Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke és ‎ Apostolos Tzitzikostas, a Régiók Európai Bizottsága elnöke közös sajtónyilatkozata  

Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke 2020. március 3-án, kedden üdvözölte a Régiók Európai Bizottsága újonnan megválasztott elnökét, Apostolos Tzitzikostas-t a düsseldorfi állami kancellárián. Megvitatták a jelenlegi európai kihívásokat, többek között a Görögország és Törökország közötti határon kialakult súlyos helyzetet, valamint a koronavírus kitörését.

Armin Laschet miniszterelnök : „ Örömömre szolgál, hogy találkozhatok Tzitzikostas elnök úrral, és várakozással tekintek az elkövetkező években vele folytatott együttműködés elé. A Régiók Európai Bizottsága a régiók egyik legfontosabb szószólója Európában. Meggyőződésem, hogy Apostolos Tzitzikostas elnök új erőt kölcsönöz majd ennek az érdekképviseletnek, és gondoskodik arról, hogy Unió-szerte meghallják a régiók hangját. Erősebb Európára és közös fellépésre van szükségünk a jelenlegi kihívások leküzdése érdekében .”

Apostolos Tzitzikostas elnök : „ Ma az a megtiszteltetés és öröm ért, hogy találkozhattam Armin Laschet miniszterelnök úrral, aki jövőbe tekintő és megbízható német vezető, és egyben elkötelezett európai. Az észak-rajna-vesztfáliai régióban elért eredményei mindannyiunk számára követendő példái annak, hogy az európai régiók hogyan képesek az emberek érdekeit szem előtt tartva kezelni a közös kihívásokat. Az EU-nak sürgősen fel kell lépnie a migráció pragmatikus kezelése érdekében. Ez nem nemzeti, hanem uniós szintű kérdés, amely minden európai polgárt érint .”

A miniszterelnöknek és a Régiók Európai Bizottsága elnökének eltökélt szándéka, hogy felülkerekedjen a különbségeken és a fokozódó polarizáción az Európai Unióban. „ Ehhez olyan közös európai jövőképre van szükségünk, amely elmélyíti a tagállamok, régiók, városok és falvak közötti együttműködést. Az Európai Uniónak új lendületre van szüksége ahhoz, hogy kezelni tudja azokat a mélyreható átalakulásokat, amelyeket a digitalizáció, a demográfiai változás és az éghajlatváltozás elleni szükséges küzdelem jelent polgáraink számára ” – jelentette ki Armin Laschet .

Ehhez az új lendülethez az is elengedhetetlen, hogy a jövőbeli uniós költségvetésről (a többéves pénzügyi keretről) mielőbb olyan ambiciózus megállapodás szülessen, amely méltányos egyensúlyt teremt a közös piac előnyeit leginkább élvezők és a felzárkózásra szorulók között.

A miniszterelnök és a Régiók Európai Bizottságának elnöke megvitatta az Európai Bizottság zöld megállapodásra és mesterséges intelligenciára vonatkozó közelmúltbeli javaslatait is. Üdvözölték ezeket az erőfeszítéseket, és hangsúlyozták, hogy azokat nemzeti, helyi és regionális szinten egyaránt közös erőfeszítésekkel kell kiegészíteni. Az EU Tanácsának soron következő, 2020 második felében esedékes német elnöksége rendelkezik azzal a potenciállal, hogy kezelni tudja a jelenlegi kihívásokat, és összefogja az Európai Uniót.

Armin Laschet és Apostolos Tzitzikostas külön hangsúlyozták, hogy segítséget kell nyújtani azoknak a régióknak, amelyeket kiemelten érint az EU azon döntése, hogy 2050-ig megvalósítja a klímasemlegességet. „ Különösen az átalakulóban lévő széntermelő régióknak, mint amilyen a Rheinisches Revier van szükségük európai támogatásra infrastruktúrájuk fejlesztéséhez, innovációs kapacitásuk megerősítéséhez, valamint a képzésbe és átképzésbe történő beruházások biztosításához. Ezért üdvözöljük az új Méltányos Átállást Támogató Alapra vonatkozó javaslatot, amely támogatja ezeket a régiókat ” – nyilatkozta Apostolos Tzitzikostas .

A Régiók Európai Bizottsága kihelyezett elnökségi ülése, amelyre szeptember 11-én kerül sor Észak-Rajna-Vesztfália parlamentjében, lehetőséget nyújt majd arra, hogy közösen vitassák meg Európa jövőjét, és megoldásokat kínáljanak arra, hogy miként lehet jobb visszajelzést adni az uniós szabályozásról, illetve hogyan lehet közelebb hozni Európát a polgáraihoz.

Elnöki szóvivő:

Michele Cercone

Tel.: +32 (0)498 98 23 49

Michele.Cercone@cor.europa.eu

Megosztás :