Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
2020. június 25-én kerül sor az Európai Hulladékcsökkentési Hét díjátadó ünnepségére  

10 ország 16 projektje pályázik öt kategóriában a díjra és az Európai különdíjra

Az idei Európai Hulladékcsökkentési Hét (EWWR) díjátadó ünnepségére június 25-én 14 és 16 óra között kerül sor online gála keretében. A regisztrációhoz kattintson ide. A rendezvény Virginijus Sinkevičius, a környezetért, az óceánokért és a halászatért felelős európai biztos beszédével kezdődik. Ebben az évben TÜTTŐ Kata , Budapest főpolgármester-helyettese képviseli a Régiók Európai Bizottságát a zsűriben. A döntőbe jutott 16 pályázatot ide kattintva ismerheti meg.

Az Európa minden táján és azon kívül is működő nemzeti és regionális szintű EWWR koordinátorok 80 projektet jelöltek. Ezek közül a környezetvédelmi szakértőkből és a környezeti fenntarthatóság különböző szempontjaival foglalkozó szakemberekből álló, hattagú zsűri 16 programot juttatott a döntőbe. A zsűri tagjai között volt TÜTTŐ Kata , a Régiók Európai Bizottsága tagja, Budapest főpolgármester-helyettese is.

A 16 döntős projekt tíz különböző országot képvisel: Görögországot, Belgiumot, Horvátországot, Spanyolországot, Németországot, Franciaországot, Monacót, Olaszországot, Hollandiát és Törökországot. A díjat az alábbi kategóriákban osztják ki:

  • közigazgatási szervek és szervezetek;
  • vállalkozások;
  • nem kormányzati szervezetek/egyesületek;
  • magánszemélyek;
  • oktatási intézmények.

A zsűri kiválasztotta az „Európai különdíj” nyertesét is. E díjjal azt a pályázatot kívánják jutalmazni, amely véleményük szerint a legjobban megtestesíti a hulladékmegelőzés érdekében történő együttműködés európai szellemét.

A zsűri döntése az alábbi kritériumokon alapul:

  • kommunikáció és láthatóság;
  • tartalmi színvonal;
  • eredetiség;
  • a program által kifejtett hatás.

A döntőbe jutott 16 pályázatot ide kattintva ismerheti meg.

Az EWWR díjátadó ünnepségén az adott évben zajló legkiemelkedőbb hulladékcsökkentési intézkedéseket jutalmazzák. 2019 novemberében, a 11. Európai Hulladékcsökkentési Héten több mint 16 500 ilyen fellépés zajlott.

A Régiók Európai Bizottsága támogatja az Európai Hulladékcsökkentési Hét kezdeményezést, és tagja az irányítóbizottságának.

Az EWWR-díjjal kapcsolatos további információk itt találhatók.

Kapcsolat:

Giulia Marrazzo // Tel.: +32 2 234 65 04 // gm@acrplus.org

David Crous // Tel.: +32 (0) 470 88 10 37 // david.crous@cor.europa.eu

Megosztás :
 
Kapcsolódó hírek

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/WE-NEED-TO-BUILD-A-RESILIENT-AGRICULTURAL-SYSTEM-EU-REGIONAL-AND-LOCAL-LEADERS-URGE.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/-EUROPEAN-WEEK-OF-WASTE-REDUCTION-AWARDS-CEREMONY-COMING-UP-25-JUNE-2020--.ASPX

We need to build a resilient agricultural system, EU regional and local leaders urge
We need to build a resilient agricultural system, EU regional and local leaders urge
02.06.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/GREEN-DEAL-GOING-LOCAL-WORKING-GROUP-ON-MULTIGOVERNANCE.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/-EUROPEAN-WEEK-OF-WASTE-REDUCTION-AWARDS-CEREMONY-COMING-UP-25-JUNE-2020--.ASPX

Multilevel governance is key to EU's climate ambitions
Multilevel governance is key to EU's climate ambitions
31.05.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/EU-POLICIES-FOR-SUSTAINABLE-FOOD-SYSTEMS.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/-EUROPEAN-WEEK-OF-WASTE-REDUCTION-AWARDS-CEREMONY-COMING-UP-25-JUNE-2020--.ASPX

Local and regional leaders want a stronger role and more coherence in EU policies for sustainable food systems
Local and regional leaders want a stronger role and more coherence in EU policies for sustainable food systems
25.05.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/EU-LONG-TERM-BUDGET-MUST-BE-IMPROVED-TO-TACKLE-CURRENT-AND-FUTURE-CHALLENGES-AND-PROMOTE-COHESION.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/-EUROPEAN-WEEK-OF-WASTE-REDUCTION-AWARDS-CEREMONY-COMING-UP-25-JUNE-2020--.ASPX

EU long-term budget must be improved to tackle current and future challenges and promote cohesion
EU long-term budget must be improved to tackle current and future challenges and promote cohesion
25.05.2023

1.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/BETTER-PREPARE-FUTURE-CRISES-EXTREME-EVENTS.ASPX

2.HTTPS://COR.EUROPA.EU/HU/NEWS/PAGES/-EUROPEAN-WEEK-OF-WASTE-REDUCTION-AWARDS-CEREMONY-COMING-UP-25-JUNE-2020--.ASPX

Europe needs to better prepare local communities to deal with future crises and extreme events
Europe needs to better prepare local communities to deal with future crises and extreme events
24.05.2023