Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
A Covid19 felgyorsítja a helyi demokrácia digitális átalakítását  

A Covid19-világjárvány és a digitális eszközök ebből eredő fokozott használata lendületet adhat a helyi és regionális önkormányzatoknak ahhoz, hogy felkészültté váljanak a digitális korra. „A helyi kormányzás és a képviseleti demokrácia megerősítése új digitális technológiai eszközök révén” című vélemény – amelyet Rait Pihelgas (EE/Renew Europe), Järva képviselő-testületének elnöke terjesztett elő és az RB december 10-i plenáris ülése fogadott el – szintén kiemeli, hogy az új digitális technológiák és eszközök alkalmasak lehetnek arra, hogy javítsák a döntéshozatal minőségét és az átláthatóságot, előmozdítsák a kommunikációt, elősegítsék az aktív polgári szerepvállalást és a politikai életben való részvételt, és ezáltal állandó jelleggel erősítsék a helyi demokráciát.

A helyi és regionális önkormányzatok előtt álló számos kihívás egyike az új digitális korba vezető átmenet. Ez jelentős változásokat tesz szükségessé, a helyi demokráciának pedig alkalmazkodnia kell ezekhez a változásokhoz, és meg kell ragadnia az új digitális technológiák és infokommunikációs technológiai eszközök által kínált lehetőségeket – például az elektronikus formanyomtatványok használata önmagában időt takarít meg a polgárok és a hatóságok számára.

Az RB előadója, Rait Pihelgas megítélése szerint: „A digitális fejlesztések lehetőséget adnak a konzultáció és a részvétel új környezetének megteremtésére, jó minőségű információk biztosítására, a lakossági válasz elemzésére, az erőfeszítések távoli területekre való kiterjesztésére, a leghátrányosabb helyzetű polgárok megszólítására, a polgárok készségeinek, tudásának és szakértelmének a beépítésére, és a politikák igényeiknek és elvárásaiknak megfelelő »együttes megalkotására«” .

A digitális átállás azonban adat- és erőforrás-igényes lehet, és nem hagyhatja figyelmen kívül az embereket. A polgári részvétel megkönnyítéséhez kínált közszolgáltatásoknak az információkhoz és ismeretekhez való megkülönböztetésmentes hozzáférésen kell alapulniuk. Fontos a digitális szakadék csökkentése az emberek szerepvállalási lehetőségeinek oktatás és képzés révén történő növelésével, kiemelten kezelve az idősek és más kiszolgáltatott vagy marginalizált csoportok képzését. Ennek érdekében az RB olyan intézkedéseket javasol, amelyek egyrészt arra ösztönzik a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy még inkább elkötelezzék magukat a nyitott és inkluzív irányítás elvei iránt, másrészt pedig elismerik az erre irányuló erőfeszítéseiket.

Az RB megítélése szerint az Európa jövőjéről szóló konferencia lehetőséget kínál a digitális részvételi eszközök tesztelésére a képviseleti demokrácia megerősítése, a polgárok bizalmának elnyerése, valamint olyan regionális és önkormányzati példák integrálása érdekében, ahol a polgárok részt vesznek a tanácskozási folyamatokban és a visszajelzési mechanizmusokban. Ennek érdekében az RB 2020 októberében „CitizEN – a polgárok uniós szerepvállalása” hálózat néven új digitális eszköz létrehozását javasolta annak előmozdítására, hogy a polgárok részt vegyenek a politikák kialakításában.

„Készítsük fel Európát a digitális korra! Kezdjük először a helyi és regionális önkormányzatainkkal! E digitális transzformáció révén európai értékeinkre és erősségeinkre építve megerősíthetjük demokráciánkat. A modern ikt használata és az elkötelezettség időigényes lehet, de ha egy koherensebb társadalom, illetve egy átlátható helyi önkormányzat az eredmény, érdemes befektetni abba” – állapítja meg Rait Pihelgas .

Kapcsolattartó:

Marie-Pierre Jouglain

Tel.: (+32) 0473524115

mariepierre.jouglain@cor.europa.eu

CoR Flickr gallery

Megosztás :