Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
Uniós költségvetés: az uniós regionális beruházások csökkentésének a helyi éghajlat-politika látja a kárát  

„Az Európai Uniónak továbbra is határozott regionális politikát kell folytatnia, hogy teljesíthesse a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalásait” – szögezte le február 22-én az uniós helyi és regionális politikusok vezetője.

Karl-Heinz Lambertz , a Régiók Európai Bizottsága (RB) elnöke a Polgármesterek Európai Klíma- és Energiaügyi Szövetsége megalakulásának 10. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen szólalt fel, és rámutatott, hogy a szövetség „igazi európai sikertörténet”, amely „minden várakozást felülmúlt”. Európában 2008-ban hozták létre a Polgármesterek Szövetségét, hogy segítségével támogatni lehessen azokat a városokat és régiókat, amelyek önkéntesen túl akarták teljesíteni az uniós kibocsátás-csökkentési célokat. A szövetség 2016-ban – amikor egyesült a Polgármesterek Tömörülésével – világszintű kezdeményezéssé nőtte ki magát.

Az Európai Parlamentben Antonio Tajani európai parlamenti elnök mellett Karl-Heinz Lambertz is felszólalt. Rámutatott: „tíz évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy több mint 9000 város csatlakozik majd ehhez az éghajlatváltozás ellen küzdő, alulról építkező mozgalomhoz, és hogy a mozgalom az egész világon elterjed. De a helyi vezetők megértették, hogy gazdaságaink kizöldítése, levegőnk megtisztítása és az egészséges, fenntartható élelmiszerellátás javítja polgáraink életminőségét. A városok és a régiók jelentik a választ az éghajlati és energetikai kihívásokra, és most kezükbe veszik az irányítást . A nemzeti kormányoknak ezt formálisan is el kell ismerniük, méghozzá úgy, hogy a városokat és régiókat hivatalosan is bevonják az éghajlatváltozásról szóló nemzetközi tárgyalásokba.

A rendezvényen, amely egy nappal megelőzte az uniós vezetők vitáját a következő uniós költségvetésről, Lambertz elnök kifejtette: „Ha Európa a globális színtéren továbbra is vezető szerepet akar betölteni az éghajlat-politikában, akkor gondoskodnia kell arról, hogy a helyi és regionális vezetők megfelelő források felett rendelkezzenek. Ehhez elengedhetetlen, hogy a kohéziós politika – amely jelenleg költségvetésének több mint 25%-át éghajlat-politikára fordítja – továbbra is erős és hatékony legyen. A kohéziós politika helyi éghajlat- és energiaügyi cselekvési terveket finanszíroz, és befektet az energiahatékonyságba, a megújuló energiába és a fenntartható tömegközlekedésbe régióinkban és városainkban. A kohéziós politika meggyengítésének súlyos következményei lesznek arra nézve, hogy mennyire vagyunk képesek munkahelyeket létrehozni, csökkenteni szén-dioxid-kibocsátásunkat és elmozdulni egy karbonszegény gazdaság felé.

Kérte, hogy az éghajlat-politikai fellépések támogatói szálljanak síkra egy erős, hatékonyabb és jól látható uniós kohéziós politika mellett, amely 2020 után is minden uniós régió és város számára elérhető. Az RB – a 350 helyi és regionális vezető uniós közgyűlése – részletes ajánlásokat terjesztett elő az éghajlat-politika eredményesebbé tételének módjairól. A régiók és városok vezető európai szervezeteivel együttműködésben létrehozta a #CohesionAlliance elnevezésű koalíciót is – azok számára, akik fontosnak tartják, hogy az EU kohéziós politikája továbbra is az EU jövőjének egyik pillére legyen. Ez volt a legfontosabb üzenete annak a február 21-én Donald Tuskhoz intézett levélnek is, melyben Lambertz elnök arra kérte az Európai Tanács elnökét, hogy az EU költségvetését „az EU27-ek bruttó nemzeti jövedelmének 1,3%-ára növeljék”.

Megjegyzés a szerkesztőknek:

Felszólalók a Polgármesterek Európai Klíma- és Energiaügyi Szövetsége megalakulásának 10. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen: polgármesterek szerte Európából és az Európai Bizottság három tagja: Maroš Šefčovič, Miguel Arias Cañete és Carlos Moedas. A Polgármesterek Európai Klíma- és Energiaügyi Szövetségét az Európai Bizottság finanszírozza.

Karl-Heinz Lambertz elnök mellett további három RB-tag szólalt fel: Fernando López Miras (ES/EPP), Murcia régió elnöke; Juan Espadas Cejas (ES/PES), Sevilla polgármestere; és Andrea Turčanová (SK/EPP), Eperjes polgármestere. Az RB – a Polgármesterek Szövetségének egyik politikai patrónusa – 2015-ben ajánlásokkal gazdagította a mozgalom globalizációjáról szóló vitát. A téma előadója Tüttő Kata (HU/PES) volt.

A Polgármesterek Szövetségének részes felei Európában mintegy 23%-kal csökkentették kibocsátásaikat az 1990-es szintekhez képest. Ez felülmúlja az EU általános célját (2020-ra 20%-os csökkentés).

Az EU célul tűzte ki, hogy költségvetésének legalább 20%-át éghajlat-politikára fordítja. A 2017. évi európai bizottsági számadatok azt mutatják, hogy 2014 óta a kohéziós politikai keretnek több mint 25%-át éghajlattal kapcsolatos projektekhez rendelték. Az erre a célra 2014 óta elköltött 73 milliárd euróból 22 milliárdot környezetvédelmi beruházásokra, 16,5 milliárdot éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással és kockázatmegelőzéssel kapcsolatos projektekre, 15,5 milliárdot közlekedési és energiahálózatokra, 11 milliárdot pedig karbonszegény gazdaságot előmozdító – például energiahatékonysági – fellépésekre fordítottak. Az Európai Parlament egyik 2017. évi tanulmánya vizsgálta az európai kohéziós alapok hozzájárulását a 2015. évi Párizsi Megállapodás éghajlat-politikai célkitűzésinek teljesítéséhez.

Fényképeket a Flickr képtárban talál.

Kapcsolattartó:

Andrew Gardner

Tel. +32 473 843 981

andrew.gardner@cor.europa.eu

Megosztás :