Az alábbi szöveg gépi fordításáért kattintson ide.
Lambertz elnök első éves értékelője „Az Európai Unió helyzete: a régiók és városok nézőpontja” témában  

A Régiók Európai Bizottsága (RB) elnöke, Karl-Heinz Lambertz ma tartotta legelső értékelő beszédét „Az Európai Unió helyzete: a régiók és városok nézőpontja” témában, melyet az Európai Tanács elnökével, Donald Tuskkal folytatott vita követett. Ez az új értékelő beszéd az Európa jövőjéről folyó politikai vitához kapcsolódik.

Karl-Heinz Lambertz elnök beszéde (FR), melyre ma került sor Brüsszelben az RB plenáris ülésén – a valamennyi uniós tagállam választott helyi és regionális képviselőiből álló közgyűlés – előtt, az EU városainak és régióinak jelenlegi helyzetét, valamint a következő években előttük álló legfőbb kihívásokat tekintette át.

„A Régiók Európai Bizottságánál mi alulról, a hétköznapi emberek szemszögéből látjuk az Uniót, 350 helyi és regionális megválasztott képviselő szemével. Ezt a nézőpontot szeretnénk megismertetni” – mondta el Karl-Heinz Lambertz elnök.

„Európa egyre fontosabb szerepet tölt be a helyi és regionális vezetők tevékenységében. Ők hajtják végre az uniós jogszabályok legnagyobb részét. Ők dolgozzák ki, társfinanszírozzák és irányítják az európai projekteket. Ők vitatják meg az európai kérdéseket közgyűléseikben és polgártársaikkal. Ahogy az európai szint befolyással van a helyi és regionális szintre, éppúgy lehetővé kell tenni azt is, hogy a helyi és regionális szint teljes mértékben befolyást gyakoroljon az európai szintre ” – tette hozzá.

Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk is egyetértett ezzel, valamint hangsúlyozta, hogy „ Európa önmagába vetett bizalma és jóléte városaink, régióink és településeink életképességétől függ ”.

A régiók helyzetéről szóló 2017. évi értékelő fő üzenetei

A polgárokkal való kapcsolat újraépítése : „A helyi és regionális választott képviselők elkötelezettségét a polgárok a helyi és regionális önkormányzatokba vetett bizalommal viszonozzák, ami fontosabb, mint általában az EU-ban és tagállamaiban való bizalom. Erre a bizalomra nagyon büszkék vagyunk, mivel azt jelenti, hogy városainkban és régióinkban meg lehet bízni egy olyan Unióban, amelyet sokszor kétségek öveznek.”

„Erőfeszítéseink során két elvet kell követnünk: a megfelelő szinten való fellépés és az európai polgárokkal folytatott párbeszéd elvét. (...) 2016 márciusa óta több mint 140 nyilvános vitát szerveztünk 95 régióban.”

„Szilárd meggyőződésem, hogy az Európával szembeni gyanakvás helyébe akkor léphet rokonszenv, ha foglalkozunk a polgárok elvárásaival.”

A kohéziós politika jövője: „A kohéziós politika létfontosságú, szolidaritáson alapuló hozzájárulást nyújt az Európai Unió konszolidációjához, és a belső piac szabályainak szükséges ellenpontját adja. Jövője szorosan összekapcsolódik Európa jövőjével.”

„Az európaiak legalább háromnegyede úgy gondolja, hogy az EU regionális beruházásai pozitív hatást gyakorolnak városukra és régiójukra.”

„Két dolgot kérünk a Tanácstól: biztosítsa az erős, minden régióra kiterjedő kohéziós politikát, valamint garantálja, hogy ez a politika, amint jelenleg, a jövőben is legalább az uniós költségvetés egyharmadát kapja finanszírozásként.”

Uniós költségvetés és közberuházások: Az Európára irányuló ambíciókat jelentős forrásokkal kell támogatni ahhoz, hogy hitelesek legyenek, mégpedig elsősorban új saját források feltárása révén.”

Migráció: „Identitásainknak békésen kell kommunikálniuk egymással, és folyamatosan nyitottnak kell lenni a külvilág felé, nem befelé kell fordulni.”

„Cataniában, Athénban, a görög szigeteken és számos más helyen és országban a helyi és regionális tisztviselők igen nehéz körülmények között gondoskodtak migránsok ezreinek fogadásáról. (...) Bátor és szolidáris fellépésük büszkeséggel tölti el európai lelkünket.”

Brexit : „A brexit a derogációk rendszerén alapuló Unió kudarca. (...) A brexitről hozott döntés súlyos következményekkel jár majd a brit és az európai helyi közösségekre nézve.”

Szociális Európa: „A biztonságnak a szociális biztonságot is magában kell foglalnia. Még mindig hatalmas gazdasági és társadalmi különbségek vannak az európai lakosok között. Minden ötödik európai a szegénységi küszöb alatt él vagy társadalmi kirekesztés áldozata. (...) Az európaiaknak olyan erős szociális modellre van szükségük, amely mindenki számára védelmet nyújt.”

Az európaiaknak olyan erős szociális modellre van szükségük, amely mindenki számára védelmet nyújt. Soha ne feledjük, hogy Európa alapja a jobb szociális védelem célkitűzése. Éppen erről szól a Svédországban, Göteborgban november 17-én tartandó szociális csúcstalálkozó, amelyen az RB is részt vesz.”

Környezet: Az európai lakosok biztonsága a környezet és a biológiai sokféleség védelmétől is függ. A régiók és városok e téren is elsődleges szerepet töltenek be, mint azok az amerikai államok és városok is, amelyek Donald Trump felelőtlen hozzáállása ellenére bátran úgy döntöttek, hogy megvalósítják a Párizsi Megállapodás célkitűzéseit.”

„Az éghajlatváltozás elleni küzdelem számunkra is elsődleges fontosságú. Nemrég léptünk partnerségre az éghajlatváltozás elleni európai szövetséggel és az ICLEI nemzetközi hálózatával.”

Ütemterv

Az Európa jövőjéről szóló vitákhoz való hozzájárulásként az RB alulról felfelé irányuló kezdeményezést indított „Gondolkodjunk Európáról!” címmel, amelynek keretében 350 tagja és póttagja révén polgári párbeszédeket és városházi vitákat szervez. Ezt a konzultációt egy egész Európára kiterjedő online felmérés egészíti ki, amely Európa jövőjére vonatkozó kérdéseket tartalmaz, és célja a polgárok véleményének összegyűjtése. Ennek eredményeként az RB 2018 első felében fogadja el álláspontját Európa jövőjéről helyi és regionális nézőpontból. 2019 első negyedévében csúcstalálkozót tart majd európai regionális és helyi vezetői számára.

Október 9-én a Régiók Európai Bizottsága uniós városok és régiók vezető szövetségeivel együtt egy egész Európára kiterjedő koalíciót indított #CohesionAlliance néven, amelynek célja, hogy a 2020 utáni uniós költségvetés erősebbé, hatékonyabbá, láthatóbbá és valamennyi régió számára elérhetővé tegye a kohéziós politikát. Kérjük Európa helyi és regionális vezetőit, valamint az európai parlamenti képviselőket, illetve a civil és üzleti szereplőket, hogy csatlakozzanak aláírásukkal a #CohesionAlliance nyilatkozathoz.

Megjegyzések a szerkesztők számára

Az RB elnöke mostantól kezdve minden év októberében értékelő beszédet tart majd az EU régióinak helyzetéről az RB közgyűlése előtt. Célja, hogy áttekintse az EU városainak és régióinak aktuális helyzetét, valamint a következő évek fő kihívásait. Az értékelő egyben az RB első válaszának is tekinthető az Európai Bizottság munkaprogramjában szereplő fő javaslatokra. A beszédet plenáris vita követi az RB tagjai és magas szintű uniós képviselők részvételével.

Az RB politikai csoportjainak reakciói a csoportok oldalain találhatók.

„Az Európai Unió helyzete: a régiók és városok nézőpontja” az RB weboldalán

Donald Tusk elnök beszéde a Régiók Európai Bizottságához

Kövessen minket: #SOTREG #EULocal

Flickr fotógaléria

Kapcsolattartó:
Nathalie Vandelle

Tel.: +32 (0)2 282 24 99

nathalie.vandelle@cor.europa.eu

Megosztás :