A portugál miniszterelnök, António Costa és az Európai Bizottság alelnöke, Frans Timmermans január 31-én külön viták keretében tárgyal majd az Európai Unió jövőjéről a helyi és regionális vezetőkkel. A miniszterelnök és a biztos felszólalása jelenti majd az Európai Régiók Bizottsága (RB) 2018-as első plenáris ülésének politikai magját, ugyanis ezen az ülésen a helyi és regionális politikusok európai uniós közgyűlése szintén megtárgyalja majd a jövőbeli uniós költségvetés, illetve egyebek mellett az Unió kohéziós és mobilitáspolitikájának kérdését.
A portugál miniszterelnök beszél Európa jövőjéről és arról, hogy miként kellene előkészíteni a gazdasági növekedéshez vezető utat
António Costa miniszterelnök , Lisszabon volt polgármestere, korábbi RB-tag (2010–2015) beszél majd azokról a reformokról, amelyeket az Európai Tanácsban szorgalmaz majd, amikor a nemzeti vezetők először találkoznak egy olyan év kezdetén, amely irányadó lesz majd az EU jövőjének szempontjából. A miniszterelnök a gazdasági és monetáris unió megreformálásának, illetve a gazdasági és szociális konvergencia európai megerősítésének a nagy híve. Az elmúlt hónapokban új generációs európai konvergenciapolitikát szorgalmazott, melynek keretében a globális és európai kihívásokkal – például az energetikai átállással, a körforgásos gazdasággal és a digitális társadalommal – kapcsolatos komolyabb beruházások összekapcsolódnak a növekedést, munkahelyteremtést és társadalmi kohéziót célzó országspecifikus reformokkal.
Az RB elfogad majd egy állásfoglalást az Európai Bizottság 2018-as éves növekedési jelentéséről is. Ez az állásfoglalás várhatóan leszögezi majd, hogy az EU-ban a gazdasági növekedést visszafogja az, hogy alulértékeltek a régiók és a regionális különbségek, és hangsúlyozza majd, hogy az EU legfőbb beruházási eszközét továbbra is az uniós regionális beruházások, azaz a kohéziós politika kell, hogy jelentse. Az RB egy másik olyan politikaterülettel is foglalkozik majd, amelyet Costa miniszterelnök szintén szívén visel, ez pedig a digitális egységes piac. A témáról egyébként Alin-Adrian Nica (RO/EPP) a Temes megyei Újbesenyő (Dudeștii Noi) polgármestere készített véleményt.
Kevesebbet hatékonyabban? Európa jövője és a minőségi jogalkotás
Frans Timmermans felszólal a Régiók Európai Bizottságában január 31-én, azaz csak néhány nappal a szubdszidiaritással és az arányossággal foglalkozó munkacsoport első ülését követően. Az uniós biztos vezetésével működő munkacsoport annak feltérképezésén dolgozik, hogy az EU milyen jogköröket utalhatna vissza a nemzeti kormányok szintjére, és hogy miként lehetne jobban bevonni a helyi és regionális önkormányzatokat az uniós politikák kidolgozásába. Az RB-t három tagja, köztük maga az elnök képviseli a munkacsoportban. Timmermans biztos ismertetni fogja az Európai Bizottság éves munkaprogramját, és kitér majd arra is, hogy mely területeken van lehetőség helyi, regionális és nemzeti megoldásokra, illetve hol van szükség európai megoldásokra.
A vitához kapcsolódva az RB a plenáris ülés második napjára már előterjesztett egy állásfoglalást, amely „szubszidiaritással kapcsolatos politikai piros lapot” adhat az európai alapokat strukturális reformokkal összekapcsoló európai bizottsági javaslatoknak.
Uniós költségvetés és regionális beruházások 2020 után: a régiók és városok véleménye
Az RB még a májusban várható európai bizottsági javaslatok előtt összegzi majd az európai helyi és regionális önkormányzatok véleményét a következő, 2020 utáni többéves pénzügyi keretről, azaz az uniós politikák következő generációjára vonatkozó költségvetési tervről. Marek Woźniak (PL/EPP), Nagy-Lengyelország (Wielkopolskie) vajdaság elnöke ismerteti majd „Vitaanyag az Európai Unió pénzügyeinek jövőjéről” című véleményét. Az erről tartott vitán Tomiszlav Doncsev, Bulgária miniszterelnök-helyettese is jelen lesz, aki a bolgár uniós elnökség prioritásait is bemutatja.
A plenáris ülésen az RB-tagok egyéb, kohéziós politikával kapcsolatos véleményeket is elfogadnak majd:
• „Állásfoglalás az esb-alapokra vonatkozó közös rendelkezésekről szóló rendelet strukturális reformok támogatása tekintetében történő módosításáról”
• „A legkülső régiókra vonatkozó megújított uniós stratégia teljes körű végrehajtása felé”, előadó: Fernando Clavijo Batlle (ES/ALDE), a Kanári-szigetek kormányának elnöke
• „Integrált területi beruházások – kihívás az EU 2020 utáni kohéziós politikája számára”, előadó: Petr Osvald (CZ/PES), Plzeň képviselő-testületének tagja
• „A 2020 utáni egyszerűsítéssel foglalkozó magas szintű munkacsoport végső következtetései és ajánlásai”, előadó: Oldřich Vlasák (CZ/ECR), Hradec Králové képviselő-testületének tagja
Európa mozgásban
Az Európa mozgásban európai bizottsági kezdeményezések olyan átfogó csomagja, amely az uniós mobilitás és közlekedés modernizálását hivatott elősegíteni. Az RB-tagok megvitatják majd, hogy a csomag első részét képező, kifejezetten a közúti közlekedéssel foglalkozó nyolc jogalkotási kezdeményezésnek milyen helyi és regionális hatásai vannak. Ivan Žagar (SI/EPP), Slovenska Bistrica polgármestere ismerteti „Európa mozgásban: a gördülékeny mobilitás előmozdítása” című véleménytervezetét, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy az útdíjaknak jobban kellene tükrözniük a közúti közlekedés tényleges költségeit. A második idevonatkozó vélemény Spyros Spyridon (GR/EPP), Pórosz képviselő-testülete tagjának véleménye a közúti fuvarozás munkaügyi vonatkozásairól.
További elfogadásra váró vélemények:
• „Erasmus helyi és regionális képviselők számára”, előadó: François Decoster (FR/ALDE), St. Omer polgármestere
• „Kezdeményezés a nyugat-mediterrán térség kék gazdaságának fenntartható fejlesztésére”, előadó: Samuel Azzopardi (MT/EPP), Victoria (Rabat) képviselő-testületének tagja
• „A COSME program 2020 utáni jövője: helyi és regionális nézőpont”, előadó: Robert Sorin Negoiţă (RO/PES), Bukarest III. kerületének polgármestere
• „A konfliktust okozó fajokkal való együttélés elősegítése az uniós természetvédelmi irányelvek keretén belül”, előadó: Borboly Csaba (RO/EPP), Hargita Megye Tanácsának elnöke
Gyakorlati információk:
Helyszín: Paul Henri Spaak épület, plenárisülés-terem, Európai Parlament
Időpont: 2018. január 31., 15.00–21.00 és február 1., 9.00–13.00
• Itt találja a plenáris ülés napirendjét és a kapcsolódó dokumentumokat.
• A plenáris ülést élőben közvetítjük az RB honlapján.
• A plenáris ülés médiaprogramja
Elérhetőség: PresseCdr@cor.europa.eu