Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
Immár lehet nevezni a Paweł Adamowicz polgármesterről elnevezett, most első alkalommal kiosztandó díjra  

A díjat minden évben egy helyi vagy regionális szinten tevékenykedő városi vagy civil vezető személyiség, illetve szervezet kaphatja meg a szabadságért, a szolidaritásért, az egyenlőségért és a megkülönböztetésmentességért való kiállásáért.

A Régiók Európai Bizottsága a menedéket nyújtó városok nemzetközi hálózatával (ICORN) és Gdańsk városával együttműködésben megnyitja a nevezési lehetőséget a 2021-es Paweł Adamowicz-díjra, amelyet a szabadságért, a szolidaritásért és az egyenlőségért való bátor és nemes kiállásért ítélnek oda.

Mostantól lehet nevezni a Paweł Adamowicz polgármesterről elnevezett 2021-es díjra, amelyet minden évben egy olyan, helyi vagy regionális szinten tevékenykedő városi vagy civil vezető személyiségnek, illetve szervezetnek ítélnek majd oda, aki vagy amely követi Adamowicz polgármester példáját a szabadságért, a szolidaritásért, az egyenlőségért és a megkülönböztetésmentességért való kiállás terén. A díjat Gdańsk polgármesterének emlékére alapították, akit 2019. január 13-án szúrtak halálra az ellene irányuló gyűlöletbeszéd fellángolását követően. Célja azok támogatása, akik harcolnak az intolerancia, a gyűlöletbeszéd és az idegengyűlölet ellen.

A díjazottakra javaslatot tehet a Régiók Európai Bizottságának 15 tagja, az ICORN tagvárosai és -régiói, illetve olyan meghívott nemzetközi szervezetek, amelyek erősen elkötelezettek és megfelelő szakértelemmel rendelkeznek a díj által lefedett területeken. A díjra nevezhető a világ bármely országából származó vagy ott aktív személy vagy szervezet. A nevezési határidő 2021. szeptember 15., (brüsszeli idő szerint) 23:59. Az ünnepélyes díjátadásra decemberben kerül sor.

Apostolos Tzitzikostas, a Régiók Európai Bizottsága elnöke, egyben Közép-Makedónia régió kormányzója, kijelentette: „Az Európai Unió demokratikus értékeken alapul; ezeket a polgárokhoz legközelebbi szinten, a régiókban, városokban és falvakban kell védelmezni és előmozdítani. Az egyik ilyen érték a szólásszabadság. Ez a díj tisztelgés, ugyanakkor határozott jelzésértéke is van: reményt jelent minden olyan választott képviselő, tisztviselő és átlagpolgár számára, aki a kockázatok ellenére megpróbálja jobb és nyitottabb közösségek támogatásával helyi szinten működőképessé tenni a demokráciát. Tisztelettel adózunk mindazoknak, akik nap mint nap bátran törekszenek arra, hogy lakóhelyük élhetőbb legyen – amint azt Adamowicz polgármester úr is tette Gdańskban. Olyan elhivatott és bátor helyi vezetőket keresünk, akiknek köszönhetően a helyi szintű demokrácia erősebbé, a társadalom nyitottabbá válik, az intézményekre pedig a tisztelet, a befogadás és a méltányosság lesz jellemző.”

Magdalena Adamowicz európai parlamenti képviselő, Paweł Adamowicz özvegye így fogalmazott: A jóság csendes, a gonoszság lármás. Különösen napjainkban, az idegengyűlölet, a homofóbia, a radikalizmus, a nacionalizmus és a mindenütt előforduló gyűlöletbeszéd zajában fontos feladatunk az, hogy megtaláljuk mindazokat, akik jót tesznek, és példaként állítsuk őket a többiek elé. Pontosan ez a célja a Paweł Adamowicz polgármesterről elnevezett díjnak. Szívből arra biztatom Önöket, hogy nézzenek körül és jelöljék a díjra mindazokat, akik másokért, azok méltóságáért, egyenlőségéért, biztonságáért tevékenykednek. A jóság csendes, de beszéljünk minél hangosabban azokról, akik jót cselekszenek!”

Gdańsk jelenlegi polgármestere, Aleksandra Dulkiewicz elmondta: „A Paweł Adamowicz polgármesterről elnevezett díj az ICORN, a Régiók Bizottsága és Gdańsk városa által indított közös kezdeményezés. Fontos lépést képvisel a társadalmi integráció eszméjének megerősítése, a polgári részvétel és az esélyegyenlőség előmozdítása, valamint az emberi jogok és a polgári szabadságjogok tiszteletben tartása felé. E fontos díj névadója szenvedélyesen vett részt az előítéletek, az idegengyűlölet és a közéleti erőszak elleni küzdelemben. Őszintén hiszünk abban, hogy a díj nyertesei életükkel és a számukra fontos értékekkel kreatívan képviselik a szabadság és a szolidaritás ideálját, amely annyira sokat jelent annak a városnak, ahonnan Paweł Adamowicz származott.”

Az ICORN ügyvezető igazgatója, Helge Lunde kijelentette: „A városok csak akkor nyújthatnak biztonságos menedéket, ha az emberek elég bátrak ahhoz, hogy tiszteletben tartsák mások jogait. Napjaink politikai színterén a városok jelképezik a szolidaritást és a bizalmat, az együttélést és az együttműködést – ilyen jelképpé vált Gdańsk is egykori polgármestere, Paweł Adamowicz irányítása alatt.”

Háttér-információk:

Paweł Adamowiczot 2019. január 13-án sebesítették meg késsel, miközben épp egy karitatív rendezvényen szólalt fel. Másnap belehalt sérüléseibe. 53 éves volt. Meggyilkolását a vele szemben terjedő gyűlöletbeszéd felerősödése előzte meg. Halála vitát váltott ki arról, hogy a közbeszéd elfajulása miként vezet az erőszak, a szélsőségesség, a propaganda és az intolerancia elharapózásához.

Paweł Adamowicz elkötelezett volt az EU alapvető értékeinek előmozdítása mellett, és aktív tagja volt a Régiók Európai Bizottságának. 2016-ban, Ferenc pápával való találkozását követően, Paweł Adamowicz polgármester elindította a „Gdańsk – a bevándorlók integrációs modellje” kezdeményezést, amely modellként szolgált más lengyel városok számára.

További információk:

A Régiók Európai Bizottsága, azaz a helyi és regionális politikusok uniós politikai közgyűlése a lengyel delegáció kezdeményezésére 2019. február 7-én egyhangúlag állásfoglalást fogadott el, amelyben elítélte a gyűlöletbeszédet és a politikai vezetők ellen irányuló fenyegetések valamennyi formáját.

A menedéket nyújtó városok nemzetközi hálózata (ICORN) 75 európai és Európán kívüli városból és régióból álló nemzetközi szervezet, amely biztonságos menedéket kínál az üldözött íróknak és művészeknek, előmozdítja a véleménynyilvánítás szabadságát, védi a demokratikus értékeket és támogatja a nemzetközi szolidaritást. Több mint 250 író és művész kapott tartózkodási engedélyt az ICORN városaiban. Jelenlegi biztonságos környezetükben továbbra is alapvető szerepet játszanak egyrészt azáltal, hogy rávilágítanak az emberi jogok és a szólásszabadság hazájukban történő megsértésére, másrészt azzal, hogy támogatják származási országukban dolgozó kollégáikat. Paweł Adamowicz polgármester vezetésével Gdańsk 2017. augusztus 30-án csatlakozott az ICORN-hoz.

A Paweł Adamowicz polgármesterről elnevezett díj honlapja : #AdamowiczAward

A díjjal kapcsolatos szabályok, nevezési feltételek, kiválasztási kritériumok

Kapcsolat:

Régiók Európai Bizottsága

Wioletta Wojewodzka

Tel.: +32 (0)2 282 2289

Mobil: +32 (0)473 843 986

wioletta.wojewodzka@cor.europa.eu

Gdańsk városa

Maciej Buczkowski

Tel.: + 48 58 323 62 84

maciej.buczkowski@gdansk.gda.pl

Menedéket nyújtó városok nemzetközi hálózata

Helge Lunde

Tel.: + 47 51 50 71 25

helge@icorn.org

Megosztás :