló fellépés gerincét egy kampány képezte, amely a fenntartható és egészséges iskolai étkeztetést népszerűsítette a település három állami iskolájában. Mintegy 600 diák és szüleik vettek részt az akcióban.
2. Szövetség/NGO kategória: A cloughmillsi tárgykönyvtár, melyet az észak-írországi Cloughmills közösségi akciócsoportja valósított meg. A szervezők csavartak egyet a „könyvtár” eredeti koncepcióján: a csoport könyvek helyett háztartási eszközöket kölcsönöz ki. Ezzel azt kívánják elérni, hogy a helyi közösség tagjai maguk tudják elvégezni a házimunkákat, és így a lakosoknak ne kelljen beszerezniük ezeket az eszközöket, ezzel is csökkentve a keletkező hulladék mennyiségét.
3. Vállalkozás/ipar kategória: Terjedőben lévő szennyező anyagok, a projekt végrehajtója: a baszkföldi IMQ Zorrotzaurre Klinika. Ez a klinika – megpróbálván csökkenteni a környezeti lábnyomát – négy osztályán a környezetre gyakorolt hatásuk alapján csoportokba sorolta az ott használt termékekben megtalálható vegyi anyagokat. A következő lépés a legártalmasabb anyagok helyettesítése fenntarthatóbb alternatívákkal.
4. Oktatási intézmények kategóriája: EWWR zöld takarítás, az írországi St. Fintan’s állami iskola projektje. Az iskola mintegy 180 diákja és szüleik workshopokban vettek részt, hogy megtanulják, hogyan készíthetnek veszélyes vegyi anyagoktól mentes tisztító- és tisztálkodási szereket.
5. Polgárok kategóriája: Biohulladékok ünnepélyes lemérése, Marina Seder Colomina és Morgane Robert projektje (Les Lilas, Île-de-France). Ez a két lakos azt kívánta felmérni, hogy milyen pozitív hatásokat kelt a városuk két biohulladékgyűjtő pontja, ezért arra ösztönözték a hulladékot elhelyezőket, hogy vegyenek részt egy szemétmérési tanulmányban, amivel egyúttal a közösségen belüli kötelékeket is erősítették.
6. Az „Európai különdíj” kategória: A fenntarthatóság témájában készült rajzos EWWR-ábécé, amelyet a katalóniai Navàsban lévő Collegi Sant Josep és partneriskolái alkottak meg egy eTwinning-projekt keretében. Ez a kezdeményezés arra ösztönözte a diákokat, hogy többet tudjanak meg a fenntarthatóságról, miközben együttműködési és idegen nyelvi készségeiket is fejlesztette. Az eredmény egy ábécé lett, amelynek betűi tartalmas üzeneteket hordoznak a környezetvédelemről és a hulladékcsökkentésről.
Háttér:
A részletes sajtóanyagból többet is megtudhat az EWWR-díjak nyerteseiről és a döntőbe jutott versenyzőkről.
Az EWWR 2018-ban 10. alkalommal került megrendezésre, és ebben az évben a súlyponti témája a veszélyes hulladékok kérdése volt, a szlogen pedig így hangzott: „Ideje méregteleníteni!”. A rendezvény felhívta a nagyközönség figyelmét azokra a gyakran nem feltűnően jelen lévő, de káros anyagokra, amelyekkel a hétköznapi termékekben, illetve a mindennapi tevékenységeink során találkozhatunk.
A 2018. évi EWWR keretében végrehajtott projektek száma rekordmagas: 14 347 volt. Ezeket 30 országban, összesen 32 nemzeti, regionális vagy helyi koordinátoron keresztül, illetve az EWWR titkárságával együttműködve jelentették be.
A következő EWWR-re 2019. november 16. és 24. között kerül sor. Ez a hulladékok kezelésével kapcsolatos oktatásra és kommunikációra koncentrál majd. További információkat itt találhat.
Kapcsolattartók:
EWWR: Carmen Valache | cv@acrplus.org | +32 (0) 2 234 65 07
RB: David Crous | david.crous@cor.europa.eu | +32 (0) 470 88 10 37