Városok és Régiók Európai Szövetsége Ukrajna újjáépítéséért 

​A „Városok és Régiók Európai Szövetsége Ukrajna újjáépítéséért” kezdeményezést az RB és partnerei – köztük helyi és regionális önkormányzatok uniós és ukrán szövetségei – indították el, hogy összehangolják az Ukrajna helyreállításának és újjáépítésének előmozdítására irányuló közös erőfeszítéseiket.

A Zelenszkij elnök felhívása nyomán létrehozott szövetség az RB 150. plenáris ülésén, hét nappal azután jött létre, hogy Ukrajna megkapta az uniós tagjelölt státuszt.

Alliance Insight [pdf]

Tartalom

Szerepkör

Az Ukrajna elleni orosz háború több millió ukránt kényszerített arra, hogy elmeneküljenek otthonaikból, több száz várost és falut elpusztított, és továbbra is rombolást okoz Ukrajna régióiban.

Bár az EU és helyi és regionális önkormányzatai továbbra is nyújtanak sürgősségi segélyt, az is fontos, hogy Ukrajna helyreállításának és újjáépítésének támogatása érdekében is egyesítsük erőinket, ma és a háborút követően egyaránt.

Az RB az EU és Ukrajna helyi és regionális önkormányzatainak partnerszervezeteivel együtt elindította a Városok és Régiók Európai Szövetségét Ukrajna újjáépítéséért, amelyhez uniós és ukrán városok és régiók, valamint nemzeti képviseleti szervezeteik is csatlakozhatnak majd. A szövetség azért jött létre, hogy

  • összehangolja a közös erőfeszítéseket azokkal az európai városokkal és régiókkal, amelyek készek erőforrásokat fordítani Ukrajna eredményes és fenntartható újjáépítésének támogatására;
  • tovább könnyítse fő partnereinek kapcsolatait és együttműködését az uniós intézményekkel és az Ukrajna újjáépítését célzó platformon belül, valamint az EU és Ukrajna helyi és regionális önkormányzatai és azok szövetségei között;
  • tájékoztatást és visszajelzést nyújtson az uniós intézményeknek és az Ukrajna újjáépítését célzó platformnak, és előmozdítsa a helyi és regionális szervekkel folytatott, az újjáépítési munkát kísérő politikai párbeszédet;
  • elősegítse a szaktudás biztosítását a kapacitásépítéssel, a jó kormányzással és az ukrán városoknak és régióknak nyújtott technikai segítségnyújtással kapcsolatban.

Alapelvek

A Szövetség Ukrajna fenntartható újjáépítéséért lép fel, amely a következő elvek köré épül:

  • Ukrajna területi integritásának és szuverenitása megvédésének szilárd támogatása;
  • Ukrajna helyi és regionális önkormányzatainak további európai integrációja és az európai hálózatokhoz való hozzáférése;
  • a helyi önkormányzatok képessé tétele arra, hogy Ukrajna központi kormányával, az EU-val és más nemzetközi partnerekkel együtt vezető szerepet vállaljanak a helyreállításban és az újjáépítésben;
  • integrált területi szintű tervezésre épülő újjáépítési stratégia, amely a fenntartható, zöld, intelligens és inkluzív területek rendszerszintű megközelítésein alapul; az „építsük újra, de jobban” elvre alapozva;
  • a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának elvei, összhangban a 2021–2027 közötti időszakra szóló (ukrán) állami regionális fejlesztési stratégiával, annak tervezett felülvizsgálatával és továbbfejlesztésével, valamint a meglévő ukrajnai decentralizációs kerettel;
  • Ukrajna sikerének fontos elemeként az ukrán vidék fejlesztésének és korszerűsítésének előmozdítása;
  • nagy hangsúlyt helyezése a jó helyi/regionális kormányzás javítására, beleértve az átláthatóságot, a korrupció elleni küzdelmet, a helyi média szabadságának védelmét és az e-kormányzás előmozdítását;
  • a helyi és regionális vállalkozásfejlesztés és innováció elősegítése.

Ezeknek az elveknek az érvényesítése csak akkor lehetséges, ha a helyi és regionális szint lesz az Ukrajnára irányuló újjáépítési erőfeszítések alapja.

Fellépések

A szövetség a következőket kívánja elérni:

  • egy egyszerű szerepvállalási mechanizmus, amely lehetővé teszi az uniós, illetve európai városok/régiók/társulások számára, hogy az újjáépítési erőfeszítések során együttműködjenek az ukrán partnerekkel;
  • partneri és ikerintézményi együttműködési program a kapacitás-építés erősítése és a szakértelem egyenlő feltételek melletti cseréjének megkönnyítése érdekében;
  • elegendő forrás az uniós és az ukrán oldal közötti ikerintézményi klaszterpartnerségek előmozdítására;
  • inkluzív megközelítés, amely összehozza a kisebb és nagyobb városokat, a falvakat, a közösségeket és a régiókat, koherens módon folytatva mindazt, ami Ukrajna fenntartható területfejlesztése érdekében eddig (Ukrajnában és az EU-ban) történt;
  • erős elkötelezettség a helyi/regionális önkormányzás, a jó kormányzás és a helyi demokrácia előmozdítása iránt;
  • a többszintű kormányzás hatékony rendszere, amely valamennyi kormányzati szinten az OECD közberuházásokra vonatkozó elveire épül.

A szövetség felkéri az EBB-t, az EBRD-t, az OECD-t és az Európa Tanács Fejlesztési Bankját, hogy találjanak megoldásokat a helyi és regionális önkormányzatokkal való szorosabb együttműködés elősegítésére Ukrajna virágzó és fenntartható jövőjének kialakítása, valamint a helyi demokrácia és az EU közös értékeinek megerősítése érdekében.

A szövetség szoros együttműködésre szólít fel a Tanács soron következő uniós elnökségeivel a helyi és regionális intézkedések uniós tagállamokkal való koherens összehangolásának biztosítása érdekében.

Csatlako​zzon!

A szövetség nyitott az együttműködésre, és arra kéri a helyi és regionális önkormányzatokat, illetve az Európa különböző részein működő szövetségeiket, hogy csatlakozzanak az Ukrajna újjáépítésének támogatására irányuló erőfeszítésekhez. Ha csatlakozni kíván a szövetséghez, kérjük, a következő e-mail-címre írjon: SupportUkraine@cor.europa.eu.​


  • Recommendations-Ukraine

    Elérhető nyelvek (3)
    1. Deutsch(111.54 KB-PDF)Letöltés
      Empfehlungen an die Konferenz zum Wiederaufbau der Ukraine 2024 im Hinblick auf einen dezentralen Erholungs- und Wiederaufbauprozess der Ukraine
    2. français(142.78 KB-PDF)Letöltés
      Recommandations à la conférence 2024 sur le redressement de l’Ukraine en vue d’un redressement et d’une reconstruction décentralisés du pays
    3. Ukranian | український(148.95 KB-PDF)Letöltés
      Рекомендації до Міжнародної конференції з питань відновлення України 2024 щодо децентралізованого відновлення та відбудови України
    Az Ön által keresett nyelven nem érhető el az oldal?  Ennek okáról itt tájékozódhat.

Friss hírek

Multimédia

Cities & Regions with Ukraine, building its future

 

További videók

  • Cities & Regions with Ukraine, building its future
    Cities & Regions with Ukraine, building its future
  • Ukraine, We Are On Your Side
    Ukraine, We Are On Your Side
  • The International Summit of Cities and Regions in Kyiv (English version)
    The International Summit of Cities and Regions in Kyiv (English version)
  • The International Summit of Cities and Regions in Kyiv (Ukrainian language version)
    The International Summit of Cities and Regions in Kyiv (Ukrainian language version)
  • Working Group on Ukraine and the Conference of Presidents met in Gdańsk
    Working Group on Ukraine and the Conference of Presidents met in Gdańsk
  • Ukraine's cities and regions can be a "vanguard of development"
    Ukraine's cities and regions can be a "vanguard of development"
  • European cities partner with UNICEF to support Ukrainian children
    European cities partner with UNICEF to support Ukrainian children
  • Expert Conference on the Recovery Reconstruction and Modernisation of Ukraine
    Expert Conference on the Recovery Reconstruction and Modernisation of Ukraine
  • Press conference following the 213th CoR Bureau Meeting
    Press conference following the 213th CoR Bureau Meeting
  • Launch of the European Alliance of Cities and Regions for the Reconstruction of Ukraine
    Launch of the European Alliance of Cities and Regions for the Reconstruction of Ukraine

Kapcsolat

Megosztás :
 
Back to top