Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
Az EU helyi és regionális barométere figyelmeztet: a régiók és városok bevételeinek akár 10%-os visszaesése veszélybe sodorja a közszolgáltatásokat  

Apostolos Tzitzikostas elnök bemutatta Ursula von der Leyen elnöknek a regionális és helyi barométert, figyelmeztetve arra, hogy a Covid miatt létrejöhet egy „elveszett nemzedék” és növekedhetnek a regionális egyenlőtlenségek.

Az első, az egész EU-ra kiterjedő regionális és helyi barométer –, amelyet a Régiók Európai Bizottsága – állított össze, arra figyelmeztet, hogy a koronavírus-járvány jelentős negatív hatással van a nemzeti szint alatti hatóságok bevételeire: 2020-ban csak Olaszországot, Németországot és Franciaországot tekintve is mintegy 30 milliárd eurós teljes veszteségről lehet szó. A válság emellett ez EU különböző részein tapasztalható társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket is tovább növeli. A jelentés figyelmeztet arra, hogy a válság azzal a veszéllyel jár, hogy a Covid miatt a fiatalok „elveszett nemzedékké” válnak, és rámutat a regionális egészségügyi rendszerek közötti komoly különbségekre. A város és a vidék közötti növekvő szakadék egyértelműen veszélyezteti az EU kohézióját is.

Az éves regionális és helyi barométer eredményeit bemutatva Apostolos Tzitzikostas (EL/EPP), a Régiók Európai Bizottsága elnöke és Közép-Makedónia görög régió kormányzója a következőket nyilatkozta: „A barométer célja, hogy jobban megértsük az emberek igényeit, és helyes válaszokat adjunk rájuk. Csak akkor tudjuk eldönteni, hogy mennyire hatékony az EU helyi szinten, és mire van szüksége ahhoz, hogy segítse a régiókat, városokat és falvakat, ha folyamatosan nyomon követjük településeinken az események alakulását. Jelentésünk megerősíti, hogy a világjárvány mindannyiunknak kárt okozott. Az uniós régiók és városok több mint 90%-a arra számít, hogy jelentősen visszaesnek a bevételei.”

„A válság” – folytatta Tzitzikostas elnök – azzal fenyeget, hogy a Covid19 miatt létrejön egy »elveszett nemzedék«, hiszen a fiatalok munkahelyei jobban veszélyben forognak, és csupán hat tagállam képes digitális oktatást nyújtani a diákok több mint 80%-a számára. Az európaiaknak az a 67%-a, aki azt szeretné, hogy a városok és régiók nagyobb befolyást gyakoroljanak az uniós döntésekre, azt mondja, itt az ideje, hogy újragondoljuk az uniós demokrácia működését, hogy az jobban kapcsolódjon a különböző térségekben élők igényeihez. Regionális és helyi vezetőkként elkötelezettek vagyunk amellett, hogy uniós és nemzeti szinten együttműködjünk a világjárványból való kilábalás, valamint az ellenállóképes és fenntartható közösségek kiépítése érdekében.”

Von der Leyen elnök asszony, aki hivatalba lépése óta első ízben szólalt fel az EU helyi és regionális politikusainak közgyűlése előtt, a következőket mondta: „A helyi önkormányzatok a védelem első vonalában küzdöttek, amikor a válság kitört. És az európaiak tudják, hogy polgármestereik, kormányzóik és önkormányzati képviselőik mi mindent tettek értük. Ők állnak majd a helyreállítás középpontjában is. A Next Generation EU forrásai ezért egészségügyi rendszereink ellenálló képességének növelését fogják célozni. Az európai alapokból új kórházakba, jobb felszerelésekbe és szilárdabb egészségügyi rendszerekbe történő beruházásokat lehet majd finanszírozni. És mindezen változások élén a helyi önkormányzatok állnak majd.”

Angela Merkel német kancellár az Európai Unió Tanácsa soros elnökségének tisztét betöltő ország vezetőjeként ugyancsak felszólal majd a Régiók Európai Bizottsága október 13-ülésén.

HÁTTÉR

A barométer pillanatképet nyújt a szociális, gazdasági és egészségügyi válság uniós régiókra és városokra gyakorolt hatásáról. Tényeit és megállapításait egy, az OECD-vel közösen végzett, a szubnacionális szintek pénzügyi helyzetére vonatkozó felmérés, valamint a regionális és helyi önkormányzatok európai döntéshozatali folyamatban betöltött szerepéről és az arra gyakorolt hatásáról szóló közvélemény-kutatás egészíti ki.

A Kantar által szeptember első két hetében, több mint 26 000 európai polgár megkérdezésével végzett közvélemény-kutatás szerint az európaiak jobban bíznak a helyi és regionális önkormányzatokban, mint a nemzeti kormányokban vagy az EU-ban, mind általánosságban, mind pedig a világjárványra való reagálásukat tekintve. Azt szeretnék, ha a helyi és regionális önkormányzatok nagyobb befolyást gyakorolnának az egészségüggyel, a foglalkoztatással és a szociális kérdésekkel, valamint az oktatással, a képzéssel és a kultúrával kapcsolatos uniós döntésekre.

Az éves regionális és helyi barométer (#EURegionalBarometer) eredményei beépültek „A helyi és regionális önkormányzatok Covid19 elleni és a helyreállítást támogató fellépése” című állásfoglalásba, amelyet az RB – a helyi és regionális önkormányzatok uniós politikai közgyűlése – 329 tagja október 13-án fogad majd el.

Az éves regionális és helyi barométer megállapításai:

Kapcsolattartó:

Michele Cercone

az elnök szóvivője

Tel.: +32 (0)498 9823 49

michele.cercone@cor.europa.eu

Tzitzikostas elnök beszéde: elérhető a Régiók Európai Bizottsága elnökének honlapján .

A teljes vita: az RB weboldalán .

A teljes plenáris ülés: kérjük, látogasson el LiveBlog -unkra.

Egyéb kérdések: ha országspecifikus információkra vagy audiovizuális támogatásra van szüksége, illetve egyéb kérdései vannak, írjon a következő e-mail-címre: PresseCdr@cor.europa.eu

Megosztás :
 
Kapcsolódó hírek

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/EU-POLICIES-FOR-SUSTAINABLE-FOOD-SYSTEMS.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/EU-REGIONAL-AND-LOCAL-BAROMETER.ASPX

Local and regional leaders want a stronger role and more coherence in EU policies for sustainable food systems
Local and regional leaders want a stronger role and more coherence in EU policies for sustainable food systems
25.05.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/EU-LONG-TERM-BUDGET-MUST-BE-IMPROVED-TO-TACKLE-CURRENT-AND-FUTURE-CHALLENGES-AND-PROMOTE-COHESION.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/EU-REGIONAL-AND-LOCAL-BAROMETER.ASPX

EU long-term budget must be improved to tackle current and future challenges and promote cohesion
EU long-term budget must be improved to tackle current and future challenges and promote cohesion
25.05.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/BETTER-PREPARE-FUTURE-CRISES-EXTREME-EVENTS.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/EU-REGIONAL-AND-LOCAL-BAROMETER.ASPX

Europe needs to better prepare local communities to deal with future crises and extreme events
Europe needs to better prepare local communities to deal with future crises and extreme events
24.05.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/HIGH-LEVEL-GROUP-ON-THE-FUTURE-OF-COHESION-POLICY.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/EU-REGIONAL-AND-LOCAL-BAROMETER.ASPX

President Cordeiro brings the voice of EU regions and cities in the High-Level Group on the Future of Cohesion Policy
President Cordeiro brings the voice of EU regions and cities in the High-Level Group on the Future of Cohesion Policy
23.05.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/INTERVIEW-PRESIDENT-CORDEIRO-COHESION-ALLIANCE.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/EU-REGIONAL-AND-LOCAL-BAROMETER.ASPX

Interview with the CoR President Vasco Alves Cordeiro
Interview with the CoR President Vasco Alves Cordeiro
03.05.2023